Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.
Ülésnapok - 1872-266
266. országos ülés Julius 1. 1874. 303 nem most is őszinte barátai vagyunk a magyar alkotmányosságnak; csak azt nem akarjuk, hogy ezen magyar alkotmányosság kizárólag egy nemzet javára zsákmányoltassék ki, a mint az igen tisztelt belügyminister ur maga itt a házban bevallotta. Én tehát nem félek a reactiotól, és ha a reactio csakugyan közeledik Magyarországhoz : azt gondolom, készen fogja találni mind a nemzetiségeket, laind a magyar nemzetet az ellentállásra. De nem az itt a kérdés: mi lesz a reactio következménye ? Azt hiszem, tisztában vagyunk vele, mi lesz a következmény. Itt az akérdés: hogyan lehetne e reactiot Megelőzni, megakadályozni ? Én azt hiszem, hogy a reactiot megakadályozni csak ugy lehet, ha Magyarországban olyan lesz az alkotmányosság, hogy az nemcsak egy nemzetnek fog előnyére szolgáim ; hanem átalában minden a hazában lakó népeknek. Én, tisztelt ház! elismerem a magyar nemzet természetes suprematiáját ; elismerem pedig azért, mert látom, hogy a magyar nemzet a suprematia tényezőinek birtokában van. De másrészt a magyar nemzetiség mesterséges superioritásának nem vagyok barátja; mert azt hiszem, hogy az az alkotmányosság alapelveiből folyó jogegyenlőséggel ellentétben áll. S épen a magyar nemzetiség mesterséges uralma főoka és kútforrása a nemzetiségek elégedetlenségének. Tessék azt megszüntetni, és akkor helyre fog állani az egyetértés, mely még tökéletesen megzavarva nincs, s meglesz az átalános elégedettség is. Engedje végre a tisztelt ház, hogy visszatérhessek Tisza tisztelt képviselőtársam következő szavaira: „Figyelmeztetem arra a képviselő urat, hogy ha megtalálna változni, mit nem óhajtok, a magyar törvényhozásnak higgadt nyugalma és méltányos politikája a nem-magyar-ajkuakkal szemben: annak és az abból eredhető következményeknek okai épen azok lesznek, kik ily túlzott követelésekkel az állam fönállhatásának megtagadásával a kedélyeket elkeserítették. * Nem fogja senki tagadni, tisztelt háa! hogy itt e házban számtalan fölszólalások voltak, melyek az önök fölíogása szerint is hazafiasán voltak tartva. Az ilyen fölszólalásoknak mi volt következése ? Semmi. Tapasztaltuk azt nemcsak saját fölszólalásainknál; hanem például, midőn Tisza Kálmán képviselő ur a nemzetiségi gymnasiumok ügyében fölszólalt, épen mert e fölszólalás a nemzetiségek érdekében volt: nem volt semmi hatása, nem volt semmi eredménye; tehát azt tapasztaltuk, hogy az mindegy: akár itt mérsékelten, akár pedig másképen beszélünk. Különben arra is megtanított a tapasztalás bennünket, hogy miután semmi eredmény sincs: az egész ügyet a mi lelkiismeretünkre bízzuk, és ezért kérem a tisztelt házat és különösen a tiszteit képviselő urat, a ki ezen szavakat fölhozta: ne méltóztassék arról megfeledkezni, hogy mi a lelkiismeret népe vagyunk. Lehet, hogy e miatt rósz politikusok is vagyunk, de azért legyőzhetlenek, — ha lelkiismeretünkkel tisztában vagyunk, — abban, hogy az igazság mi mellettünk van. Az igazság politikai erény, tisztelt ház! de a majoritásokra nézve a legnehezebb erény: ha azt a minoritásokra nézve érvényesíteni kell; és nem kedvező a többségre nézve az: hogy az erkölcsi bátorság mindig a kisebbségekben található föl. Hátra van még, tisztelt ház, indokolnom az álláspontot, melyet én a beterjesztett és a szőnyegen lévő választási törvényjavaslattal szemben elfoglalok ; azonban, tisztelt képviselőház, a házban lévő hőség miatt nem vagyok képes beszédemet továbbfolytatni, és csak azt mondom, hogy én a minister ur által beterjesztett választási törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául nem ^fogadhatom el; de elfogadom a Mocsáry Lajos tisztelt képviselőtársam által benyújtott határozati javaslatot. Elfogadom továbbá a központi bizottságnak határozati javaslatát, azon módosítással, melyet Polit tisztelt barátom a háznak előterjesztett. Lázár Ádám í Tisztelt képviselőház ! Előrebocsátom, hogy igen rövid leszek; méltóztassanak azért egy kis türelemmel megajándékozni. Tisztelt képviselőház! (Halljuk!) Vannak igazságok, melyeket megdönteni az idő sem képes, annál kevésbé pedig az emberek, ha csak következetlenségbe esni nem akarnak. Ily nagy igazságot proclamált az 1848-iki törvényhozás, midőn a rendi képviselet helyett a népképviseletet léptette életbe. Azon egy hongyülésre a kiváltságos nemesi és városi polgári osztálynak a választói jogot meghagyva, az addig nem választó-jogosult iparosokat, kézműveseket, gyárosokat és a fölszabadult egyéneket bizonyos census mellett, a honoratiorokat pedig minden census nélkül szintén választó-képesekké tette. Ha az akkori rendi országgyűlés tovább nem mehetett: az a dolog természete és az események rohama miatt volt; de számított arra, hogy a későbbi hongyülések képesek lesznek ezen jogot fejleszteni. Hogy azonban mi történt azóta: látjuk. Nemcsak hogy fejlesztés nem történt, sőt ezen jogok megszorítása czéloztatik. Ha az azon idő óta lefolyt hongyülések legalább azon szellemtől lettek volna áthatva, hogy az akkor proclamált nagy elvek alapján képes lesz Magyarországon, mint még ez idő szerint monarchiái államban, az aristrokratikus és democraticus elemet úgy összeegyeztetni, illetőleg összevegyiteni, hogy az által lassanként erős, önálló, szabad és független jog-állam fejlődjék ki: akkor bizonyára nem kételkedhetnénk azon, hogy a mai hongyülés egy egész más állásponton állana.
