Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.
Ülésnapok - 1872-312
312. országos ülés deczembei* 18. 1874. 43 azok, a kik elfogadják, fölállani. (Megtörténik.) A többség elfogadta. Most Következnek egymás után bekezdésenként az egyes módosítások. Az első bekezdéshez Stoll képviselő ur adott be módosítást. Bothy Algernon jegyző {újra fölolvassa a Stoll Károly által beadott indítványt.) Elnök : Elfogadja a tisztelt ház ezen javaslatot? (Nem ! Igen!) Méltóztassanak azok, kik elfogadják, fölállani. (Megtörténik) A többség nem fogadja el. A második bekezdésre nézve a főrendek szintén egy csekély módosítást tettek, tudniillik a képviselőháznak eredeti szerkezetében a harmadik sorban azon szó után „a hely színének," az volt beszúrva „a mennyiben szükséges." Ezen szavakat ,a mennyiben szükséges" a főrendek kihagyatni kívánják, s a kataszteri bizottság is elfogadta e szavak kihagyását. Méltóztatnak elfogadni e hihagyást ? (Eli) Tehát e szavak: „a mennyiben szükséges" kihagyatnak. Most következik a pénzügyminister urnák a módosítása. Mihályi Péter jegyző (újra fölolvassa a módosítást.) Elnök ; Most Tavaszi Endre módosításának fölol következik, mert ez kapcsolatban van az előbbivel. Mihályi Péter jegyző (újra fölolvassa a módosítást.) Elnök: A kérdés tehát az, elfogadja-e a tisztelt ház a pénzügyministernek a második bekezdésre tett módosításait Tavaszi Endre módosításával kapcsolatosan. (Eli Nemi) Méltóztassanak tehát azok, kik elfogadják a pénzügyminister módosítását Tavaszi képviselő ur módosításával kapcsolatosan. (Fölkiáltások: Eli Nemi) Méltóztassanak tehát fölállani, kik elfogadják. (Megtörténik.) A többség elfogadja. Most Kovách László módosítása következik. Mihályi Péter jegyző (újra fölolvassa a módosítást) Kovách László: Ha jól vettem ki, a tisztelt jegyző ur módosításomból kihagyta ezen szavakat: „járásbizottságok"; kérem annak a módosításba fölvételét. Elnök: A kérdés tehát az: elfogadja-e a ház a Kovách Lászlő által benyújtott módosítást, igen vagy nem ? (Igen! Nem!) A kik elfogadják, méltóztassanak fölállani. (Megtörténik.) A módosítás elfogadtatott. A pénzügyminister ur által beadott módosításokat a Tavaszi Endre és Kovách László képviselő urak módosításaival együtt a ház elfogadta. Most következik, miután szintén a pénzügyministernek módositványához tett egy módosítást Tisza Kálmán, ennek megszavazása. (Zaj.) Mihályi Péter jegyző (újra fölolvassa Tisza Kálmán módosítását.) Elnök : Méltóztassék fölállani azoknak, kik Tisza Kálmán módosítását elfogadják. (Megtörténik.) Nem fogadtatott el. Következik Lipthay Béla báró módositványa. Szeniczey Ödön jegyző (olvassa a módositványt.) Elnök: A kik elfogadják, méltóztassanak fölállani. (Megtörténik^ A többség nem fogadja el. Következik Stoll Károly képviselő urnák a harmadik bekezdéshez beadott módositványa. Beőthy Algernon jegyző (újra fölolvassa a módosüányt.) Elnök: A kik elfogadják, méltóztassanak fölállani. (Megtörténik.) A többség nem fogadja el. Holnap 10 órakor folytattatik a tárgyalás. (Az ülés végződik d. u. 2 órakor.) € : '