Képviselőházi napló, 1872. IX. kötet • 1874. január 17–april 20.
Ülésnapok - 1872-199
199. országos ülés február 1. 1874. 115 ; ' Hiszen hogyan járt el a kormány ezen ügyben ? Először, mint be fogom bizonyítani, minden módon segédkezet nyújtott, hogy a törvények mellőzésével, hogy a törvényeknek ellenére lehetségessé tétessék néhány idegen külföldi vállalkozónak a jóhiszemű részvényesek kifosztása, a mi lehetetlen lett volna, ha a kormány segédkezet nem nyújt hozzá. És mit tett azután? Midőn már a bün el volt követve, midőn már a botrány nagy volt, midőn már világszerte, — nem mondom országszerte, hanem mondom világszerte, — beszéltek róla, mert ez legalább is európai botrány, mely előttünk van: akkor azon férfiak, kik előidézésében résztvettek akár bűnösség, akár tudatlanság, vagy bármi módon legnagyobb részben hozzájárultak ezen bűnök elkövetéséhez, azon férfiakat a ministerek ő felségének nagy kitüntetés végett ajánlották. És mit láttunk, tisztelt ház, csak tegnap ? A legnagyobb törvénytelenséget itt a ház szine előtt az igazságügyminister székéből helyeseknek hallottuk kijelentetni, és védelem alá láttuk vétetni a bűnt, a viszszaélést, a törvénytelenséget, (Fölkiáltások szélső hal felől: Igaz \) E szerint oda jutottunk, hogy nálunk fölemelt fővel jár a bün, nálunk senkinek a vagyona többé nem biztos: mert törvény nincsen, mert igazságszolgáltatás nincs, (Fölkiáltások a szélsőbalon: Igaz \) mert az igazságszolgáltatásra fölügyelő kormányférfiak maguk hivatalos minőségükben az ország törvényhozása előtt védik a törvénytelenséget, a viszszaéléseken a törvények egyenes megsértését. Most is, uraim, egy törvényjavaslat terjesztetett a képviselőház elé, melyben az javasoltatik, hogy a törvényes és jóhiszemű birtokosok jogos vagyonuktól fosztassanak meg. Ezen állapot nem tartható! Meg kell azt szüntetni minden módon, mert ott, a hol már senki vagyona nem biztos, hol a világos törvény elferdittetik, és hol azok, kik a törvény ellenére működnek, pártfogásra találnak a kormánynál: ott, tisztelt ház, a legszomorúbb következményektől lehet tartani. Én kész vagyok közreműködni arra, hogy azon bank-consortium, a mely a kölcsönt jóhiszemüleg adta. a mely valósággal milliókat adott egy oly vállalat létesítésére és befejezésére, a mely közhasznú, s a mely az ország javára válik : hogy ezen consortium ne károsodjék. Én kész vagyok a fölött tanácskozni, hogy mi módon lehessen ezen consortiumot kárpótolni, mi módon lehessen őt a jelen pillanatnyi bajaiban segiteni. De oly módon, hogy én a jogos, a törvény által biztosított tulajdonosoktól elvegyem a vagyont, és másoknak adjam, ahhoz hozzájárulni soha nem fogok, s azért ezen törvényjavaslatot én el nem fogadhatom. El nem fogadhatom továbbá azért; mert oly pénzügyi műveletet hoz javaslatba, a mely a máris nagyon megingatott hitelt még jobban fogná megrontani. Hisz ez nem egy államhoz illő, nem egy országhoz való eljárás, hogy mi zálogra rövid időre kölcsön vegyünk pénzt. Hisz ez az, a mit most farsang idején a fiatal emberek tesznek, a kik zavarba jönnek. Ezeknek meg lehet azt bocsátani. De oda jutott-e már Magyarország az önök 6 évi kormányzása alatt, hogy már mi is, mint a fiatal emberek, mikor meg nem hivatnak estélyre, frakkunkat adjuk zálogba, hogy holnap ismét kicseréljük azt az attillával. Ily eljárás nem méltó egy államhoz. Ily törvényjavaslat előterjesztése már maga megsértése a törvényhozás méltóságának. De én nem fogadhatom el azért sem, mert ez egyátalában nem megoldása, hanem elodázása a keleti vasút ügyének, és pedig csak 6 hónapra. Én ily juratusos prolongatiokba bocsátkozni részemről sohasem fogok. De nem fogadhatom el a törvényjavaslatot azért sem, mert erkölcstelen, mert ez a jóhiszemű birtokostól elveszi azt, a mi őt megilleti, és odaadja egy másiknak, kinek nem tartozik; de ha tartoznék ÍR az állam: meg kellene tartozását fizetnie sajátjából, és nem másébői. Azt mondja az egész törvényjavaslat és a szerződés, hogy ezen kérdést a keleti vasúttársasággal kell kiegyenlíteni. Engedelmet kérek, Magyarországban keleti vasnt-társaság törvényesen nem létezik. Léteznek igenis részvényesek, nagyszámú részvényesek léteznek, mert 150.000 és 67 részvény bocsáttatott ki. Ezeknek hasonlithatlanul nagyobb része a külföldön van, azoknál, kik jóhiszemüleg fektették pénzüket a törvény oltalma, az állam biztosítása, és a kormány fölügyelete mellett egy közhasznú vállalatba. De ezek társasággá soha nem alakultak. De igenis történt itten egy alakulás, melyről még bővebben fogok szólani. Ez az igazgatótanács alakulása, és ez nem is igazgatótanácsnak nevezi magát, hanem nevezi magát a keleti vasúttársaságnak. Ugy tesz, mint Pompejus szakácsa, a ki magára vette ura köpenyét, és el akarta hitetni a néppel, hogy ő a császár. De hiába takargatják magukat a köpenynyel, mert nagyon kilátszik nem ugyan a lóláb, hanem a főzőkanál, és látjuk, hogy nem a császárral van dolgunk, hanem a szakácscsal. És most ezt kívánja a kormány, hogy ismerjük el a törvényes társaságnak ezen igazgató-tanácsosokat, kiknek egytől egyig a fenyitőtörvényszék előtt kellene állaniok. (Igaz! a szélső bal felől) Ebbe, tisztelt ház, beleegyezésemet nem fogom adni soha. Én nem fogom adni beleegyezésemet abba, hogy mi ezen törvényjavaslatot megszavazzuk. Mert ámbár a törvényhozásnak nagy hatalma van, mert ámbár a törvényhozásnak meg van azon hatalma is, hogy elszavazhatná a nemzetnek minden vagyonát, de az egyes magános embernek egyetlenegy fillérje fölött sincsen hatósága. (Igaz! a szélső balról.) 15*