Képviselőházi napló, 1872. IX. kötet • 1874. január 17–april 20.
Ülésnapok - 1872-210
290 210. országos ülés február 21. 1874. Szögyény László előadó (újra fölolvassa a kérvényt bizottság véleményét.) Huszár Imre jegyző (fölolvassa Solymossy Bálint határozati javaslatát.) Elnök: Fölhívom azon képviselő urakat, kik a kérvényi bizottság véleményét elfogadják: méltóztassanak fölállani. (Megtörténik.) A többség elfogadja. Tisztelt ház ! Ezzel a mai ülés napirendje ki van merítve. A hétfőn 10 órakor tartandó ülésben, ha a tisztelt ház megengedi: megválasztathatnék az alapok és alapítványok megvizsgálására kiküldött bizottságba egy tag, valamint a jogügyi bizottságba is egy tag. Ugyanekkor a központi bizottság is jelentést fog tenni. Minthogy a hétfői ülés valószínűleg rövid lesz, annak befejezése után az osztályok összeülhetnek és tárgyalás alá vehetik a következő javaslatokat: legelőször a főrendiház módosításait a belvizek levezetésére vonatkozó törvényjavaslat tárgyában, azután az országos statistikai hivatal szervezéséről, a tengeri kereskedelmi hajók lajstromozásáról és a keleti marhavész elleni intézkedésekről szóló törvényjavaslatokat; továbbá van még az igazságügyminister urnák egy törvényjavaslata, melyet a szakbizottság már tárgyalt, s mely vonatkozik a gyakorlati bírói vizsgálatra. Ezen törvényjavaslatokat fognák az osztályok azon sorrendben, mint bátor voltam fölolvasni, tárgyalni. Várady Gábor: Nekem, tisztelt ház, észrevételem nem lehet arra, ha a tisztelt ház ugy rendeli, hogy az osztályok a ma kiosztott törvényjavaslatokat, melyeket a tisztelt elnök ur elősorolt, hétfőn tárgyalás alá vegyék; bár több szempontból czélszerübbnek találnám, ha a tárgyalás kedden történnék: miután azok csak ma osztattak ki. De nem csupán ezért szólaltam föl, hanem hogy fölhívjam a tisztelt ház figyelmét azon kérésemre, melyet ezelőtt néhány nappal voltam bátor hangsúlyozni, és melyet, mint észrevettem, a tisztelt ház tetszéssel fogadott; tudniillik helyeselte a tisztelt há2 azon fölszólalásomat, hogy midőn a tisztelt ház elnöke a ház megállapodása következtében kitűz valamely napot, mely napon az osztályok kötelesek valamely törvényjavaslatot tárgyalás alá venni; tehát nem előbb: mint azon napon, az illető osztály-elnökök tartsák ehhez magukat szigorúan. (Helyeslés.) Ez határozott törvény, melyet a ház magának alkotott, s ime alig telt el néhány nap, s daczára annak, hogy elhatároztatott, miszerint a múlt héten kiosztott törvényjavaslatokat 20-án vegyék az osztályok tárgyalás alá, és nem előbb, mégis mindjárt ezután két osztály a megelőző napon vette azokat tárgyalás alá. Miként követelheti a tisztelt ház, hogy határozatait a kormány vagy egyes ember pontosan és betű szerint tartsa meg: ha saját tagjainak nem tud parancsolni, ha saját tagjai sem respectálják határozatait ? Bátor vagyok tehát ismét fölhívni a tisztelt ház figyelmét, méltóztassék határozatainak érvényt szerezni és megkövetelni, hogy ha a ház valamit kimondott: azt az osztály-elnökök ne merjék megszegni. (Helyeslés.) Elnök: Sohasem volt gyakorlatban ezelőtt, hogy a ház határozza meg, mikor vegyenek az osztályok valamely törvényjavaslatot tárgyalás alá. Ez csak legközelebb Várady képviselő ur indítványa következtében történt. Én magam is fölhívom az osztályok tisztelt elnökeit, hogy oly esetekben, midőn e tekintetben a ház intézkedik: méltóztassanak magukat ahhoz tartani. (Helyeslés.) Most méltóztassanak határozni, hogy hétfőn, vagy kedden tárgyalják-e az osztályok az átalán fölsorolt törvényjavaslatokat? (Hétfőn\) A többség hétfőn kívánja tárgy altatni. Ezzel a mai ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 órakor.)