Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.

Ülésnapok - 1872-262

224 262. országos ülés Julius S. 1874. képviselő ur e házban, megvallom, kevés örömünkre mondott. A tisztelt képviselő ur jól tudja, hogy ha van e házban valaki, a ki hajlandó méltányos, jogos kívánalmait a nemzetiségeknek kielégíteni és azok mellett szót emelni: azokat mindig itt találja e padokon ; ha mindazonáltal kénytelen vagyok azon tegnap tartott beszéde ellen tiltakozni: abból láthatja, hogy tegnapi beszédével nagyon ártott magának az ügynek, melynek érdekében fölszólalt; de ártott valamivel többnek, nemcsak saját úgynevezett nemzetiségi ügyének : ártott magának a demokratiának. Szerencse, hogy ő nem tudott bennünket meggyőzni arról, a mit ő mond, hogy neki senki azt el nem hiszi; mert ha sikerül neki bebizonyítani azt, hogy Magyarországon a demokratia oda vezet okvetlen, és csak ugy állhat fön, ha nem nemzeti, hanem nemzetiségi állammá leszünk: akkor legyen meggyőződve a tisztelt képviselő ur, hogy akkor ő Magyarországon demokratát többé nem talál. (Helyeslés szélső bal felől.) Ily áron nincs köztünk senki, a Id demokrata akar lenni. (Helyeslés.) De szerencsére az ő theoriája hamis; a demokratiának föladata az egyenjogúságot vinni keresztül, ezentúl egy lépést sem teszen, ezt biztosítja a demokratia; ennél többet kérni annyit teszen, mint azt is, a mi van, koczkáztatni, veszélyeztetni. (Helyeslés szélső bal felől.) Egyébiránt e részt annyira kimerítette Defareczen város tisztelt képviselője azon fényes beszéddel, melyet az imént mondott, hogy valóban hiában való munka volna, ha ahoz még hozzászólnék; sőt ha még van valami, a mit sajnálok, hogy nagyon is sokat mondott. Én azt hiszem, hogy nem szabad túlságos fontosságot tulajdonítani bizonyos nyilatkozatnak. Azon hangulatból, melylyel a magyar képviselőház tegnap e beszédet fogadta: a tisztelt képviselő ur tökéletesen meggyőződhetett, hogy jövőre nem volna tanácsos hasonló beszédeket mondani, legalább czélt nem érne vele. Hanem ugyanazon alkalomból Debreezen város tisztelt képviselője két megjegyzést tett, melyre hallgatnom lehetetlen. Ő tudniillik czélzott egy tisztelt barátomra, a kiről azt mondta, hogy itt ott helyesléssel kisérte Polit képviselő ur beszédét, és később csak azért kívánta a kimagyarázást, hogy ez által mintegy igazolva legyenek az ő helyeslései. Bocsánatot kérek, hisz nem kell belőle titkot csinálni, a ki itt-ott hangosabban helyeselte, talán mert, hála Istennek, jó hangja van, az Csanády Sándor tisztelt barátom volt. De ő is helyeselt olyanokat, mit többen helyeseltünk, valamint helyeselték a tul oldalról is, mert mondott Polit Mihály képviselőtársunk olyanokat is, mit ő maga is aláírna. Hát azt kívánja a tisztelt képviselő ur, hogy midőn Polit Mihály tisztelt barátom igen szépen ég logice fejtegette azon eszmét, hogy bár 1867-ben áz uralkodó párt hibát követett el abban, miszerint a helyett, hogy az erőt saját magában az ország népében kereste volna, ugyanezen erőt kunt az országon kívül kereste. Bocsánatot kérek, azt hiszik, hogy mi ezt nem helyeseljük ? Ezen czélzás tehát nem volt helyén. De mondott a tisztelt képviselő ur ennél sokkal fontosabbat is. (Halljuk !) Mintegy fegyvert kovácsolva azon kellemetlen beszédből, a melyre az imént czéloztam. Ő mintegy azt akarta bizonyítani, hogy a beszéd tulaj donképen csak természetes kifolyása, logikai következménye azon beszédnek, a melyet Mocsáry Lajos igen tisztelt barátom a vita elején mondott, (Halljuk! Halljuk!) mert azt mondja: hogyan csodálkozzunk azon, hogy nemzetiségi képviselők ejtenek itt ki olyan szavakat, a mikor csaknem hasonlókat hallottunk egy magyar születésű, egy magyar-ajkú képviselőtől, a szabadelvű párt egyik vezérférfiától, és czélzott Mocsáry Lajos tisztelt barátom azon passusára, a mely, Erdélyre hivatkozva kimondotta, hogy ezen választási törvény különösen ottan igen sérelmes az oláhokra nézve. Engedelmet kérek, én azt hiszem, hogy ha van valami igazságtalanság, a mely egyik vagy másik helyen, egyik vagy másik nemzetség ellen elkövettetik : akkor nemcsak a méltányosság, nemcsak az igazság, de a politikai tapintat is követeli, (Ügy van ! szélső balról) hogy mi legyünk azok, mi született magyarok, kik arra figyelmeztetünk (Élénk helyeslés szélső balfélől) és ne engedjük át a dicsőséget nekik. Épen azt követeli a jó politika. Ebben tehát tisztelt barátom nemcsak az igazság iránti kötelességet, de hazafiúi kötelességet is teljesített, midőn erre figyelmeztetett. De másrészről én valóban bámulattal hallottam ezen dolgot, Tisza Kálmán igen tisztelt képviselőtársam szájából; mert hiszen én nagyon jói emlékszem, hogy a múlt országgyűlések, a múlt választások alkalmával ez volt a legnagyobb érve, a melylyel a kormány ellen küzdött; de sőt a határozati javaslatában is, a melyet nem voltam képes eíőszerezni, a fősuly azon égbekiáltó .igazságtalanságra van fekteíve, melylyel ezen törvényjavaslat Erdélyre és nevezetesen az oláhokra nézve van; és most egyszerre bűn lett az csak azért, mert az ezen oldalról hangzik. Sajnálom, hogy egyébiránt igen ékes beszédét ezzel elrontotta. De lehető leghatározottabban kell tiltakoznom azon kifejezés ellen, melyet Mocsáry Lajos képviselő ur irányában használt. Azt mondotta ugyanis, — hogy többet ne mondjon, — ez nagy és bűnös könnyelműség volt. Már kijelentettem az imént, hogy az nem volt könnyelműség; mert barátom igen jól szokta megfontolni minden szavát; de ez nem volt könnyel-