Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.

Ülésnapok - 1872-326

326. országos ülés január 28. 1875. 209 mindig készek vagyunk adni , vitám ct sangvinein;" de azt is tudták, hogy a régi példa szerint „sed avenam non." (Élénk derültség.) Épen azért nem igen volt hitelünk; (Fölkiáltésok bal felől: És most van ?!) mert nem tudták: vajon meg van-e bennünk azon áldozatkészség, mely nagyobb, mint a készség vért áldozni; ha vajon tudunk-e és akarunk-e rendesen és takarékosan élni és tudjuk-e fizetni adósságainkat ; (Élénk helyeslés jobb felől. Zaj bal felől.) pedig ez adja meg az életképességet a mostam időben : többé nem az a nagy vitézség, hogy neki menjünk a fél világnak, ezen hősiesség a mostani időkben nem számit annyit, mint a rendes gazdálkodás, (Élénk helyeslés és tetszés jobb felől.) nem számit annyit, mintha tudják azt, hogy solid nemzet vagyunk, mely kötelezettségeinek mindig pontosan megfelel. (Fölkiáltások jobb felől'. Ugy van!) Azt látjuk, hogy a külföld áldozatkészséget vár tőlünk, és én részemről óhajtottam itthon is meglátni azt, a mit Amerikában láttam, azt tudniillik, hogy a mikor roppant áldozatokra volt szükség, mert a nagy háború után oly nagy kötelezettségeket vállaltak magukra az egyesült államok, melyek alatt majdnem összeroskadtak, s midőn a nemzet, mely eddig nem is fizetett állami, csak provincziális adót: egymásután jöttek a honpolgárok és kívánták, hogy adó vettessék erre és arra s kimutattak önként, hogy ez az üzleti ág, és ez vagy ama ezikk még nincs megadóztatva. Reméltem és óhajtottam, hogy hasonlót fogunk látni Magyarországon is; reméltem látni, miképen kívánja Magyarország beváltani állásának árát. Igen jól tudjuk, hogy szabadságot, önállóságot nem lehet másképen szerezni és fönntartani, mint vagy vérrel, vagy pénzzel. Adjunk hálát, hogy helyzetünk most tőlünk nem vért, hanem csak pénzt kíván; (Tetszés jobb felölj legyünk oly nagyok, mint a hogy a helyzet megkívánja, hozzuk meg ezen áldozatot: mert különben elvesztjük állásunkat. (Élénk helyeslés jobb felől.) Igen természetes, hogy a ministerium az első perczben többet ennél nem tehetett. Hanem a mint összejöttünk most ismét, azt reméltük, hogy azon két elvet, a mely nélkül az államháztartást rendezni nem lehet, tudniillik azon két elvet: hogy keveset költsünk és többet vegyünk be, — ezen két elvet, mondom, a ministerium egész terjedelmében keresztülviszi a költségvetésnél. Sajnálattal kell mondanom, hogy erre nézve csalatkoztam. Beadatott egy költségvetés, és lehetséges volt a pénzügyi bizottságban ezen költségvetésből legnagyobb részt a ministerium beleegyezésével hetedfél milliót törölni; vagy legalább a másik esztendőre áthárítani. Ez kettős baj. Először, mert megtöri bennünk azon meggyőződést, melyet oly szívesen tápláltunk volna, hogy a kormány minden lehetőt BÜPV. H. UAPLÓ. 18S, XIV. KÖTET. megtett a takarékosság mezején; másrészről, mert a pénzügyi bizottságnak oly hatalmat ad kezébe, melyet én a parlamentalismussal összeférőnek nem tartok. A pénzügyi bizottságnak tökéletesen igaza van: mert az ország, az egész nemzet kívánja, hogy legyen kormány. Mikor nem kormányoz a minister, kormányoz a bizottság, kormányoz a pártértekezlet. Hanem a mi a pénzügyi bizottságot illeti, legyünk e részben igazságosak. Ez egy institutió, mely a mi parlamentalismusuukkal egykorú, mely Magyarországon egészen máskép fejlődött ki, mint bármely más országban, és ép ugy különlegességeinkhez tartozik, mint akár a delegatio. Nem akarom mondani, hogy más parlamenteknek nincs pénzügyi bizottsága. Igenis van; de a mi pénzügyi bizottságunk, mely állandó, hét esztendő óta nagyobb részben ugyanazon tagokból áll: míg a ministeriumok változtak, ezen bizottság képezi az állandó elemet, a változó ministeriumok közt. ő tartotta meg a traditiokat, ő őrzötte meg azokat, és épen azért minél gyöngébb a ministerium: annál erősebb a bizottság. Kezdetben, természetes volt e nagy befolyás keletkezése, belépett a ministerium és alig tájékozhatta magát, nem volt praecedens, nem voltak zárszámadások, emelni kellett az adókat, adótörvényeket kellett behozni, és minderre nem volt semmi adat, melyre a pénzűgyminister támaszkodhatott volna. Nagyon természetes tehát, hogy örült a pénzügyminister az első években, hogy találkozott tapasztalt, kitűnő férfiakkal, kikben meghízik a képviselőház is, mert megválasztotta őket, és kikkel kicserélheti eszméit, megbeszélheti mindazon nagy szervezési terveket, melyeket keresztül kell vinnie. Nagyon természetes, hogy ez által a felelősség egy részét a bizottságra hárította, és mint ez mindig történni szokott: lassan-lassan igen szívesen vetették át a pénzügyministerek, a mint egymásután következtek a felelősséget önmagukról a pénzügyi bizottságra. Kellemetlen volt a pénzügyministerre nézve egyik-másik collegájának megmondani, hogy szálitsa le költségvetését. Itt is, amott is, kellett volna reducálni, mert ily országban, mint Magyarország, a pénzügyminister az, a ki igen nagy befolyást gyakorol a többi ministerekre, minthogy neki a dolog természete szerint utánna kell látnia, hogy a háztartás mindenütt minél takarékosabban rendeztessék be. Ő neki jutott e tekintetben a főszerep és valóban nem könnyű dolog erélyesen föllépni a ministertársak irányában. Nagyon természetes, hogy sokszor engedett nekik: mert azt hitte, hogy ott a pénzügyi bizottság, mely ezen segíteni fog. De ennek később azon következménye lett, hogy a kormányzat egészen átment a bizottság kezébe. (Ellenmondás jobb felől.) Méltóztassanak megengedni bizonyos tekintetben; annyiban, hogy a bizottság adta az irányt; tovább megyek : csak akart adni 27