Képviselőházi napló, 1872. XIII. kötet • 1874. julius 28–deczember 16.

Ülésnapok - 1872-297

297. országos ülés november i>. 1874. 185 Ugyanis, a mi az okmányok hitelére vonatkozik, a mi tehát azokat mintegy állami közhitelességü okmányokká teszi, kiköti a 60, §-ban, hogy az egyedül magyar nyelven készíthető, azaz a czim és a hitelesítő záradék. Ezenfölid pedig megengedi, hogy minden fia e hazának saját magán-ügyei fölött szerződéseit és intézkedéseit azon a nyelven tehesse, a melyet megért. Ez megfelel az államiság eszméjének, megfelel az igazság eszméjének, és ép azért részemről, szemben mind a központi bizottsággal, mind a főrendiház módosításával, csakis ezt tudom pártolni és helyeselni. {Helyeslés.) Különben, tisztelt ház, méltóztassanak elhinni, hogy tökéletesen igaz az, hogy ha egy ujabb törvény másként rendelkezik: az előző törvénynek hatályát lerontja, megváltoztatja, és hogy erre a képviselőháznak joga van. Tökéletesen igaz. Nem is lehet ezen oldalról megtámadni és ezen oldalról való megtámadtatása ellen, bár nem helyeselhetem, ha megváltoztatná a képviselőház eredeti megállapodását, de magam is védelmezni fognám azt. Be mindég a joggal is ngx kell élni, a hogy azt egyfelől a helyes politika, és másfelől a tekintélye valamely oly testületnek, mint egy képviselőház, törvényhozás s egy nemzet megkívánja. A józan politikára nézve is azt tartom ; de még inkább azt tartom a magyar törvényhozás tekintélyére nézve, hogy, miután már megtörtént, — helyesen vagy nem, a fölött nem vitatkozom, •— hogy egy úgynevezett nemzetiségi törvény hozatott, a mely irányadóul szolgáljon átalában mindenütt a nyelv kérdéseire nézve : ne egyenként igyekezzünk lefaragni annak ágait, vagy ha tetszik, kinövéseit ; hanem ha rosznak tartjuk: magát azon törvényt változtassuk meg. {Élénk helyeslés.) Egyedül ez egyezik meg egy nemzet méltóságával; mert erre nem lehet azután mondani, hogy nincs bátorsága szemheszállani magával az eredeti törvénynyel, hanem kibúvó ajtókat keres annak megváltoztatására. {Helyeslés.) Kívánom tehát és kérem, hogy a tisztelt ház saját szövegezése mellett megmaradni méltóztassék ; kérem ezt pedig nem azért, mintha azt hinném, hogy ez meghozatván: nem fog végrehajtatni; de kívánom azért: mert akarom, hogy végrehajtassék. Bezárom beszédemet azzal a figyelmeztetéssel, hogy igen óhajtandó, hogy egyes képviselők e ház, és egyátalában a magyar törvényhozás ellen gyanúsító kifejezésekkel ne éljenek ; de óhajtandó másrészről az is, hogy ha élnek: igenis kapják meg azon visszautasítást, melyet egy képviselő ur ma is megkapott; de az ily fölmerülő incidensek, a ház megállapodásaira következéssel, befolyással ne bírjanak. (Helyeslés.) Pauler Tivadar igazságügyministers Tisztelt ház! A jelen kérdés az előttem KÉPV. H. NAPLÓ. 18?. Xin. KÖTET. szóló képviselő urak által oly kimeritőleg tárgyaltatott, hogy e tekintetben alig van mondanivalóm. De legyen szabad nekem azon álláspontnál, melyet hivatásomnál fogva el kell foglalnom, a kérdésnek jogi oldalát megvilágítanom. (Halljuk!) A főrendi módositvány azt tartalmazza, hogy minden közjegyzői okirat magyar nyelven állittassék ki ugy, hogy a feleknek legyen ugyan szabad kívánni annak lefordítását vagy kiadását saját nyelvén is, de ezen kiadás saját nyelvén nem fog eredetinek tekintetni, hanem csupán fordításnak, csupán csak másolatnak. Vannak némely közjegyzői okiratok, a melyekre a feleket a törvény kötelezi, ezek: a házastársak közötti szerződések, a bozományi elismervények, a vakok, siketnémák ügyletei. Ha tehát a fölött ezen törvény által arra köteleztetnének, hogy ha bár magyarul nem tudnak, mégis az okmányokat oly nyelven állíttassák ki a közjegyző által, mely rajok nézve érthetetlen, és pedig okmányokat, melyek,a legkényesebb magánviszonyokat szabályozzák: ezt rájuk nézve fölötte terhesnek, fölötte nyomasztónak tartanám. De a legtöbb jogügyletre nézve fön van hagyva a feleknek, hogy élhetnek közjegyzői okiratokkaI

; vagy nem, tehát facultative. Ha még most kimondjuk azt, mit a főrendek kimondanak azon ügyletekre nézve, melyek facultative vannak a közjegyzőhöz utalva : vajon sok esetben fogják-e a felek megkeresni a közjegyzőt, ha nekik módjukban van másként magán-uton elintézni saját nyelvükön? és így ezen intézménynek jótékony hatását az ország nagy részében megzsihbasztjnk, — azt merem állítani, — ezen intézménynek életét gyökerében veszélyeztetjük. A kinek érdekében fekszik, hogy a pörök kevésbe dj ének ; a kinek érdekében fekszik, hogy az okiratok ugy szerkesztessenek, hogy jogvitákra ne szolgáltassanak alkalmat; a kinek érdekében fekszik, hogy a közjegyzői intézmény gyökeret verjen a hazában : annak a főrendek ezen módosítását pártolni ugy hiszem, alig lehet. De vegyük a dolgot gyakorlati oldaláról. Jő valaki végrendelettel, s azt élő szóval elmondja, például németül, oláhul vagy tótul; a közjegyző azt fölveszi, de egyszersmind köteles azt leforditani, s a fordítás lesz, a főrendek módosítása szerint, az eredeti. Mi történik, ha, — a mi igen könnyen megtörténhetik, — a fordítás például az eredetitől egyben-másban eltér, némelykor egy szóban fekszik a főkülönbség; tudjuk, mily nehezek a fordítások, akkor mi lesz a döntő ? az a valódi eredeti, a mit a fél saját nyelvén bedictált, és ha az, hol van a közjegyzői okirat hitelessége? és a törvényszerű eredetisége? vagy pedig döntő lesz a magyar fordítás, mely a főrendek szerint az eredeti? de ha ez: hol van a végrendelkező akarata, annak súlya? Lehet-e 24