Képviselőházi napló, 1872. XI. kötet • 1874. junius 20–julius 10.

Ülésnapok - 1872-260

172 260. országos ülés Julius 1. 1874. zában a párt absolutisnmst, és kényszerítsék e nem­zetet arra, hogy csak akként legyen boldog, a mint önöknek tetszik? (Tetszés bál felől.) Legyen szabad reménylenem, tisztelt ház, hogy tisztelt képviselő­társaim e háznak túlsó oldalán föl fognak világo­sittaíni a bekövetkezendő vita folyama alatt a felől, hogy milyen azon tér, a hová őket vezetni akarja ez élőnkbe terjesztett törvényjavaslat. Ezen remény­ben legyen szabad kérnem, hogy ha beérik ez alka­lommal azzal, hogy csak rectificáltassék, föntartva az alapot, az 1848-iki választási törvény: méltóz­tassék kihagyni mindazt, a mit ezen tőrvényjavas­latba egyedül az egyoldalú pártszempont vezetett be. Ha azonban méltóztatik osztozni azon nézet­ben, hogy Magyarországnak nemcsak az 1848-iki törvény rectificatiojára, hanem jó választási törvényre is van szüksége: akkor méltóztassék elfogadni az átalános szavazatjog elvét, és legyen szaba ezen esetre becses figyelmökbe ajánlani azon határozati javaslatot, melyet szerencsém volt benyújtani. (Élénk helyeslés hal felől.) Beöthy Algernon jegyző (olvassa a Mocsáry Lajos által beadott határozati javaslatot.) Beöthy Ákos: Tisztelt ház! A törvény­javaslatot elfogadom. E törvényjavaslat csakis egy organicus, elvi változtatást tesz a létező 1848-ki censuson; nevezetesen a szavazati jogot elveszi, ha nem is most, de később azoktól, kik ezen jogot régi jogczimen gyakorolták, egy szóval, a nemesi osztálytól. Nem akarnám nagyon hosszura nyújtani elő­adásomat, a törvényjavaslatnak csakis ezen részéhez kívánok szólani. Azért szólalok föl pedig az átalá­nos vitánál, mert jól tudom azt, hogy egy reményt vesztett ügynek vagyok szószólója, s igy eredményre mi kilátásom sem lévén, nem akartam külön indít­ványt tenni, mely talán vitatárgyát képezvén, hosszabb időre elodázná a törvényjavaslat elfogadását, mely­nek mielőbbi elfogadása az ország érdekében való­ban kívánatos. De viszont, midőn arról van szó, hogy közjogunkból egy nagy történeti elv kivétessék: akkor, ugy vélem, nem cselekszem helytelenül: ha erről néhány szót szólok. (Halljuk l) A mit mondani fogok, az nem akar sem panegyrise, sem parenta­tiója lenni a nemesi osztálynak; habár, ugy vélem, talán nem lenne egészen helytelen, a kegyeletnek adóját itt leróni; mert bizonyára a multak és a tra­diíio iránt való tisztelet egyike állami és nemzeti létünk alapjainak és ereklyéinek. Nem e miatt szó­lalok azonban föl; hanem fölszólalok azért, mert ezen kérdés kapcsában alkalmam lesz lehetőleg sze­rény alakban a közjog némely fontosabb elvét in­dokolni, melyeket mellőzni sohasem tanácsos. A kérdés mindenesetre elég fontos arra, hogy érdekes legyen vele foglalkozni; mert végre is itt egy létező qualificationak megsemmisítéséről van szó, mely sok ezer magyar honpolgárnak politikai jogél­vezetet biztosított, és mely jelen alakjában sérelmes senkire nem volt; már pedig méltóztatnak tudni, hogy a qualiíicatio fölállítása ép ugy, mint egy qua­lificatio megsemmisítése nemcsak hatalmi kérdés, nemcsak jogi kérdés; hanem egyike az állam-élet legfontosabb tényezőinek. Előrebocsátom, hogy én azon ellentétben áiíó két álláspont egyikére sem fektetek valami különös súlyt, mely e tekintetben áll fön: vajon az 1848-iki törvényhozásnak intentioja tulajdonképen mi volt ? az-e: hogy az osztályt magát akarta szavazati jogá­nak birtokában meghagyni; vagy csak azon egyé­neket, kik ezen jogokat már tényleg gyakorolták? Gondosan kutattam az 1848-iki országgyűlés tárgyalá­sai között, de azon rövid vitában, mely e törvény elfogadása alkalmából folyt, ezen kérdésről említés nem történik. Nincs tehát semmi hiteles adat ke­zeink közt, melyből azon törvényhozás irányzatára jogszerűen következtetést lehetne vonni; mindazon­által én bátorkodom azt állítani, hogy a törvényho­zás meg akarta magát az osztályt hagyni a szava­zati jog birtokában. Az mondatik, hogy midőn e joggyakorlatot ép­ségben hagyta, nem elvileg akarta föntartani; hanem fönhagyta azért, mert nem akarta vagy nem érezte magát jogosultnak egyénektől oly jogokat elvenni* melyeket azok már gyakoroltak. Ugy vélem, nem fogja állítani senki, hogy egy törvényhozásnak ne legyen joga, ha a közérdek kí­vánja, bárkitől bárminemű jogot elveani. Elég e tekintetben az expropriatiok fogalmára hivatkozni. E tekintetben nem tett az 1848-iki törvényhozás sem­mi kivételt, mert hiszen oly jelentékeny jogot, minő­az adómentesség, nemcsak elvileg szüntette- meg, hanem azt azon egyénektől, a kik bírták, el is vette. És igen helyesen cselekedett; mert ©zen jog valóban nemcsak a közérdekre, hanem minden egyes pol­gárra is fölötte sérelmes volt. Ha tehát ezen jog gyakorlatát épségben hagyta: az nem azért történt, hogy a jogot egyénektől nem akarta elvenni, — e tekintetben nem volt előtte ki­vétel, — hanem azért, mert a jogot a qualificatiora nem akarta elvenni, mert azt, mint joggyakorlat alapját fön akarta tartani. De önként is következik és az akkori idők vi­szonyaiból és fölfogásaiból átalánosan ismert dolog, hogy már az 1848 előtt létezett alkotmány koránt sem volt elégséges a kor növekedett igényeinek be­töltésére, és viszont nem volt elég erős sem önma­gát az absolut hatalom túlkapásai ellen védelmezni; szükségesnek látta tehát a védelem szempontjából a nemzettest többi részét is bevenni az alkotmány sán­czaiba, melyben nagyon kevesen voltak. Ez volt az akkori idő szójárása, melyre a ház tagjai közül sokan emlékezni fognak. Nem igen hihető tehát,.

Next

/
Thumbnails
Contents