Képviselőházi napló, 1872. IX. kötet • 1874. január 17–april 20.

Ülésnapok - 1872-193

. 193. országos ülés január 23. 1874. 4!S sem bir!" már morális tekintélye is csorbát szenved; annálfogva kérem indítványom elfogadását. Péchy Tamás : Tisztelt ház! Ha csak erről a §-ról lenne szó : akkor nekem az indítvány ellen kifogásom nem igen volna ; hanem én megval­lom, én azon nézetben vagyok, hogy egy törvénybe mindig logikának kell lenni, és egy törvénynek szükséges az analóg esetekben hasonlóképen eljárni. Ha már most a járásbizottságokban megadjuk a becslőbiztosoknak a szavazatot : akkor a logika követelménye azt hozza magával, hogy ott, a hol ezután nem lesz egy 15 ellenében, hanem 15, 15 ellenében, hogy ott is megadjuk a szavazatot, Már pedig ezt, nézetem szerint, elfogadhatónak nem tar­tom: tehát arra kérem a tisztelt házat, hogy ezen szempontból méltóztassék ezen kérdést megítélni, és ámbár itt csekélységnek tetszik, nem fogadni el az indítványt azért, mert az egy nagyobb dologban igen nagy horderővel bir. Kérem tehát megtartani a szövegezést. Pulszky Ágoston: Péchy Tamás képvi­selő ur a logika követelményének vélte azt, hogy ha a járási bizottságokban, a hol 1 áll 15 ellenében, megadjuk a becslőbiztosnak a szavazatot, meg kell adnunk szintén a kerületi bizottságokban is, a hol ugyanannyi áll ugyanannyi ellenében, vagy tizenöt tizenöt ellenében. A logika szabályaiból ez nem következik ; mert azt nem látom be, hogy szükség­képen ugyanazon becslőnek a járási bizottságban és a kerületi bizottságban szavazatot kell adni, mert a kerületi bizottságokban a kerületi biztosok vesz­nek részt, és inkább csak véleményező szerepet visznek, nem olyan szerepet, mint a járási bizottságban a járási becslő; mert ez a bizottság alküldöttségeibe is elmegy, és ott szavazattal is bir. Egyébiránt abban sem látnék akadályt, ha a kerületi biztosok­nak szavazatot is adunk; sőt én részemről megval­lom, miután a 30 millió megállapítása, mi a kor­mányt egészen részrehajíatlan állásba helyezte volna, elvettetett: helyesnek is tartom, hogy most a kor­mánynak kissé nagyobb befolyás adassék. Megjegy­zendő, hogy ezen befolyás azért még nem lesz olyan, miszerint kizárja a kerületi tagok befolyását, nem lesz pedig azért, mert a kerületi bizottság annyi tagból állván, a hány járásból a kerület alakittatik, egyenlő számú lesz a biztosok és a tagok száma, és igy kellő arányban lesz ott azon két elem képvi­selve, melynek a munkálat keresztülvitelénél az érdekek ellensúlyozására kell közreműködni. Részemről tehát ezen consequentiát, ámbár nem látom teljes szükségszerűségét az összefüggésben, kész vagyok elfogadni; azonban erről bővebben szólhatunk a 37. §-náI; jelenleg csupán a járási bizottságról van szó, és itt nem látok semmi okot arra, hogy Stoll Károly tisztelt képviselő indítványa el ne fogadtassák. Ivánka Imre: ügy látom, hogy meg­marad a szerkezet, és igy nem szólok; (Fölkiáltások jobb felől: Dehogy marad!) ha nem marad meg: akkor szót kérek. Tisztelt ház! Én nem pártolom Stoll képviselő ur módositványát; nem pártolom pedig épen azon szempontból, mely végett ő ezen modositványt tette. Én abban, hogy ezen bizottságban az egyes szakértő szavazati joggal ruháztassák föl, mely szakértő véleményével bizonyos körülmények között mégis messze túlnyomó kisebbségben maradhat: semmi erőt nem találok. Az ő adott szakértői véleménye az, mely nyomatékkal bir, ennek jegyzőkönyvbe véte­lét mindig követelheti, s a többi tagok bizonyosan csak annak megfontolásával, illetőleg figyelembevé­telével fognak szavazni. Miután továbbá, ezen szak­értők a második fórumban már szavazati joggal ugy is bírnak: két helyen pedig ugyanegy egyént sza­vazati joggal fölruházni nem akarok, Stoll képviselő társunk módositványa ellen szavazok. Kerkapoly Károly: Tisztelt ház! Én csak egy körülményt vagyok bátor a tisztelt ház figyelmébe ajánlani. Tökéletesen osztozom előttem szóló tisztelt kép­viselőtársam azon nézetében, hogy a szakértő, mint olyan, saját véleményének jegyzőkönyvbe vételét mindég követelheti; hanem annak véleménye ott a jegyzőkönyvben elmeritve a többi sok minden kö­zött, nem vonja magára annvi biztossággal a figyel­met, mint ha esetleg ott, a hol az eltérő megálla­podást károsnak látja, szavazattal birván, separat votumot is adhat be. Ez tehát nem lesz egyéb, mint a felsőbb fórum figyelmének e különvéleményre való irányzása, mert magam is tökéletesen meg vagyok győződve, hogy egy szavazat 15 ellen nem juthat érvényre; de miután meg vagyok arról is győződve, hogy ezen különszavazat igen alkalmas arra, hogy a szakértői véleményre felébressze a magasabb fórum figyelmét, és éppen mivel egy szavazat áll 15 ellen és igy analógiától félni nem lehet : én tartózkodás nélkül kimondom, hogy a magam szempontjából semmit sem látok praejudicálva a 37. §-ra nézve ezen mó­dositvány elfogadása által, s épen azért kérem annak elfogadását. Hiszen arra kell törekednünk, hogy a jogosultsággal biró vélemények a magasabb fórum figyelmét ki ne kerüljék, és megvallom, hogy ha ez annak idejében eszembe jutott volna: már az eredeti szövegbe fölvettem volna, mert minden figyelmezte­tés csak jó lehet, csak használhat az ügy érdekében. Csiky Sándor: Tisztelt ház! Igazán fáj­dalmasan kell szólanom ezen kérdéshez, mely most szőnyegen forog. Fájdalmas érzetemet fölköltötték az indítványozó Stoll és Pulszky képviselőtársaim azon nyilatko­zatai, melyekből azt látom, hogy itt a magyar kor-

Next

/
Thumbnails
Contents