Képviselőházi napló, 1872. IX. kötet • 1874. január 17–april 20.
Ülésnapok - 1872-202
188 202. országos ülés február 3. 1874. Máriássy Kálmán: Tisztelt ház! Én a YlII-ik osztály által beterjesztett különvélemény mellett kívánok szólani, mert azt hiszem, hogy az ország erkölcsi érzete megkivánja azt, hogy azon igazgató-tanácstól legalább föltételesen az üzem elvétessék, a mely a társulat ügyeit ezen szomorú helyzetbe hozta, és azt hiszem, az állam érdeke meg is kívánja azt, hogy ha készfizető és kezességet vállal egyrészről magára, másrészről .biztosíttassák a tekintetben, hogy ezen vasútnak üzleti forgalma lehetőleg az állam javára szolgáljon. De kérdem tisztelt ház! megérdemli azt ezen igazgató-tanács, hogy ezen vasút kezelése kezei közt maradjon, a mely beterjesztett memorandumában világosan igyekszik bebizonyítani azt, hogy a kormány, illetőleg a képviselőház könnyüvérüsége egy részről, másrészről pedig a ministerium késleltetése volt oka annak, hogy ezen vasút alaptőkéje sok tekintetben megkárosult? Nem akarok visszatérni egy kérdésre, mert az már el van döntve, nem is kívánok annak czáfolásába bocsátkozni, a mi itt az államhitelről mondatott; de szükségesnek tartom, hogy ha az állam kötelezettséget vállal magára, másrészről biztosittassék a tekintetben, hogy ezen kötelezettség legalább nagy áldozattal nem jár. Ezt pedig egyedül a különvélemény elfogadásával a VIII. osztály által javasolt módosításban látom elérve, azért kérem annak elfogadását. Simonyi Ernő: Megvallom, hogy az imént megejtett szavazás eredményének kihirdetése után azt vártam a tisztelt kormánytól, hogy nem fogja jelenleg ezen törvényjavaslat további tárgyalását kívánni: mert én legalább ilyen többség által nyert fölhatalmazás folytán nem merném magamra vállalalni a felelősséget a törvényjavaslatért, mely ily nagy terhet fog róni az országra. Azonban mégis, miután a tisztelt ház tárgyalásába bocsátkozott, megvallom ezen törvényjavaslat legsérelmesebb pontját ezen 3-ik §-ban találom, és pedig nem azért, mert terhet vállal az ország; mert hisz az tulaj donkép az előbbi két szakaszban van meghatározva, hanem azért, mert ezen tehertől szabadulni akar a részvényesek rovására, s mert én, mint azt szerencsém volt már előbb is előadni, nem hiszem, hogy a törvényhozásnak jogában állana, azt tehetni. Ennélfogva, ha valami más czélszeriibb mód találtatnék : én sokkal szivesebben fogadnám az itt ajánlottnál. A zár alá vételt magam is, mint Máttyus képviselő ur előterjesztette, nem tartom törvényhozási, hanem administrativ intézkedésnek. Ha a kormány elegendő okot lát rá, hogy akár ezen, akár más vasutat zár alá vegyen: ezt administrativ utón kell tennie; a kormány természetesen magára vállalván a felelősséget: vajon helyesen járt-e el vagy nem? Hanem itt ezen §-ban a részvényesek vagyona fölött történik intézkedés, s ezt én magának a törvényhozásnak körén túllévő kérdésnek tartom: azért kívánnám, hogy ezen szakasznak végszavai, a mint azt Helfy képviselőtársam indítványozza, hagyassanak ki. Ha előáll azután a kérdés, hogy tehát honnan fizesse a kormány: megvallom, arra én egyelőre válaszolni nem tudnék és nem tudnám kijelölni az alapot, a melyből az födözendő volna; hanem igen természetes, hogy azon törvényhozás, mely valamely költség kiadására a kormányt fölhatalmazza: kénytelen gondoskodni annak födözéséről is. Hogy honnan fog ezen födözés elő kerülni, azt nem tudom; hanem igen természetes, hogyha a tisztelt ház megszavazza a költséget: ezen költség födözéséről is kénytelen gondoskodni a kormány, mert másként nem volna képes a kormány a képviselőház parancsolatát teljesíteni. Én tehát, tisztelt ház nem akarom, hogy a részvényesek joga, mely semmi esetre itt nem dönthető el, hanem eldönthető csupán a bíróság előtt, mondom nehogy ezen kérdés a törvényjavaslat által már praeoccupáltassék: már csorbát ne szenvedjen, kérem a tisztelt házat, méltóztassanak Helfy tisztelt képviselőtársam által indítványozott módosítást elfogadni, és a szakasznak a részvényesekre nézve sérelmes végszavait a szakaszból kihagyni. Popovics Jenő: Tisztelt ház! Két indítvány fekszik előttünk. Az egyik a VlII-ik osztály külön véleménye, az még eldöntve nincs 1 A másik Helfy indítványa a kettő homlok egyenest ellenkezik egymással, a VlII-ik osztály különvéleménye tul szigorú Helfy képviselő ur indítványa pedig nagyon is lágy. Nem tudom, mind a kettő fölött egyszerre méltóztatnak határozni, vagy külön ? Ha a tárgyalás mindkettő fölött folytattatik: akkor a 8-ik osztály különvéleményét és épen azon indokoknál fogva, melyek ellenében fölhozattak, el nem fogadhatom. El nem fogadhatom Helfy képviselő ur indítványát sem, a mely a törvényjavaslat 3-ik §-ának utolsó tételet kihagyatni kívánja; kihagyatni kívánja mint olyant, a mely a részvényesek érdekeit sérti és a mely a részvényesek, illetőleg azoktól a kamat-biztositékot elvonja. Sokszor mondatott a tisztelt ház előtt, a törvényjavaslat átalános tárgyalása alkalmával, hogy ezen törvényjavaslat a bíróság intézkedéseinek praejudicálni és azokat praeocupálni nem akarja. Ezen szándék tehát átalános a tisztelt házban. De én azt gondolom, hogy a törvényjavaslat 3-ik §-a ha elfogadtatik is: azért a bírói intézkedéseket praeoccupálni nem fogja. Mi itt nem ítélünk, a tisztelt ház mint egy fél határoz és birál, számot vetvén önmagával, hogy mi lehet törvényes, mi nem a bíróság előtt, s milyen intézkedések állhatnak ott meg, s mily nem. A törvényjavaslatnak azon intézkedése, a mely a társulatnak kezességet biztosított