Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.

Ülésnapok - 1872-307

316 307. országos ülés deezember 10. 187é. függ, ily értelemben kérem magyaráztatni azt, a mit mondottam, hogy magunk egyedül, egyezményi utón kivül ezen nem törvényt, hanem szerződést és egyezséget, értem az 1867-ki XII. törvényczikket nem változtathatjuk meg. S midőn igy nyilatkoz­tam, szavaimat ekként megmagyarázván: merek hi­vatkozni mindazokra, miket részint mint képviselő a túlsó padon ülésemnek utolsó éveiben, részint választóim előtt, részint a pártértekezletekben, ré­szint pedig itt elmondottam: hogy tudniillik a kér­déses kiegyezésről ez értelemben nyilatkoztam mindig. Hivatkozhatom erre bátran, mert többen tud­ják tisztelt társaim közül és igy én azokkal, a mi­ket akkor mondottam: ellentétbe nem jöttem. Ko­rábbi időkben, mikor még azok, melyek későbben törvényesítettek, törvényekké nem lettek, mikor sza­badon lehetett hozzájuk szólani és a törvénynek még csak megalkotásáról volt szó : állásom egészen más volt; akkor nyilatkoztam ugy, a miként tisztelt barátom és képviselőtársam Madarász idézte. Tegnap is kijelentettem, hogy mióta meggyőződtem arról, hogy azon az utón, a haza javára többé működni legalább ez idő szerint nem lehet, és kívántam cse­kély szolgálatomat a hazának fölajánlani: (Élénk éljenzés jobb felől.) szükségképen e térre kellett állanom, melyen jelenleg állok. Egyébiránt én nem fogok most adótörvények­ről szólani, nem fogok sok más tárgyról sem szó­lani, mely mint a vita keretébe nem tartozó, fölho­zatott; a kölcsön kérdéséről is, mely iránt jelenté­semet már beadtam, annak idejében fogok nyilat­kozni; most csak azt jelentem ki, hogy nem fogok nyilatkozni azokra, mik egyenesen személyemre vo­natkozólag mondattak. Nem szavak, hanem tények és ezeknek következményei után fog az igazságos biró ítélni. Mindazokat, mik itt történtek most, és történtek legközelebb, és történni fognak: mindazokat részrehajlatlaiml följegyzi a történelem és én azon meggyőződésben élek, hogy habár félreértetik is sokak által szándékom a jelen korban: nem lesz okom az utókor Ítélete előtt pirulni. (Élénk, hosz­ssas éljenzés jobb felől.) Elnök: Tisztelt ház! fölteszem a kérdést mely szavazás által lesz eldöntendő. A kérdés ez: elfogadja-e a ház az 1875. év első negyedében viselendő közterhekről és födözendő államköltségek­ről szóló törvényjavaslatot átalánosságban a részle­tes tárgyalás alapjául: igen vagy nem ? (Elfogad­juk\ Nem fogadjuk!) A háznak 20 tagja névsze­rinti szavazást kér. (Fölkiáltások: Holnap! Mai) Az E betű kezdi a szavazást. Öt perezre fölfüggesztem az ülést. (Szünet után.) (Az Elnök: széket Bánó József foglalja el.) Elnök: Méltóztassanak helyeiket elfoglalni, még egyszer fölolvastatik a kérdés. Wächter Frigyes jegyző (újra föl­olvassa a kérdést.) Elnök: A névsort olvassa Tombor Iván, a távollévők neveit jegyzi Mihályi Péter, az igen­nel szavazókat Wächter Frigyes, a nem-mel szava­zókat Beöthy Algernon. Tombor Iván jegyző (olvassa a név­sort, mely alkalommal) lg en- nel szaváztak: Eitel Frigyes, Eöry Jenő, Eötvös Károly, Ernuszt Sándor, Éber Nán­dor, Érkövy Adolf, Fabriczius Károly, Fáik Miksa, Farkas Gyula, Feszt Imre, Festetics Pál gr., Föld­váry János, Fröhlich Gusztáv, Giczey Samu, Ghyczy Kálmán, Gidófalvy Albert, Goda Béla, Gozman János, Gull József, Gercsics Pál, Hajós János, Ha­lassy Gyula, Harkányi Frigyes, Harkányi Károly, Havas Sándor, Házmán Ferencz, Hedry Ernő, He­gedűs János, Hodossy Imre, Hoffmann Pál, Hollán Ernő, Horváth Döme, Horváth Károly, Horváth Lajos, Horváth Mihály, Hradszky Antal, Hunkár Mihály, Hunyady László gr., Horváth Mirkó, Hor­váth Péter, Ibrányi Lajos, Istóczy Győző, Ivánka Zsigmond, Janicsáry Sándor, Jendrassik Miksa, Jeney József, Joannovics György, Jurka Bazil, Justh József, Jurkovics János, Kajuch József, Kapp Gusz­táv, Karácsonyi Guidó gr., Kardos Kálmán, Kas­per Mihály, Kautz Gyula, Kazinczy István, Kál­noky Pál gr., Kemény Gábor br., Kemény István br., Kendeffy Árpád, Kerkapoly Károly, Kégl György, Kézsmárky Károly, Királyi Pál, Kiss Miklós, Kon­dorossy György, Korizmics László, Kovách László, Kubinyi Árpád, Kubinyi Ödön, Kiss Gábor, Kres­tits Miklós, Krsnjavics Mirkó, Kviring Ferencz, Lehoczky Egyed, Lejtényi György, Lészay Lajos, Lipovniczky Sándor, Lipthay Béla br., Lónyay János, Lónyay Menyhért gr., Löw Vilmos, Lukács Béla, Lukácsy Béla, Madas Károly, Major Pál, Man­gesius Károly, Marx Antal, Matuska Péter, Máday Lajos, Máday Sándor, Mihályi Péter, Molnár Ala­dár, Molnár Antal, Molnár István, Molnár Pál, Muslay Sándor, Mihajlovits Dragutin, Miskatovics József, Modits László, Nedeczky István, Nehre­beczky Sándor, Nemes Nándor gr., Nemes Péter, Ónossy Mátyás, Ordódy Pál, Ottlik Géza, Paczolay János, Palkovics Károly, Patrubány Gergely, Pauler Tivadar, Péchy Manó gr., Petrovay Ákos, Pissuth István, Podmaniczky Frigyes br., Pogány Károly, Pólya József, Popescu Elek, Popovics-Desseanu János, Popovics Jenő, Prileszky Tádé, Prónay Dezső br., Pulszky Ágoston, Pcjachevich Péter gr., Puszt Dra­gutin, Radó Kálmán, Badocza János, Rannicher Jakab, Ráday Gedeon gr., Saclisenheim Albert, Schaser Frigyes, Schmausz Endre, Schuller József, Sennyey Pál br., Somssich Pál, Steiger Gyula, Stoll

Next

/
Thumbnails
Contents