Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.
Ülésnapok - 1872-262
262. országos ülés július 'á. 1874. 215 fűén, mint állandó és törvényileg biztosított jognak mintegy anyakönyvi följegyzését. Ennek pedig múlhatatlan corollariuma az, hogy maga ezen cselekvény hivatalos személyzet, által hivatalosan történjék. Ma csak fél utón vagyunk : de örömmel fogadom ezen lépést is, mint előleget, azon czél felé, melyek elérése most már csak idő kérdése. Mindenek fölött pedig nagy haladást látok a eensusbeii határozmányokban és a szabványokban, mely e tekintetben itt le van fektetve. Nagy haladást látok nevezetesen a jogok és kötelességek azon szoros viszonosságában, melyet e törvény először állit föl, s a mely ha nem is uj elv alkotmányunkban, de e téren c törvény által először vezettetik abba. S eltérőleg az előttem szólott tisztelt képviselő ártól, megvallom, hogy épen e pontja a törvénynek az, a melyre részemről legnagyobb súlyt fektetek. Ebben ad az ország törvényhozása kifejezést annak, hogy jövőre a jogokat nem kívánja olyanoknak tekintetni, melyek minden viszont-szolgáiat nélkül adatnak az állam polgárainak, és látom ebben kifejezését a törvényhozás azou határozott, véleményének, hogy téves volt az irány, mely szerint eddig mindenki az államtól csak jogokat, előnyöket és kiváltságokat várt. ; de az állam iránti kötelezettségek teljesítésére magát hivatva, kötelezve nem érezte. Ez irányt látom itt kárhoztatva, s azért azt tartom hogy ha mulólagos is e törvény meghatározásainak és szabványainak nagy része, hogy ha ezek jövendő törvények által meg fognak is változni ez: az egy épen az, a mely maradandó a mely ha alkotmányunkba egyszer hefogadtatott abból töröltetni többé nem fog. Ha ezt elfogadjuk, végleges határozinány ; mindenkorra megáll, mindenkorra nyereség. De hetyesnek és haladásnak tartom a censusra fonatkozó határozatokat is. Ezen határozatok több oldalról vonattak kétségbe. Kétségbevonattak mindenekelőtt azok részéről, a. kik a választói jogot, mint tisztán személyes jogot fogják föl, a kik az egyen!őség utáni lángolásban készek a társadalmi alkatban minden consistentiát, minden jegeczedési központot szétporlasztani; a kik az egyenlőség utáni táltörekvésökben készek a társadalmi egyedeket a legelemibb parányokra fölosztani, hogy azután mint a sivatag homokjából, abból semmi állandó, semmi létjoggal bíró ne aikothattassék. Kétségbevonták azok. kik ezen álmok után való vakbuzgóságukban nem veszik észre, hogy az átalános szavazat, az átalános demokratikus egyenlőség eszméje, melyet ezzel valósítani akarnak nem egyébb lidércz-tüznél, mely mindig cserben hagyta azokat, kik azt követték, s épen azon pillanatban, midőn eszményüket elérni hitték : őket már a hínárba belevitte. Ezen áem amryira argumentumoknak , mint inkább dogmáknak kifejezésével szemben azonban polemizálni nem kívánok. Itt minden polémia hiába való. Ezek nem meggyőződések, ezek vakhitek, álmok, a melyekből ébredni lehet; de kiokulni argumentatio utján nem. {Helyeslés.) Itt vakbuzgósággal, érzelmekkel állunk szemben. Ám azok, kik abban látják üdvök reményét: kövessék; mi részünkről eszünket követve, ezen térre jelenleg és jövőben nem fogunk lépni. Másként áll a dolog azokkal szemközt, kik szükségesnek tartják, hogy a census leszállittassék, hogy tágittassék, hogy még ott is, a hol alapjai inegtartattnak: legalább a magyarázat által annyira kiterjesztessék, a mennyire lehetségesnek látszik. Itt mindenekelőtt azon kérdést kell megvizsgálni: vajon a czélszerü tágításnak föltételei Magyarországban egyátalán léteznek-e? vajon ennek szüksége egyátalán előállott-e ? Nem akarok reflectáini azon átaíam tisztelt képviselő ur megjegyzésére, ki határozmányainkban nemcsak a census bővítésének megtagadását; hanem egy qualificatiónak elvonását látja. Ha Tisza Kálmán képviselő ur vele szemben Tocquevillel azt jegyezte meg, hogy a deinokrátia ellen hiába küzdünk elvi szempontból, mert ez tény, ezt. nem ellenezni, hanem vezetni kell: belátom, hogy arra azt felelhetné, nemcsak vezetni, de előbb nevelni kell. De ő, midőn a qualificatiot nem kívánja elvonni olyanoktól, kik sem kellő nevelés, sem különben morális alappal, sem a hagyomány hátterén azt méltán igénybe nem vehetik, midőn ezek számára örökké meg akarja tartani: azt. hiszem tévesen veszi igénybe a conservativ politika jelszavát. Ez az elem bizonyára conservativ sohasem volt, nem is lesz; nemcsak nem conservativ, de soha a mérséklet a józan belátás útját nem követte; ez azon elem, mely az átalakulást késleltette addig, míg annak rohamos bekövetkezése azóta gátolható többé nem volt. De továbbhaladva, azokkal szemben, kik kiterjesztését kívánják a választói jognak, kik a census leszállítását akár directe. akár pedig kiterjesztő magyarázat által sürgetik csak azt kérdem : van-e ma osztály ezen hazában, van-e testület, van-e ma tekintélyes érdek, mely e házban kellőleg képviselve nem lehetne? Azt hiszem, nincs, a ki kétségbe vehetné, és nincs a ki állíthatná, hogy bármely része az országnak, mely politikai jog gyakorlatára hivatva van: azt nem gyakorolhatná; nincs-e hazában tetemes eleme az intelligentiának, az ország vagyonosainak, tetemes része olyanoknak, kik az ország fölvirágozásához hozzájárulni képesek, a mely képviseltetésétől e házban megvonatnék. Azt hiszem, nincs senki, ki kétségbevonná, hogy nagyban és átalában minden qualificatio tekintetbe vétetett már 1848-ban, mely máig a társadalmi állapotba kellő súlyt, kellő befolyást kölcsönzött kellő garantiát biztosit azoknak, kik annak alapján igénybe vehetik a választói jogot. Ha pedig ez nem áll, ha ily osztály nincs, ha ily
