Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.

Ülésnapok - 1872-330

294 330. országos ülés február 3. 1875. De azt mondják a minister urak, hogy időt kell nyernünk és erre adó kell. Hiszen, uraim, tavaly is ez mondatott épen a jelen ministerhun által a kölcsönkötés alkalmával, és akkor sokkal több joggal, hogy azért van arra oly nagy mérvben szükségünk: mert időt kell nyernünk. Az időt megnyertük; de méltóztassanak megengedni, azt szépen el is aludtuk (Derültség és tetszés bal felöl.) a helyett, hogy valamit csináltunk volna. Ha most megszavazzuk ezen adókat a jelen ministeriumnak azért, mert időt kell nyernünk: ismét csak az előbbi eredményhez fogunk jutni, (ügy vanl Igazi bal felől.) Azt mondják, ha az ország be nem bizonyítja, hogy áldozni akar: elveszti hitelét, elveszti tekintélyét. A tisztelt közgazdászat] minister ur odáig ment, hogy azt mondotta: tertium non datur, vagy elfogadni az általuk proponált adókat, vagy documentalni azt, hogy a magyar nemzet nem akarja föntartani a magyar államot. Elsőben is azt kérdem : honnan veszi a minister ur azon meggyőződését, hogy Magyarország bajain segiteni csak egy ut van, csak épen az, a melyet ők javasolnak. Ez mindenesetre a csalhatatlansági dogmának halvány utánzása, (Derültség.) Mert értelme annak, hogy tertium non datur: vagy elfogadni, a mit a ministerium proponál, vagy documentalni azt, hogy a magyar nemzet nem akarja föntartani a magyar államot; annak értelme csak az lehet, hogy azt hiszi, hogy másnak jó, helyes vagy az övénél helyesebb nézetei nem is lehetnek. Legyen szives megengedni a minister ur, hogy, nézetem szerint, nem jó következése lenne annak, ha azon tételt, hogy más ut nincs, melyen az országot bajaiból kimenteni lehessen, mint a melyet ők proponálnak ; ha, mondom, ezen tételt az országban elhinnék: mert méltóztassék megengedni, annyira nem hiszik jónak ezen utat, hogy akkor kétségbe esnének a segély lehetősége iránt. (Helyeslés bal felől.) De kénytelen vagyok még egyre figyelmeztetni. Fölhozatot itt, hogy az ország hitelét az éles megtámadások rontják ; fölhozatik most a minister által, hogy ha el nem fogadtatik az, a mit ők proponálnak: ez documentalása annak, hogy a magyar nemzet nem akarja föntartani a magyar államot. Ugyan kérem, nem gondoltak-e a minister urak arra, hogy ha mégis mindezek daczára nem találna azon javaslatok mindegyike elfogadtatni: nem ők hirdették-e ország-világnak, — még pedig ellenkezőleg az igazsággal, — hogy a magyar nemzet nem akar áldozni a magyar állam fon tartásáért. Nagy nyomást akarhatnak ezzel gyakorolni, s meglehet fognak is a maguk helyzetének megóvására; de véghetetlen rósz szolgálatot tesznek vele a magyar államnak, (ügy van\ bal felöl. Mozgás jobb felől) Én azt tartom, tisztelt ház, a követendő útra nézve, (Halljuk!) a melyre nézve természetesen valami nagy újdonságot magam sem fogok mondhatni r mert hiszen azon eszmék eléggé megvitatva voltak; én azt hiszem, hogy az egymásután meghatározásában az egyes intézkedések iránti nézetekben és a kifejtendő erély fokozataiban rejlik a különbség : mert eddig még nem hallott és nem látott eszközökkel előállni, nem hiszem, hogy bárkinek is hatalmában volna. Én azt hiszem, hogy első kötelesség lett volna, s ha már elmulasztatott, lesz ezentúl: elmenni a megtakarításokban a szélső határig, azaz azon határig, melyen tul az administrationak jól föntartása már lehetetlenné válnék; továbbá megtenni a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, az állami kormányzat összes köreiben mindazon változtatásokat, melyeknek alapján a pénzügyi rendezést azokkal kapcsolatosan eszközölni lehet. Fontossággal birnak ezek; a közigazgatási reform főkép azért, mert az adók behajtását és czélszerü kezelését fogja könnyíteni, az igazságszolgáltatás körüli teendők pedig azért is, mert meggyőződésem szerint ez az egyik pont, a hol tetemes összeget lehet és kell megtakarítani az igazságszolgáltatás megrontása nélkül. (XJgg vaui bal felől.) Kézbe kell venni minél előbb a vámszövetség kérdését, kézbe kell venni minél előbb a bankkérdést, és elintézni mindkettőt a pénzügyi rendezés szempontjából. S igy egyfelől alábbszállitva a kiadásokat, másfelől szaporítva a jövedelmeket, de rendezvén a hitelviszonyokat és ez által emelvén az adóképességet: ezen adóképességtől, melyről ekképen már gondoskodva van, kell aztán a nagyobb áldozatokat követelni. (Tetszés bal felől.) Nem mondom, ha ily tervszerű működés megkezdődik — és ezt a félreértés elkerülése végett kívánom megjegyezni, — hogy oly jövedelemszaporitások is elodázandók volnának, melyek az élvezetekre vettetnek ki, vagy az élet szükségeihez nem tartozó — bár nemes — mulatságok megadóztatásával járnak, de valóságos adóemelést nem képeznek. De azt tartom, hogy minden direct adó egyoldalú fölemelése, hogyha egyidejűleg nem gondoskodunk a hitelviszonyok javításáról is, nem hogy segítene az ország bajain: de egy pár év múlva végelszegényedásre fog vezetni, (ügy van l bal felől.) És ha megtekintem a pénzügyi bizottság jelentését, e szerint 1876-ra 14,500.000 forint fogna maradni. Ha hozzáveszszük azon jövedelem-emeléseket, a melyeket az általam fönebb jelzett föltételek mellett én ma is elfogadhatóknak tartok: az összeg 19,500.000 forintra emelkedik. Kevesebb maradna tehát 1876-ra átvihető nyolez millióval, annál mint a mennyit a pénzügyi bizottság jelentése kiszámít; ugyanis a pénzügyi bizottság jelentése szerint 14,500.000 forint marad. A tisztelt minister ur ehhez proponálván 13 millió adót: ez lenne 27,500.000 forint. Ha e helyett a jövedelemnek indirect utón való fokozásából, vagy az adó kijátszások meggátlása iránti