Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.

Ülésnapok - 1872-330

V90 330. országos ülés február 3. 1875. ságu kataszteri munkálat iránti hitelt fogja-e az nevelhetni, ha a kormánynak egy tagja már előre rá mutat — még pedig adatok nélkül, — hogy hol kell leszállítani, hol kell fölemelni az adókat; és vajon a bizalmat emelheti-e az, mikor az ország közgazdászat! ministere, midőn a földadóról beszél, mindenütt a talaj minőségét hangoztatja csupán, ugy látszik nem tudván, vagy tudni nem akarván, hogy a mezőgazdasági jövedelemnek nem egyedüli faktora az, de igen fontos faktorai a népességi s hazánk különböző vidékein főleg az éghajlati viszonyok. (Helyeslés.) Valóban tisztelt ház, mind az, hogy recriminatiokat provocált a tisztelt minister ur, mind különösen az, mit az adókra nézve elmondott: vagy nem bir semmi megfogható indokkal, és értelemmel; vagy indoka és értelme nem lehet egyéb, mint ily utón szerezni meg az egy pártban tett nagy lelkesedést szülő javaslataik számára a többséget és talán szerezni majd meg — mert messze jár a- tisztelt minister urak korteskedő esze, (Derültség a bal oldalon,) a jövő választásoknál is, midőn egyfelől a felföldnek megmondták: „ime itt vagyunk mi. kik segíteni akarunk bajaidon," az alföldet pedig megfenyegetik: siessetek a mi zászlónk alá, mert ha ismét ellenünk fogunk benneteket látni: meg fogjátok járni. (Élénk tetszés a bal oldalon,') Ügyes kortesfogás-e ez, nem tudom; de hogy nem hazafias eljárás azt tudom. (Élénk helyeslés a bal oldalon.) Ezzel tisztelt ház, bevégeztem beszédem polemikus részét, s ha más némely a házban hallottakra lennének is észrevételeim, a mennyiben azok a dolog lényegére tartoznak: ugy gondolom, indirecte beszédem folyamában is, megadhatom azokra a feleletet. Most a tisztelt ház engedelmével legelsőbben is föladatomnak tartom indokolni azt, miért nem fogadtam és fogadom el a költségvetést a részletes tárgyalás alapjául, (Halijaid) és a mi itt szóba jö, ezzel kapcsolatosan jelezni fogom álláspontomat az adójavaslatokra nézve; továbbá elmondandóm röviden nézetemet, mely utat látnék a rendezés iránt követtetni jónak és végül, mert mindenki által érintetett, ki fogok terjeszkedni a pártviszonyokban rejlő akadályokra és bajokra is. (Halljuk! Halljuk l) Előre is kénytelen vagyok megjegyezni, hogy én tőlem se várjon a tisztelt ház, valami büv-, valami csodaszert. Oly bajok mint a mostaniak, sem egy csillagnak hangzatos tüntetése, sem büvszerek ígérgetése által nem orvosolhatók. Itt komoly megfontolás, itt komoly munka kell. A másik, a mit meg kívánok jegyezni: az, hogy midőn tárgyilagosan bár, de a helyzetről beszélve kénytelen leszek bizonyos hibákra reámutatni, igen jól tudom, hogy közvetlenül mindannak, a mi helyzetünkben rósz van, nem épen a jelen kormány férfiai egyedül az okai, sőt tudom azt is, hogy a tisztelt pénzügyminister urat a helyzet roszasságaért nem, csak is az abból való kiszabadulásra szerintem helytelenül és nem eléggé erélylyel tett műveletekért érheti felelősség, de nem distingualhatok minduntalan, mert különben is bár az egyének változtak, 1887 óta a kormány mindig egy volt. (Ugy van\ a bal oldalon.) és egy volt annak — mint a közgazdászat! minister ur mondotta — lánczolatos politikája. (Helyeslés és derültség a bal oldalon.) Én tisztelt ház, elismerem ma is, hogy rendszeres, valódi parlamenti viszonyok közt ha semmi különös ok más eljárást nem követel, a budgetet a részletes tárgyalás alapjául el szokás és el kell fogadni. Továbbmegyek: teljesen rendszeres parlamenti viszonyok között, ha bizonyos körülmények mást nem követelnek: még az appropriatio sem szokott megtagadtatni, nem azért, mintha az egyiknek vagy a másiknak megtagadása azt mutatná, hogy a ki azt megtagadja, nem akar az ország ügyeiről gondoskodni; de azért: mert mindenik párt azon álláspontot szereti megtartani, hogy még ha más pártból alakul is a kormány, hozzájárul szavazatával a kormányzat lehetővé tételéhez. Nagy gyakorlati hordereje nincs ennek, mert hisz a gondoskodás megmarad : ha fönmarad a kormány, s megtétetik, ha megbukván a kormány, más kormány alakul, mert ugyanazok, kik az egyiknek megtagadták, megfogják szavazni a másiknak. Én tehát e tételnek elméleti helyességét határozottan elismerem és hozzáteszem még a gyakorlatra vonatkozólag, hogy igen jól tudom, hogy szoktak másutt a budgetvita folyamán is kormányok megbukni; de nem a budget részletes tárgyalásul elfogadás vagy el nem fogadás alakjában szokás ott a kérdést fölvetni, hanem vagy egyes fontosabb propositionál, vagy olyankor simplex balmatlansági indítvány folytán szokott ez megtétetni. De vajon ilyen rendszeres parlamenti viszonyok között élünk-e mi? Én azt tartom, tisztelt ház, hogy nem. Már maga az, a miképen a lánczozatos politikát követő ministeihunok 1867. óta megmaradtak, és mégis folyvást változtak vagy folyvást változnak, — ha tetszik — és mégis megmaradtak: mutatja, hogy nálunk valódi parlamentalismus, valódi felelős parlamenti kormány nincsen; hanem van egy dicasterialis rendszer, csakhogy az egyes osztályok fejeit ministereknek hívják; (Igaz! bal felől.) mert parlamenti kormány-forma mellett valóban lehetetlen. hogy annyi kormányférfi, annyi minister egyenként bukdossék ki a ministeriumból és foglaljon szépen helyet saccessorainak háta mögött (Tetszés bal felöl.) Ebben tagadhatatlanul nagy és komoly baj is fekszik, mert kormányférfiak mindenütt a világon lejárják magukat bizonyos idő lefolyta alatt; csakhogy ott, a hol valódi parlamentalismus van: a ma-