Képviselőházi napló, 1872. XIV. kötet • 1874. deczember 17–1875. február 8.
Ülésnapok - 1872-323
150 323. országos ülés január 23. 1875. zik. Én pedig megvallom őszintén, hogy én lennék az első, ki elkárhoztatnám azon bíróságot, mely bíróság az ítélethozatalnál a törvény ellenére akár ministeri rendeletet, akár képviselőházi határozatot merne zsinórmértékül elfogadni. A bíróságok a törvény értelmében tartoznak eljárni, s a mint őket ezen kötelességük teljesítése alól fölmentenek: többé nem a képviselőháznak, nem a törvényhozásnak állana hatalmában az intézkedés, hanem igenis az történnék, a mit a bíróságok akarnának. Ha van valami, a mi e dologban megrovást érdemel: igenis megrovást érdemel a belügyminister azért, hogy eltűrte egy pár megye központi bizottságának azon cselekményét, hogy a minister rendelete ellenében bátorságot vettek maguknak az összeírás befejezését oly hosszú időre elhalasztani. Ennek eredményekint be fog következni, hogy mig az egyik megyében a választók kötelesek a törvény értelmében adójukat az összeírás megkezdéséig, tehát januárban lefizetni, egy másik megyében egy hónappal később tehetik ezt. (Fölkiáttások bal felöl: A törvény rendeli!) Igenis ebben van törvényellenes oly kedvezmény, melyet senki iránt tűrni nem lehet. Indítványom inkább oda irányulna a kérvényi bizottság véleménye ellenében, hogy a minister utasíttassák arra, hogy hatalmánál fogva eszközölje ki, hogy a központi bizottságok szigorúan tegyenek eleget a törvény rendeletének. A törvény világos lévén, én nem látom szükségét más intézkedésnek, mint hogy a minister urat oda utasítsuk, hogy az ily hátramaradt központi bizottságokat, kik följogosítva hitték magukat arra, hogy jótéteményeket, kedvezményeket osztogassanak: rendreutasítani méltóztassék. Tisza Kálmán: Tisztelt ház! Arra vonatkozólag, hogy helyesen jártak-e el vagy helytelenül azon központi bizottságok, melyek nem ugy tűzték ki az összeírást, hogy az janutd- végéig befejeztessék: lehet mindenkinek saját véleménye; azt azonban, hogy azon bizottságok a törvénynyel ellentétesen jártak volna el, hogy a törvényt megsértették volna és azért ministeri rendreutasitást érdemelnének: szerintem alaposan mondani nem lehet, mert a törvény az összeirási működés idejének kitűzését nem a ministerre, hanem igenis a központi bizottságokra bizza. (Helyeslés a lal oldalon.) Helyesen jártak-e tehát el a szóban volt központi bizottságok, e kérdést mellőzhetem; de hogy törvényes jogkörükben mozogtak: az bizonyos; és méltóztassék nekem még azt is megengedni, hogy sok törvényhatóságban, melyek több kerületre terjednek, hol nagy kerületeken laknak a választók: az összeírásnak január végéig való befejezése a lehetőségek közé sem tartozik. (Helyeslés a lal oldalon.) Azonban itt, szerintem, nem is ez a főkérdés mert ha minden központi bizottság egy napon kezdték volna is meg az összeírást, folytatván azt például három héten keresztül, a mennyi idő igen sok helyen szükséges, sőt néhol szükséges ennél több is, miután a törvény egészen uj lévén, még abban sem a választók, sem az összeírok kellőleg begyakorolva nincsenek: még akkor is előáll azon abnormis helyzet, a melyet nem hiszem, hogy igazságosnak tartson bárki is, hogy az egyik választónak három-négy héttel több ideje van a törvénynek azon parancsolatát teljesíteni, a melytől választói jogának gyakorlása függ, mint a másiknak. Én, tisztelt ház, annyira belátom, hogy a házban történtek után a választási törvényben kimondott azon elvet, mely szerint az adó megfizetése tűzetik ki föltételéül a választói jog gyakorlásának, most változtatni vagy csak vitatni is nincs helyén, hogy erről egy szót sem szólok; de méltóztassanak megengedni, hogy föltegyem azokról, a kik e föltételt mint helyest megszavazták, hogy bizonyára nem volt szándékukban az, hogy az ország polgárainak oly egyenlőtlen mértékkel mérjenek; mert csakugyan alig lehet valami a világon igazságtalanabb, mint hogy ily föltételnek teljesítésére az ország egyik polgárának hetekkel talán pár hónappal több idő adassék, mint az ország más polgárának; és én azt hiszem, akár helyeseltük akkor ezen föltétel megszavazását, akár elleneztük: mindnyájunknak egyformán hazafiúi érdeke és kötelessége odahatni, hogy az alkalmazásban kitűnt, s előre föl nem tett ilynemű igazságtalanság által az országpolgáraiban méltó és alapos keserűség ne támasztassák. (Helyeslés.) Mert ebből a nézetből indulok ki, s mert nagyon sajnálnám, ha csalódnom kellene, de nem hiszem, hogy csalódni fogok, mivel fölteszem azokról is, kik e föltételt helyeselték, hogy igazságtalanságot nem volt czéljukban elkövetni: igen kérem, hogy midőn fölmerült kétségtelenül ezen körülmény: ne méltóztassanak annak bővebb megfontolását visszautasítani, ne méltóztassanak igy egyszerűen megtagadni az ilyen nagy igazságtalanság megorvoslását. Én nem kívánom, nem is kívánhatom, hogy a tisztelt ház egyszerűen mondja ki, hogy a békési kérvényben foglaltakat teljesitendőknek tartja, — bár nem tagadhatom, hogy azon kérvény, midőn az adófizetésre nézve azon határidőt óhajtja kitüzetni, mely a liszták kijavításánál jövőre nézve meg van állapítva, elég alaposan jár el, — de nem kívánom ezt; még azt sem kívánom, hogy a ház ebben rögtön határozzon; én csak azt az egyet kívánom, hogy szemben a kérvényi bizottság véleményével: mondja ki, hogy ezen kérvényt a beiügyministerhez teszi át, hogy ez iránt véleményes jelentést terjeszszen be. Én azt gondolom, midőn oly esetek merülnek föl, midőn mind-