Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.
Ülésnapok - 1872-302
226 302. országos ülés november 23. 1874. dom, hogy az oly kérdésekben, midőn egyik vagy másik ház, hogy ugy mondjam, némileg az előbb kim omlottakhoz való ragaszkodása által a következetességének látszatát véli megmondhatni: nem az okosabb, de hogy a czélt, melyre törekszik, elérhesse, a hazafiasabb enged. Ezen alapon, ezen szempontból mondom és tartom, hogy ha nem is tartjuk helyesnek, mint én nem tartom helyesnek a főrendiház módosít ványait; de szükségesnek tartjuk, mint én szükségesnek tartom, hogy ezen törvényjavaslat, mint ma a dolgok állanak, mentül hamarább törvénynyé legyen: akkor ne folytassuk tovább ezen néhány pont fölött a vitatkozást. Még csak egyet kívánok megjegyezni, s ez az, hogy ha már eddig ment a dolog igen : sajnálom, hogy a tisztelt minister ura jelen esetben nem ugyanazon módosítást hozta vissza, nem azon módosításnak a főrendiháztól való visszakozásához járult, mely először előttünk volt. És megmondom miért sajnálom. Azért, mert a jelen módosítás nem közvetítés, hanem ( mintegy oly férfiúnak nyilatkozatából, kinek hitelét a minister ur kétségbevonni nem fogja, saját magának nyilvános helyen tett nyilvánításából tudom, hogy értelmére nézve tökéletesen ugyanaz és ha már tökéletesen ugyanaz: miért kellett módosítani ? Azért, hogy mi ne lássuk, hogy ugyanaz; vagy azért, hogy a mi gyöngeségünknek kibúvó ajtót nyisson arra, hogy azt elfogadhassuk, mig a másikat nem, a melyet leszavaztunk ; erre higyje el a tisztelt minister ur szükség nincs. Vagy meg vagyunk győződve arról, hogy ha rósz is magában ezen módositvány, az ország érdeke azt kívánja, hogy a törvény létrejöttét miatta meg ne akaszszuk: akkor elfogadjuk ugyanazon alapban is; vagy nem vagyunk erről meggyőződve, de akkor hiába húznak rá 100-féle köpenyeget: rá fogunk ismerni, hogy mi rejlik benne és nem fogadjuk el. (Helyeslés bal felől.) Mindezek után nézetem tehát oda megy ki, hogy fölolvastatván ugyan, mert ezt a másik ház iránti differentia követeli, pontről-pontra a központi bizottságnak jelentését a tett módosításokról, azután mondaná ki a jegyzőkönyvében a tisztelt ház, hogy ma is meg van ugyan győződve saját megállapodásainak helyesebb voltáról ; de érezvén, hogy az ország érdeke azt követeli, hogy az állandó választói névjegyzék mentül előbb elkészülhessen, ezen kérdéseknek tovább vitatásától eláll. Ezt óhajtanám a jegyzőkönyvben kimondatni és a főrendiházzal közöltetni. És ha netalán ezen kifejtett egyéni nézetemet indítvány kép méltóztatnak tekintem: azt írásban is beadni kész vagyok. (Helyeslés bal felől.) Irányi Dániel: Tisztelt ház! A nélkül, hogy a választási törvényjavaslat jó oldalait tagadnám, tagadnám különösen az állandó névjegyzék előnyét, melyet előttem szólott tisztelt képviselőtársam különösen kiemelt: lehetetlen elfelejtenem ezen törvényjavaslatnak számos árnyoldalait, és lehetetlen ezek mellett és ezek daczára a törvényjavaslatot különösen megdicsérném. Lehetetlen tisztelt ház, eme kevés jó oldal kedvéért amaz árnyoldalakat is elfogadnom, azokhoz is hozzájárulnom. Nincs közöttünk senki, a ki — hogy egy közönséges kifejezései éljek, — a főrendiházzal ujjat húzni szeretne. A napló számos esetekben bizonyságot tesz engedékenységünkről, daczára annak, hogy ha a törvény értelmében igenis, az államtudomány szempontjából egyenjogunak csakugyan én sem ismerhetem el a törvényhozásnak ama tényezőjét, mely velünk szemben, kik az ország választottjai vagyunk: csak önmagát vagy a kormány kinevezését képviseli. Daczára ennek, mondom, én nemcsak helyesnek és illőnek, sőt bölcs eljárásnak tartom engedni a főrendiháznak mindannyiszor, valahányszor érvek által minket meggyőzni képes volt • sőt továbbmegyek : engedni az ügy érdekében s ietős esetekben még akkor is, hogy habár nem győztek is meg teljesen; de a kérdés, melyről szó van, lényegtelen, nem életbevágó. Midőn azonban fontos, midőn' lényeges, életbevágó kérdések forognak szóban: az engedékenység a képviselők részéről kötelesség-feledés lenne. így fogták föl hivatásukat elődeink is. A pozsonyi országgyűlések is számtalan esetben engedtek a méltóságos főrendek üzenetének ; de viszont midőn azt látták, hogy a főrendek kívánalmai a nemzet érdekeivel ellenkeznek : nem szűntek meg üzeneteket váltani velük, melyek néha 5—6 —10, sőt ennél is többre szaporodtak, sőt történt az is, hogy lemondván a reményről, miszerint az azon országgyűlésen ülő főrendiház tagjait meggyőzhessék, inkább letették a tárgyat, semhogy meggyőződésükkel ellenkező kívánalmaikra ráállottak volna. S vajon azon kérdés, tisztelt ház, a mely előttünk fekszik : nem fontos, nem életbevágó-e? Miről van szó, uraim ? Arról, hogy azon válaszfal, mely az unió daczára, fájdalom, mai napig fönáll Erdély és Magyarország között : még inkább megerősíttessék, még magasabbra emeltessék;. arról, hogy a jogegyenlőtlenség, mely a Királyhágón innen és tul lakó polgárok között mai napig fönáll: még kirívóbbá tétessék, és — mert ki kell mondanom,—arról van szó: vajon azon eléggénem sajnálható ellenséges indulat, mely a román nép-fajnál a Királyhágón tul a magyarok ellen uralkodik: ujabb táplálékot nyerjen-e vagy sem. Már az 1848. erdélyi törvény által megállapított census is magasabb volt annál, melyet az ugyanazon évbeli magyar országgyűlés Magyarország részére szabott meg. Az azóta követett gyakorlat még súlyosabbá tette azt, és súlyosabbá azon
