Képviselőházi napló, 1872. IX. kötet • 1874. január 17–april 20.

Ülésnapok - 1872-200

200. országos ülés február 2. 1874. 151 Tisztelt ház! Egy becsületes magyar ember, ki a civilisátió kellékeinek hatalma alatt nem áll, s azért annak bűneitől magát távol tarthatja, és a ki ennélfogva nem ismeri azon bank-consortüun és szédelgő részvény-társaság által importált depravatiot, mely oly pusztítást tett e nemzetnek jellemében és szellemében, és mely a magyar nemzet jellemének, becsületességének zománczát, melylyel eddig a külföld előtt fénylett, ugy kezdi lemarni, mint a szomolnoki rézviz megemészti a vasat: (Tetemes.) azok előtt ismétlem, a mik történtek és történnek máig is, aenigma valóban, s megfoghatatlan, hogy a magyar kormány kebelét mért aggasztja annyira e magán-társaságnak a bukástól való félelme, midőn öt—hat év előtt a losonczi vasút társulat kért, rimánkodott és a bukás szélén állt, e rimánkodásra a kormány a fülét bedugta volt, és habár akkor a pénztárban elég pénz volt, mert — ha jól emlékszem — akkor a kormány öt milliót adott kosztra egy pénzintézetnek: mégis egy krajczárral sem segítette, és bevárta bukását, és a megbukott társaság vonalát az állam átvette, mit helyesen is tett. Megfoghatatlan aenigma azok előtt, kik nem értik, hogy két idegen szédelgő véletlenül öszszejő Parisban és egy olyan opiális ámitó szert készit, melylyel az igazgató-tanácsnak minden tagjait, melyben pedig nagynevű és tekintélyes emberek vannak, ugy megszelídíti, mint Casanova az oroszlánokat és tigriseket, (Tetszés.) és rabszolgai módon, vakon engedelmeskednek minden néven nevezendő parancsaiknak és föltétlen elfogadtatja velük a veszélyes párisi szerződést, és attól elválaszthatlan bordereaux regulateur-t, és minden kötelezettség alól fölmenti az anglo-osztrák bankot, átruházván azt oly társaságra, mely még nem létezett, és jegyzőkönyvileg személyes felelősséget vállalnak az iránt, hogy el fogja fogadni azon leendő megerősítendő igazgató-tanács is, mely még nem is létezett Hogy sülyed azon nemzetnek a becsülete, melyről 50 évvel ezelőtt egy bajor kapitány Adolf Schaden Magyarországom utazási könyvébe ezt irta: „Der Ungar ist fenrig, Avie der Italiener, tapfer und muthig, wie der Franzose, stolz und edel, wie der Spanier: aber bieder und ehrlich, wie der Norddeutschlánder. * (Élénk tetszés-nyilatkozatok.) Megfoghatatlan, hogy a kormány, mely 1868 —18 6 9-ben,midőn még a bajon segíthetett volna: összetett kézzel nézte, hogy mi történik ; semmibe bele nem avatkozott, s azzal mentette magát, hogy a társulat beldolgaiba avatkozni nincs se joga, se kötelessége ; azzal mentette magát, hogy ép azért adta ki oly magas kamatbiztositás mellett a concessiót e vonalra, mert, mint monda, kellő orgánumok hiányában a felelősséget magára vállalni nem akarta. Es habár az igazgató-tanácsban kormánybiztos ült, kinek kötelessége lett volna minden veszélyes intézkedést fölfüggeszteni, bár két orgánuma is volt ott folytonosan, kinek kötelessége lett volna, a törvény értelmében, az állam érdekét oltalmazni és ellenőrizni : szemet hunyt mindenre, és habár a napnál világosabban látták, hogy e consortiumnak ügyesen előkészített számítással véghezvitt intézkedései olyanok, melyekkel túlszárnyalták Európa mindazon consortiumait, melyekről Lasker találóan azt mondta, hogy törvények kijátszására alakult akadémiák, (Igazi Igaz!) hogy bár a napnál világosabb volt, hogy a consortiumnak a vasút kiépítése csak ürügy volt, és a főczél volt a részvény-társaság alaptőkéjének megrablása, mely czélra ugy a pénzügyi, mint jogi, valamint technicai kezelők szövetségben voltak. (Igaz! Igaz !) És midőn a társaság építési tőkéjét elriprapsolták és a részvényeseket ingre-gatyára levetkőztették: (Derültség és fölkiáltások: Sajnos! Igazi) egyszerre meglágyult a szive, és kiábrándult a mámorból a kormány, és egyszerre igazgató-tanácsnak, de nem a társulatnak, mert tagadom, hogy annak érdekét valaha képviselte volna, a képviselőház tudta és beleegyezése nélkül pénzt kölcsönzője, pénzt kerítő szensálja, Zahlmeistere és építészeti fölügyelője lett; és még most is utolsó órájában is ezen szerencsétlen vállalatot, mely a halál révén van, mintegy moschusszal, 17 milliónyi kölcsönnel, akarja életre hozni. Kérdem a tisztelt ministerelnök urat, hiszi-e, hogy ezen 17 milliónyi adósság garantirozásával a társaságon segítve lesz, és hogy minden bajnak kútforrása betömve lesz, és hogy már most ezen nemzet egy teljesen kiépült, világra szóló jövedelmes vasútnak birtokába fog jutni, és hogy a részvénytársaság ebben megnyugszik és egyszersmind ezáltal a nemzet becsülete és hitele meg lesz mentve? Ha hiszi: irigylem optímismusát, de sajnálom mielőbb bekövetkezendő kiábrándulását, és még jobban sajnálom, ha a tisztelt ház többsége is magáévá teszi ezt, és magáévá teszi a törvényjavaslatot: mert hazám egy lépéssel fog közeledni azon bukás örvényéhez, mely előtte oly ijjesztőleg tátong. (Igaz! Igaz!) Bármit higyjen a ministerelnök ur és a hazának azon része, mely vele egy véleményben van, annyit merek állítani, hogy ezzel nemcsak hogy a vállalat tönkrejut, hanem a nemzet hitele is sok időre meg lesz bénítva. Én, ezen meggyőződésemből kiindulva, lelkiismeretemmel meg nem egyezőnek tartom ezen törvényjavaslat elfogadását. (Élénk helyeslés bal felől.) Helfy Ignácz: Tisztelt ház! Rajtam lenne a sor, hogy szóljak, és ha a tisztelt ház parancsolja, szólok is; de engedje meg nekem a tisztelt ház, ha volt pénzügyminister Kerkapoly Károly urnák méltányossági érzetéhez fordulva fölkérem őt, legyen szíves előttem szólani, ő van a házban leginkább hivatva Simonyi Ernő tisztelt barátom be-