Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.
Ülésnapok - 1872-169
169. országos ülés november 24. 1873. 75 Vannak, a munkás népnek kereset adhatása is helyet foglal, kötelességemnek tartom egyidejűleg a belügyminister ur jelentésével együtt egy jelentést a tisztelt háznak benyújtani, ahol mindazon közérdekű munkákat összeállítottam, amelyek esetleg, ha a szükség ugy kívánná, egyes vidékeken okszerűen életbeléptethetők és még 1874-ik év tavaszán megkezdethetők lennének, hasonlag kérem ennek kinyomatását és szétosztását elrendelni. Elnök: Ki fognak nyomatni és szétosztatni. Tisztelt ház! A mai ülés napirendjére több tárgy volt még kitűzve; de az idő annyira előre haladt, hogy ma már alig lesznek tárgyalhatók, ennélfogva bátor vagyok javaslatba hozni, hogy a mai ülésre kitűzött tárgyak a keddi ülés napirendjére tétessenek át, egyszersmind kérem a tisztelt házat, miután az imént azt méltóztatott határozni, hogy a kölcsönre vonatkozó törvényjavaslatot az osztályok hétfőn reggel vegyék tárgyalás alá. a tárgy sürgősségénél fogva kérem a tisztelt házat: méltóztassanak megengedni, hogy ugyanazon napon nyilvános ülést is tartsunk; az ülés órájának meghatározását azonban méltóztassanak az elnökségre bizni. (Helyeslés) Simonyi Lajos bárói Észrevételem van a hétfői napirendre nézve. Nézetem szerint ezélszerübb volna az ülést 10 órakor megtartani, és a kölcsönre vonatkozó jelentést tárgyalni. Elnök: Nézetem szerint azért lesz ezélszerübb, hogy előbb az osztályok tanácskozzanak, mert ezek befejezhetvén a működést, a központi bizottság alakulhatna meg, és aztán az országos ülésben még az nap beadatnék a jelentés. (Helyeslés.) Huszár Imre: Tisztelt ház! a mai ülés napirendjén a cultusminister egy jelentése is volt, mely az állam és egyházi viszonyok szabályozására kiküldendő bizottság megválasztását czélozná. Trefort Ágoston vallás- és közoktatási iliinistér: Van szerencsém a tisztelt háznak az e tárgyra vonatkozó indítványt benyújtani. Huszár Imre jegyző (olvassa az indítványt:) „Miután a tisztelt ház folyó évi június hó 30-án hozott határozata folytán az állam és egyház közti viszonyok szabályozására kiküldendő bizottság tagjainak számát nem határozta meg: van szerencsém a tisztelt ház elé terjeszteni a következő indítványt: Az állam és egyház közti viszonyok szabályozására kiküldendő bizottság 27 tagból áll." Elnök: Talán a keddi ülés napirendjére lehetne kitűzni. (Helyeslés.) Kívánja a ház a gazdasági bizottság jelentését tárgyalni? (Kívánjuk!) Tehát méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Radó Kálmán a gazdasági bizottság előadója (olvassa a gazdasági bizottság jelentését a képviselőház folyó évi deczember havi kiadásaira vonatkozólag.) Elnök: Méltóztatnak elfogadni? (Elfogadjuk!) Tehát elfogadtatván, az összeg folyóvá tételéről az elnökség intézkedni fog. A mai ülést bezárom. Az osztályok hétfőn reggel fogják a hozzájok utasított tárgyakat fölvenni. (Az ülés végződik d. u. 2 1 / 4 _ órakor.) szólni kívánókat pedig Széll Kálmán és Huszár Imre fogják jegyezni. Mihályi Péter jegyző (olvassa a november 22-én tartott ülés jegyzőkönyvét.) Elnök : Ha nincs észrevétel, a jegyzőköny hitelesíttetik. 10* 169. orszá 1873. noveir Bittó István el Tárgyai: Országos levéltári nyugta és kérvények az áUamkölcsönről szóló törvényjavaslatról, a különvélemény] A kormány részéről jelen vannak: Szlávy József, Kerkapoly Károly, Szapáry Gyula gr., Tisza Lajos, Paider Tivadar, Zichy József gr., Wenkheim Béla Br., Trefort Ágoston, Szende Béla. (Az ülés kezdődik d. u. á órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Szeniczey Ödön fogja vezetni, a 169. országos ülés 1873. november 24-én Bittó István elnöklete alatt. Tárgyai: Országos levéltári nyugta és kérvények bemutatása. A központi bizottság bemutatja jelentését az áUamkölcsönről szóló törvényjavaslatról, a különvéleménynyel együtt, mely következő napra tárgyalásra kitüzetik.