Képviselőházi napló, 1872. XII. kötet • 1874. julius 11–julius 26.
Ülésnapok - 1872-273
100 273. országos ülés Julius lé. 1874. jául, s Pap Lajos indítványához járulva, a kormányt az ojtozi csatlakozás iránti egyezménynek megindítására kérem utasítani. (Élénk éljenzés és helyeslés bal felől) Ráday Gedeon gróf: Tisztelt ház! Megvallom őszintén, hogy azon kimerítő czáfolgatások és érvelések, melyekkel az igen tisztelt pénzügyminister ur kevés perczekkel ezelőtt igyekezett a kormány álláspontját igazolni: nagyon megnehezítették ezen kérdésnél már úgyis nehéz álláspontomat, miután több oknál és szerintem igen fontos okoknál fogva, akkor, midőn a ház az elnök ur által fölhiva lesz, hogy szavazással döntsön a kérdés fölött: én „igen"-t fogok mondani; daczára annak, hogy a mondottak után is összevetve, megfontolva és bőven átgondolva mindazokat, a mik a jelen tárgyalást képező törvényjavaslatok mellett fölhozattak: én e perczben sem tudom előbbi álláspontomat elhagyni, mely szerint nemcsak hibásnak, Űe károsnak tartom, nem annyira a romániai vasút csatlakozási egyezményt, mint az azzal szorosabb kapcsolatban lévő egyik vasút engedélyezését. Nem fogom a tisztelt ház becses figyelmét hosszasabban igénybe venni, nem is tehetném: mert megvallom, nem vagyok azon helyzetben, hogy hoszszabb ideig tudnám összevonni eszméimet; de nem tehetem azt, hogy az előbb hallott fölszólításnak eleget ne tegyek és a szóról lemondjak, mert minden esetre czáfolatlan maradiak eddigelé oly érvek, melyeket, ha nem is a mostani pillanat, de a jövő szempontjából a helyzetet ismerőnek kötelességévé teszik a czáfolatra törekedni. Én ennélfogva nem akarok a javaslat mellett fölszólalt valamennyi szónok érveléseire kiterjeszkedni, csak a tisztelt közlekedési minister ur előadására vagyok bátor reflectálni, ki azon érveket, melyek a javaslat mellett fölhozhatok voltak: úgyis tömören összefoglalta. Mielőtt azonban ezt tenném, egy futó pillantást kell vetnem vasúti politikánk múltjára, történelmére, mely e vasúti kapcsolattal szoros összefüggésben áll; ezt megelőzőleg azonban helyre kell igazitanom némely, — szerintem helytelen állítást, mely, fájdalom — a kormány részéről mint positiv axióma állíttatott föl. Ilyen axióma először az, mintha nem is lehetne más kapcsolatra gondolni, mint az orsova-temesvári; a másik pedig azon fölfogás, mely szerint többen azt látszanak hinni, hogy a háznak azon tagjai, kik ezen kapcsolatot ellenzik: az osztrák államvasut-társulat, mint vasuttársulat ellen valami különös ellenszenvvel viseltetnek. Mindenekelőtt tudva van, ki a hazai legutóbbi alkotmányos életet és eseményeit figyelemmel kisérte, hogy mily óriási rohamos volt — mint már sokszor hangoztatva is volt — azon vasútépítési törekvés, mely a múltban uralgott; de nemcsak ezt tartom hibásnak, hanem különösen azt, hogy ebben is, valamint minden politikai vagy administrativ törekvéseinkben nem volt programmunk, rendszerünk; hibázott azon vezérfonal, mi a sikeres eredményekre vezethetett volna. Mi vasutakat építettünk, — és itt megjegyzem, hogy nagy részben igazolva van az, a mit a tisztelt pénzügyminister ur mondott, tudniillik hogy a fölszólalókat inkább vezette helyi érdek, mint a kormányt — helyi, provinciális, személyes érdek befolyása alatt; de ez talán nem vont volna maga után még oly káros következéseket, ha valami programmszerü eljárást követtünk volna ; de elfeledtük azt, a mikor a vasúthálózat teremtéséről van szó : akkor először is a fő nemzetközi vonalokról kell gondoskodni és csak azokból kifolyólag építeni, tervezni a mellékvonalokat. Mi némely szak-államférfi, — meglehet, — sokszor előrelátó marottjából, valamint a fölebb jelzettek folytán, mikor még a főbb vonalak sem léteztek, de még határozottan tervezve sem voltak, már mellék-, de sőt szárnyvonalokat is építettünk; mint például a temesvár-aradi vonal; ennek következése az lett, hogy a nemzetnek a képviselőház és kormány iránti bizalma, bátorsága, teljesen megtört; mindenkit csüggedés fogott el és egészen ellenkező irány lépett helyébe a réginek. És nemcsak az állam pénztára kimerült, a garantia összege óriási összegre nőtt, és azon vonalok, melyek első sorban lettek volna hivatva a garantiát igénybe venni: ma nincsenek kiépítve, azokat kikeli építeni; és ma mi a döntő? A döntő az állampénztárnak helyzete; melynek kimerültségét azon terv nélkül fölépített szárnyvonalok okozták, melyek minden kamatbiztosiíással összekötött vasúti tervtől irtóztak; mégha az világvonalra vonatkoznék is, és megteremték azon nevetséges helyzetet is, hogy ma kamatbiztositást legalább valóságban nem követelő ajánlat bir döntő befolyással, azon kivül azon még ferdébb fölfogást, hogy a világvonalokat a szárnyvonalakhoz kell építeni, alkalmazni, mert ezeket megszavaztuk előbb gondatlanul, sőt könnyelműen; azok már ma léteznek, a kamatbiztositások nagy összege az állam pénztárát majdnem türhetlenül nyomja és azon nagy vasutak, a melyek segítségével élhetnek meg csak a kis vasutak: mai nap is épitetlenek. Daczára ezen állapotnak, mégis mindenki visszariad a kamatbiztosítás megszavazásától, mire hogy csak egy példát mutassak föl, hivatkozhatom a most tárgyalás alatt lévő vasúti javaslatra, melynek — habár hibás voltát mindenki átlátja : mégis a helyaet nyomása alatt sok függetlenül gondolkozó, nem egyéni érdekek után menő politikus és képviselő is odajutott, miszerint kénytelen azt mondani, hogy itt nincs is más képzelhető irány, mint a temesvárorsovai vonal, mint a minister ur is méltóztatott mondani; mert először csak ezt építhetjük ki államgarantia nélkül; másodszor, mert már ott csináltunk
