Képviselőházi napló, 1872. IX. kötet • 1874. január 17–april 20.
Ülésnapok - 1872-193
192. országos ülés január 22. 1874. 35 Izgatni igenis, törvényes mádon. Mikor beléptem a kerületbe: már ott vártak fegyveresek; hogyan lett volna alkalmam valakinek besúgni, hogy én a császár küldöttje vagyok, mikor, a mint leszálltam e szekérről már puskásak közt voltam. Azután azt tételezi föl azon népről, hogy oly együgyű lenne, s nem tudná, hogy én ellenzéki vagyok? A tisztviselők elhiszem, hogy mindezt jelenthették a minister urnák, mert tehetlenségüket akarták az által mentegetni, mert megígérték, hogy ők a kormánypárti jelöltet keresztülviszik, s főleg hogy a románok mind a kormánypárt táborában lesznek; és pedig nem ugy történt. Hogy engemet kiutasítottak volna mindenfelé: ez sem áll; az igazság az, hogy Tancsován lakásomba jött két commissárius, egyik tolvajcommisarius, másik a rendőrcommisarius, és kiutasítani akartak; de ők maguk sem mondtak semmi más okot, mint azt, hogy befolyást gyakorol jelenlétem a választásra. Hát ez a szabadság, ez az alkotmány, melyet minister ur védeni ígér ? így értelmezik a képviselői immunitást! Én kérem a tisztelt házat, ne csináljunk pártszenvedélytől vezetA kormány részéről jelen vannak: Pauler Tivadar , Szende Béla, Szlávy József, Trefort Ágost; utóbb gr. Szapáry Gyula. (Az ülés kezdődik d. e. ÍO 1 /^ órakor) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Mihályi Péter képviselő ur fogja vezetni. Mihályi Péter jegyző (olvassa a január 22-én tartott ülés jegyzőkönyvét. Elnök : Nem lévén észrevétel a jegyzőkönyv ellen, az hitelesíttetik. Doda Traján, karánsebesi kerületben megválasztott országos képviselő, beadja megbízó-levelét. Ki fog adatni az állandó igazolási bizottságnak. Csanády Sándor : Van szerencsém Dobozy Menyhértnek, a biharmegyei nagy-váradi tetve mindenből honárulást, ne használjunk ürügyül az illoyalis fogásokat. Én a mit tettem, mindent előre kijelentettem; már az Albinában nem titkoltam semmit ; megmondtam hogy jogom van beszélni a törvény korlátai közt mindenütt, és ezen jogot tőlem senki meg nem tagadhatja. Elhiszem hogy egyoldalú, olyan spanyol inquisitio utján lehet rám nézve mindenfélét kideríteni, reám süthetni a vétkest; de nyilvános átalános és igazságos vizsgálat, biztosithatom a minister urat, ártatlannak fog találni. A válaszszal nem vagyok megelégedve azért, mert az a valóságnak eltorzitása, s a lökérdések mellőzései ; ugyanazért kérem interpellatiom és az erre adott választ tárgyalásra kitüzetni. Elnök: Tudomásul veszi a ház a minister ur által adott választ. Igen vagy nem ? A kik tudomásul veszik, méltóztassanak fölállni. (Megtörténik.) A többség tudomásul veszi. A mai ülést bezárom. Holnap 10 órakor ülés lesz. (Az ülés végződik d. u. 2 1 ! 2 órakor.) kőszéntelep-társulat elnökének folyamodását benyújtani, melyben a társulatra jogtalanul rótt jövedelmi adó elengedését kéri, miután az emiitett kőszénbánya jelenleg még csak kutatási állapotban van. Elnök: Ki fog adatni a kérvényi bizottságnak. Mihályi Péter előadó: Van szerencsém a központi bizottság részéről beterjeszteni annak jelentését azon módositványok tárgyában, melyeket a főrendiház a catasteri fölmérésekről szóló törvényjavaslatra nézve tett. Kérem annak kinyomatását és annak idejében való tárgyalását elrendelni. Elnök: Ki fog nyomatni, és ha a tisztelt ház beleegyezik, a szőnyegen levő törvényjavaslat befejezése után napirendre fog tűzetni. 5 :,: 1874. január 23-kán Bittó István elnöklete alatt. Tárgyai: Doda Traján megbízólevele és kérvény bemutatása. A központi bizottság beteijeszti a katasteri felmérésről szóló törvényjavaslat módosított szakaszáról szóló jelentését. A földadó szabályozásáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása tovább foly.