Képviselőházi napló, 1872. X. kötet • 1874. april 21–junius 16.

Ülésnapok - 1872-246

286 246. országos ülés május 28. 1874. Hoffmann barátomnak: akkor nem szavaznék a ja­vaslatra. (Helyeslés bal felől.) Az természetes, mert ha valaki oly hosszadalmasan, oly részletesen fejte­geti, hogy mennyire veszedelmes a doctoratus, meny­nyire oly fölfogás szüleménye az, mely bizonyos tehetségeknek az ügyvédi pályáról való leszorítását czélozza: akkor részemről nagyon csodálkoznom kell a fölött, hogy hogyan bírhatta rá lelkiismerete, a ki az ifjúság irányában oly candorral viseltetik, hogy az igen tisztelt minister ur javaslatára rásza­vazzon. Különösen pedig szükségesnek látom egy ponttal közelebbről foglalkozni, mert azon népsze­rűségnél fogva, melylyel tisztelt barátom különösen az ifjúságnál bír: megvallom őszintén, némi veszélyt látok azon fogalomzavarban, melyet ő ékesszóló elő­adása által támasztott talán a ház egy részénél is, de támaszthatott különösen a ház falain kívül. Ne­vezetesen azt mondja, óhajtja, hogy a felsőbb okta­tás reformja alkalmával más szervezet adassék az államvizsgáknak, és különösen a tudori szigorla­toknak. Igaz, én magam is óhajtom, és ha szabad, magamnak vindicálnom, nem mondom azon jogot, de mindenesetre én voltam szerencsés a házban, ha méltóztatnak emlékezni, az első, ki a jogtudományok elválasztását a tisztán állam-tudományoktól ajánlot­tam, és nagyon sajnálom, hogy azon alkalommal a tanügyi bizottságban tisztelt képviselőtársam nem tartozott azok közé, kik a kettéválasztást pártolták, és ha a mostani közoktatási minister ur ezen ketté­választást kilátásba helyezi: annak nagyon örvendek; de nem értem a logikát Hoffmann képviselőtársunk szavaiban, a ki azt mondja, hogy óhajtja a vizsgák átalakítását, és másrészről hosszadalmasai! kimutatja, hogy a mostani vizsgák mily hiányosak, a doctora­tus mennyire egyoldalú, és beszédének végén a con­clusioban kijelenti, hogy ámbár sok ellenérve van a doctoratus ellen: mégis elfogadja a javaslatnak a doctoratusra vonatkozó pontjait is, csak azért, mert az a jelen viszonyokkal congruál. Azután beszél a vizsgák niveaujának alábbszállásáról. Engedelmet kérek, nagyon csodálkozom, hogy ha egy gyakorlati tanár saját maga constatálja a házban, hogy a vizsgák niveaujára nem a kiküldött tanár szakavatottsága és szigorú lelkiismeretessége a képesség; hanem egy vagy más körülmény, mely a szülő, vagy talán a fiatal emberek kényelmeske­désének és önzésének kedvez. Mondom, ezen nagyon megütköztem; mert nagyon csodálatosnak találom, hogy egy egyetemi tanár ily aggodalmat ily határo­zott alakban ki mer fejezni. (Közbeszólások: Igazi Ugy van!) A mit Solymossy képviselőtársunk mondott, arra nézve, megvallom őszintén, szintén nagyon csodálko­zom, hogy épen azon oldalról hallottam ily hango­kat, a mely oldalon a democrátiáért annyira buzog­nak. Igaz, fájdalom, nagyon megszoktunk már elitélni sok üdvös intézményt csak azért, mert az ötvenes évek szomorú korszakában hozatott be elő­ször nálunk; holott némelyek az ily intézmények között, melyeket a törvénytelen germanizáló kor­mány hozzánk átültetett, nem a Bach-rendszernek voltak szüleményei, hanem az egyetemes euró ai haladásnak, melyre Magyarország maga is rájött volna, a Bach-rendszer nélkül is: ha lett volna ideje intézményeinek békés fejlődésében előrehaladhatni. Mondom, megütköztem a képviselő ur azon kifejezésén, melylyel a tudori képesítésről, mint a doctori méltóságról oly lenézéssel szólt; mert még volna értelme annak, hogy egy aristokrata párt a doctoratus ellen beszél, és valami nevetségest látna azon jogban, azon állásban, melyet valaki állami képesitvényének tanúságtétele szerint, a műveltség az ismeretek legmagasabb fokára jutása által szer­zett tekintet nélkül rendi, születési, vallási, nemze­tiségi különbségre. Annak, mondom, volna értelme, hogy ha a Junkerthum felsőbb és alsóbb rétegei; — mert hiszen alsóbb rétegei is épen oly külön kasz­tot képeznek, mint a felsőbbek, mint például a vá­rosi nyárspolgárok, mert ezek is a saját kasztjukat tartják minden megengedhető, nemes, állami és társa­dalmi érdek középpontjának, és gyűlölik a felsőbbeket, lenézik, üldözik az alsóbbakat, — mondom, csodál­kozom, hogy a tisztelt képviselő ur részéről és azon párt kebeléből, mely a demokratiát hangoztatja, és elismerem — hogy jóhiszemüleg buzog a demo­kratiáért: — ily nézet nyilváníttatott. A doctori czim elleni küzdelem genesise a Junkerthumban gyökerezik, kimutatta ezt a tndomá­nyos irodalom. Ezek egyenesen aristokratikus törek­vések, melyek a tudomány szervezetei ellen vannak intézve; törekvések, melyek a tudomány magas hely­zetét az államban megingatni és azt nevetségessé tenni igyekeznek. Nem tagadom egyébiránt, tisztelt ház, hogy a doctoratus épen nem örvend tágabb körben sem valami népszerűségnek ez időszerint hazánkban. De, uraim! ha van a conservativismus­nak, — rólam nem méltóztatnak talán föltenni, hogy én e conservativumot támogatom, — ha van, mondom a conservativismusnak czopfja : megvan e czopfja a liberalismusnak is. (Helyeslés.) Egy ily liberális czopfot látok többek közt azon tévtanban is, miszerint igen sokan azt hiszik a parlament­ről, hogy annak nincs egyéb hivatása registráíni: mint időről-időre a közvéleményt, helyesebben kilesni azon előítéleteket és elfogultságokat, melyek a ház falain kívül a közvéleményt időről-időre dominál­ják. (Helyeslés.) Én ellenkezőleg azt hiszem — s erről a gyakorlat által nem kevésbé vagyok meg­győződve, mint az elmélet által, — hogy a parla­ment hivatása nem az, hogy kéjhölgyek rabszolgája, uszályhordója legyen a tömeg egy vagy más része, nagyrészt éretlen nézeteinek, avatlan fölfogásának,

Next

/
Thumbnails
Contents