Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.

Ülésnapok - 1872-306

286 306. országos ülés deczember 9. 1874. Én megvallom, tisztelt pénzügyminister ur, Magyarországnak mai pénzügyi és közgazdászati helyzetében nem tartom indokolhatónak, nem tartom lehetőnek az adók bármely nemének fölemelését. Gondoljon csak vissza az 1861-iki országgyűlés alatt, melynek mindketten tagjai voltunk; constatált tény, elismert valóság volt az, hogy az akkori adó imposituma Magyarország tőkevagyonát támadta meg. Nézzük, miből állott akkor Magyarország tőke-vagyona és miből áll most? Akkor a háztulajdonosnak háza, a mezei gazdának földje és tudjak, hogy a mezei gazdának földbirtoka nem volt anynyira megterhelve, mint ma; mert nem ment keresztül az áldozatok és elemi csapások hosszú során ; volt bizonyos mennyiségű marha-állománya gazdasága folytatására; Yolt némi készpénze, volt telt gabnatára, és nem szorult másra. Jött azután az Ínséges idő, jött az 1863 -ik, 1866-ik és most az 1874. E három év ugy megrontotta Magyarország tőke-vagyonát, hogy az nem áll ott, a hol 1861-ben állott. Ha tehát azon elvet, melyet a tisztelt pénzügyminister ur épen ugy védett, mint én, meg más, ha akkor kimondatott azon axióma, hogy a magyar nemzet tőke-vagyonát megtámadták az akkori adók: akkor ezen adókat ma emelni legnagyobb igazságtalanság. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) De mondja meg a tisztelt pénzügyminister ur, hogy emelheti az adókat akkor, mikor reductiokkal még csak komolyan sem foglalkozik? mert annak az egy-két milliónak törlése nem is a pénzügyminister ur műve; hanem a pénzügyi bizottság tagjaié volt akkorig. Hogy gondolkozik adóemelésről akkor, mikor — a mit Móricz Pál tisztelt képviselő társam előbb fölolvasott, és én is idejegyeztem az 1874. állandó pénzügyi bizottság jelentéséből, — egyenesen fölhiva, utasítva volt a kormány arra, hogy készítsen el oly nagy tervet, a mely az ország belkormányzatánál gyorsítására, takarékosabb és egyszerűbb meggazdálkodás eszközlésére szolgál; de a pénzügyminister ur ezt nem tette, a kormánynak többi tagjait hibáztassam-e ezért? Nem. én hibáztatom a pénzügyministert, mint a ki mint orvos a haldokló ágyához állott, — mint exposejában mondja — hogy segítsen még. Ezen segélyt is elmulasztotta. De még egy másik erkölcsi kötelessége is lett volna, pénzügyminister urnák, melyet 1848-ból deriválok. A tisztelt minister ur 1848-ban igazságügyi államtitkár volt, sokat szemére vetik a túlsó részről, hogy ezen bureaucraticus rendszer 1848-ban hozatott be. Igaz, uraim! ez ugy van. Hanem elfelejti azután az, kinek lovagias kötelessége lett volna kormányra lépése első pillanatában az 1848-ik állapotot földeríteni és justificalni, elmulasztotta a pénzügyminister ur az akkori kormány körülményeit is I elemezni. Azon helyzetben vagyok, tisztelt ház, : hogy önöknek e tekintetben egy igen érdekes adattal szolgálhatok. 1869-ben azt irja Magyarország 18 48 -iki pénzügyministere : A mi fölött én már 1848-ban mint minister, rémségesen megbotránkoztam : ez az volt, hogy ministertársaim mindegyike egy egész dicastoriumot alakított. Az én ministeriumom is ily helyzetben volt ugyan, de nálam az a körülmény forgott fön, hogy én átvettem a kamarát, annak tagjait pedig törvény szerint fizetni kellett, akár alkalmaztattak, akár nem; én tehát jobbnak találtam, hogy ha már fizettetnek: tegyenek is valamit; hanem elhatározott szándékom volt, helyeiket — ha ürülnek — legalább 50 perczentig be nem tölteni. Ott volt még a helytartótanács, melynek a belügyi és közlekedési ministeriumokban, s a kanczellária jó része, melynek a külügyi ministeriumban kellett volna distribuáltatni; hanem ezek, különösen a két első, és a többi ministerek oly borzasztó széles feneket kerítettek tárczáiknak ; annyi tömérdek hivatalt teremtettek, hogy kezemet összecsaptam fölötte, s nyíltan szemükre vetettem, hogy ha így értik a ministeri kormányzatot: ez roszabb, mint a dicasteriális, a mennyiben sokkal drágább ; de nem tehettem róla, mert szabályul volt elfogadva, hogy minden minister belátása szerint rendezze személyzetét. Ily értelemben nyilatkozik Magyarország 1848. évi ministere, és igy a bureaucratiát nem ő teremtette. Ha tehát az országgyűlés két évi határozata, melyre nézve azt feleli Móricz képviselőtársamnak a pénzügyminister ur, hogy hiszen két évi határozatot csak nem lehetett rövid 8 hónap alatt rögtön életbeléptetni ; a minister urat e kérdésre nem emlékezteti e kötelesség teljesítésére: emlékeztethette volna azon körülmény, hogy 1848-ban mint ereáltatott azon rémséges sok hivatal; mindenek fölött emlékeztetnie kellett volna öt saját elvállalt kötelességérzete, ha tudniillik bonczkés és lombikkal, mint hires orvos lépett a betegágyhoz, és nem mint közönséges kuruzsló társai sorába azért, hogy valósuljon azon latin közmondás: ^Nos numerus sumus fruges consummere nati." Még lett volna egy modus, melyben a pénzügyminister ur magához következetes maradna, egy kis ártatlan pénzforrás szivárgott volna Magyarország üres pénzládáiba, s ez lett volna egy neo-acquistica commissionak initialisa. Jól tudjuk, hogy a neo-acquistica commissio az 1715-ik X. törvényezikk alatt azért állíttatott föl, hogy a zür-zavarban Péter és Pál elszerezte az országnak — egyik és másik közvagyonának alkatrészét, s nagy kincseket szerzett össze. E commissio előtt justificalja ki-ki, hogy birja, és mi czimen, a mit szerzett. — Higyje meg a tisztelt pénzügyminister ur, azon tapasztalatok után

5 melyeket e padokban szerzett, mindig szépen für-