Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.

Ülésnapok - 1872-255

54 255. országos ülis június 23. 1874. tése jutni a Lajthántuli mimsteriumraal nyújtson be AZ 1868. XL. törvényczikk módosítása és kiegészí­téséről törvényjavaslatot, mely a tényleges szolgálat idejét két évre szállítja le, mely a hadsereg terü­leti beosztásáról és elhelyezéséről és a hadsereg administratiojának detentralisatiojáról intézkedik, mely továbbá a magyar ezredek tiszti karának és nem az átalános előléptetést biztosítja. Tisztelt ház! Elfogadva azon alapot, melyen a tisztelt háznak többsége is az ország honvédelmi rendszerét fölépítette, nagyon szükségesnek talál­tam az indítványomban foglaltakat a ház elé bo­csátani. A szolgálati időnek két évre való leszállítása nagyon indokolt a mi pénzügyi viszonyaink által, mert egy évi hadjutaléknak egy évi ellátási költ­ségeit kimélnők meg az ország számára; továbbá egy évvel hamarább adnók vissza a munkás kezet a termelés foglalkozásainak. (Helyeslés a szélső bal felől.) Én katonai szempontból nem indokolom indít­ványomat ; hanem ha a ház kegyessége meg fogja en­gedni : leszek bátor bebizonyítani tehetségem sze­rint azt is, hogy a mostani cadre-rendszer mellett a hadszervezetnek és harczkézségnek súlypontja nem a fegyverben állók nagy számában, hanem egyenesen a gyors mozgósittatásban fekszik. A mi a területi beosztást illeti, a gyors moz­gósítás addig nem lehetséges: a míg az országban a béke idején minden ugy előkészítve nincs, mint háború idején kell lenni. A területi beosztással szoros kapcsolatban áll, és abból következik a had­sereg decentralisatioja. A hadsereg harczképességét és háború esetén annak diadalát semmi sem teszi annyira kétségessé, mint épen az, midőn a tisztelt ház bölcsessége elfogadta a porosz rendszert, tudni­illik a nagy tömegek rendszerét: ugyanakkor meg­tartott egy oly administratiot, mely a kis hadsere­gek administratioja. A hadsereg administratiojának decentralisatio­jából folyna az is, hogy a területi parancsnokok magok szerezvén be a hadseregnek szükséges föl­szerelést, és ők gondoskodván az élelmezésről: akkor a nagy tőkepénzesekkel, a nagy gyárosokkal szem­ben a mi kisebb iparosaink is vállalkozhatnak és résztvehetnek a hadsereg fölszerelésében; de más felől azon előnynyel is bír, hogy a pénz ott köl­tetvén el, a honnan nagyobb részt az adó befoly: helyesebb pénzforgalmat idéz elő. De azt hiszem, indítványom harmadik pontja is indokolt, mely az előléptetésről szól, mert maga ő felsége többször kiadta rendeletben, hogy a hadse­reg tisztjei magyarul tudni, vagy pedig ha nem tud­nak magyarul, megtanulni tartoznak. De ez mindaddig írott malaszt, tisztelt ház, míg az átalános előléptetési rendszer fönáll, mert tegyük föl, hogy a legközelebbről előléptetett tiszt a ki több évig magyar ezredben szolgált, áttétetik egy cseh ezredbe, és jő helyébe egy oly tiszt, a ki lengyel ezredben szolgált, és a magyar nyelvvel soha sem foglalkozott: ekkor még az ő felsége rendele­tében is kitűzött czél nincs elérve. De ha ezt a­gyakorlat indokolta: azt hiszem szintén a tapaszta­latra van alapítva indítványomnak két első része is, Ugyanis magában a delegatioban nagyobb mérvű szabadságolások inditványoztattak. Ha elfogadja a tisztelt ház a két évi tényleges szolgálati időt: nem történik egyéb seaimi, minthogy ezen szabadságolás állandósittatik. Továbbá a delegatioban többször említtetett és sürgettetett a területek beosztása és elhelyezése: megígértetett ez többször; az ennek végrehajtására forditandó költségek megszavaztattak többször, s a mi több, el is költettek többször, de nem foganato­síttattak soha. És ezt a tisztelt ház a mi alkotmányosságunk­nak valóságos kigunyolására mindeddig tűrte; és még nem is desavouálta azon képviselőket, kik elég könnyelműek voltak a delegatioban a honvédségről és a hadsereg szervezetéről nagyon is visszalépő irányban nyilatkozni, s ez által az országban nagy­mérvű lehangoltságot, a kedélyek nagymérvű izga­tottságát fölidézni. (Helyeslés bal felől.) Interpellatiot tenni, az interpellatiora adott megnyugtató vagy meg nem nyugtató választ tudo­másul venni: nem elégséges a nemzet tekintélyének föntartására; hanem szükséges, hogy az alkotmány nyújtotta eszközökkel éljünk, s ha az 1867. XII. törvényczikk 12. §-a azt mondja, hogy a hadsereg elhelyezéséről intézkedjünk: éljünk is e joggal és ne hagyjuk, ne tűrjük e játékot, mely sokkal többet ártott a képviselőháznak és az önök által meghozott constitutio tekintélyének, semhogy tovább is foly­tattassék. {Zaj. Az elnök csenget.) Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat a házszabályok 101. §-ra, mely az mondja, hogy, mi­dőn a képviselő indítványát beadja, azt röviden indokolja. Fölhívom tehát, hogy előadásánál a ház­szabályok ezen rendeletét szem elől ne téveszsze. (Élénk helyeslés jobb felől.) Ugron Gábor: Tisztelettel fogadom az elnök ur figyelmeztetését; de azt gondolom, hogy nagy tárgynak igen rövid indokolása valamivel is hosszabb lehet, mint kis tárgynak, és midőn a tisz­telt ház a végrehajtók csekélyebb fontosságú insti­tutioja fölött már egy nap óta vitatkozik: azt hi­szem, ily fontos előterjesztés indokolására 10 perczet kérhetek a háztól. (Zaj a jobb oldalon.) Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy a házszabályok nagyobb vagy kisebb fontos­ságú tárgyak közt e tekintetben különbséget nem tesznek; továbbá, hogy azon határozati javaslat,,

Next

/
Thumbnails
Contents