Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.
Ülésnapok - 1872-306
280 306. országos ülés deczember 9. 1871. lemenve, hogy melyikünk szerette odaadóbban és szolgálta hívebben a hazát, az alkotmányosságot, a függetlenséget. És mert én utolsó véremig azt kívánom szolgálni: azért tagadom meg a kormánytól a fölhatalmazást. (Helyeslés és éljenzés hal fölől.) Domahidy Ferencz: Tisztelt ház! Miután azok közé tartozom, kik habár a kormány egyes egyénei iránt, azok között különösen az általam igen tisztelt pénzügyminister ur iránt legnagyobb bizalommal viseltetnek is; mégis kénytelenek a jelen tanácskozás tárgyát képező fölhatalmazási törvényjavaslat megszavazását megtagadni: kötelességemnek érzem ez okból adandó szavazataimat röviden néhány szóval indokolni. (Halljuk !) Én részemről a jelen kérdést tisztán bizalmi kérdésnek tartom, mert fölhatalmazást csakis oly egyéneknek adhatok, a kik iránt teljes bizalommal viseltetem. így fogva föl tehát a kérdést, ezen szempontból indulva ki, habár, — mint előbb jeleztem, — a kormány egyes tagjai iránt bizalommal viseltetem is, de nem viseltethetem bizalommal azon rendszer iránt, melyet a jelen kormány képvisel. Elismerem én azt, hogy ezen rendszernek létrejöttében, melyet a következés rosznak és károsnak bizonyított, mely az ország romlását eszközölte, melyet az ország közvéleménye elitélt: a jelen kormánynak semmi bűne, bárha egyes egyénei annak létesítésére közreműködtek, vagy legalább segédkezet nyújtottak ; de tény az, hogy a jelen kormány e rendszerrel nem szakított, sőt azt istápolja. Haladnak azon utón, — habár maguknak is lehetetlen nem érezniök, hogy tévúton járnak, — melyen elődeik elindultak. Pedig a főhiba nem az egyénekben, hanem a rendszerben van, mely tevékenységüket lenyűgözve tartja. Hiszen látjuk, a legtehetségesebb egyének, kik a kormányba léptek, kiktől az ország igen sokat várt, kormányra lépésükkel működési körükben megbénítva, előbbi irányuktól eltértek, mert a rendszer hagyományos consequentiái sokkal erőssebb delejjel bírnak, mint az ő akaratuk. Átlátják önök, hogy az állam polgárai által eddig fizetett adókkal az ország szükségletét nem födözhetik, ezért első sorban appellálnak az ország polgárainak minden nehéz körülmények közt tanúsított hazafiságára, áldozatkészségére. De öuök nem kívánnak áldozni semmit. Egyetlen kis részt, a városi főispánságot áldozták föl költséges rendszerük összegéből. Makacsán ragaszkodnak ma is a közvélemény által elitélt, s az ország több törvényhatósága által megszüntetni kért tanfölügyelőkhöz. A sok milliót megemésztő igazságszolgáltatásnál bagatell reducíiokat tettek; ezeket is leginkább a kezelőszemélyzetnél, holott eddig is nagyrészt az bizonyult be, hogy ott voltak a legtöbb hibák s mulasztások. Az országos központi igazgatásnál, hol Európa többi államaihoz aránylag legtöbb hivatalnok van: mindössze szemszurásul néhány fogalmazót szüntettek meg. Nem ugy, miniszter urak! az áldozathozatal első sorban önöket illeti! Szakítsanak önök az eddigi rendszerrel, szállítsák le az ország kiadásait a szükséglet minimumára, s akkor az így fölmerülő deficittel appelláljanak az ország polgárai áldozatkészségére : s meg fogják látni, nem fognak csalódni; mert akkor, ha eljárásukkal bizalmat keltenek, ha látja az ország, hogy önök megtettek mindent, mi az állam-gépezet fönakadása nélkül megtehető volt, és mégis szükség pótolni az eddigi adónemeket: biztosítom önöket, zúgolódás nélül s megnyugvással fogadják, habár terhesnek tartják is az adóemelést; de mindaddig, míg biztosítva nincsenek a felől, hogy az eddigi rendszer megszüntetését akarják, s igy biztosítva nem lehetnek a felől, hogy pár év múlva nem fognak-e tőlük uj adó-fölemelést követelni, ne várják önök, hogy irányukban oly bizalommal viseltessenek, hogy a már jelenleg is terhes adófölemeléséhez járuljunk. Részemről nem lévén bizalommal e rendszer iránt, melyen a jelen kormány halad, s azt látván, hogy az országot végromlással fenyegeti : részemről a jelen fölhatalmazást megtagadom. (Helyeslés halfdöl.) Kállay Ákos : Tisztelt ház! Nem szereztem kincset, gazdagságot a közérdek rovására; mindég a szegény nép érdekeit védtem az elnyomatás ellen. Pusztított hazánk földén tatár, török; dókon keresztül az ellenség vad hordáinak zsákmánya volt mindenünk; az európai történetben egyik legdicsőbb, legszebb harczot vívtuk 1848—1849-ben, utána az elnyomatás korszaka még a lélekzetet is elfojtotta bennünk; és mindezen súlyos küzdelem, ha érzékenyen érinté is a nemzet anyagi erejét, de meg nem törte azt, s országunk mint életképes ; jó hitelű állam foglalta el helyét mindég Európában. Tehát sem a tatár, sem a török pusztítás, sem a kimerítő önvédelmi harcz, sem a zsarnokság rémuralma nem idézte elő azt, a mivel az 1867-ben föltalált rendszer hazánk közösügyes újjászületésének gyászos emlékét megörökítette; e rendszer a nemzetet kipusztította biteléből, tönkretette javaiban, koldusbotra juttatta nemzetgazdászatában, rimává tette erkölcseiben, és a haldokló ágyra terítette, hogy tanácskozzanak fölötte most ugyanazok, kik haldoklási állapotának tényezői voltak, kiknek a nemzet ítélőszéke előtt kellene állani. Rövid hét év után ott vagyunk, hogy parányi keveset kell még haladnunk a visszaesésben, hogy
