Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.
Ülésnapok - 1872-187
360 187. országos ülés deezembcr 21. 1873. Tisztelt ház! A kormány és pártjának politikája 1867. óta egy mederben foly és egyesek fölszólalása ellenére is politikai, társadalmi és pénzügyi programmot nem adott soha. Az alakoskodás, a meglepetés volt minden taktikája s igyekezett a legfontosabb reform-kérdésekben hozott törvényjavaslatokat, mihelyt beadattak, keresztülhajtani a közvélemény nyilatkozhatása előtt. A nemzet nem is álmodhatta tegnap, a mire ébredt ma és maga, a Deák-párt sem sejtette ma, a mit megszavazott holnap. Behozatott a franczia szellemben szervezett khibbrendszer, mely a pártokat elidegeníti, ellenségekké teszi, az egyéni véleményt megsemmisíti és a többséget is meghamisítja; mert voltak esetek, hogy a törvényt a ház többsége megszavazta akkor, mikor csupán egyharmada helyeselte azt; de ezen egyharmad véletlenségből a Deák-kör többsége volt, mely klubbjában nemcsak elfogadta, hanem párt-kérdéssé nyilatkoztatta, s így a többség nem helyeslő tagjai kénytelenek voltak vagy megszavazni, vagy lelkiismeretük elől a folyosóra menekülni. Aztán párt-kérdéssé tették nemcsak az elvi kérdéseket, hanem az ellenőrzésieket is, mintha a siralmas botlások védelmére akkuit volna a párt. A programmtalanság következménye volt, hogy az állami élet öszhangot igénylő reformjait részeire szétszedték, és föltálalták minden rendszer nélkül, előbb szervezték a köztörvényhatóságokat, mint a községet, és ez megelőzte az egyéni szabadságot biztosító és szabályozó, soha még be sem nyújtott törvényét, hogy egymásután gyárthatták a sok ideiglenes törvényfélét, melyeknek mindenikében volt egy-két igazság, melynek hátára ideiglenesen fölpakoltak egy rakás megcsökönösödött szabadság-ellenes tételt, vagy hamis elméletbe takart aristokratikus korszerűtlenséget. így lett aztán a törvénynyé vált első részlet érveik készletének raktára, és férfiasbnak tartották elfogadni a szentesitett hibák végzetes logikáját minden következményeivel, mint jóvátenni azt. Hasonló volt a pénzügyi politika, ha nem létezőről is beszélni lehetséges. Ugyan pénzügyi politika-e : midőn soha a pénzügyér egy teremtendő pénzügyrendszer programmját elő nem adta? s igy nem is létesítette, hanem a Bach-időből származó és átalánosan elitélt pénzügyi törvények és szabályzatokat szavaztatja meg folyton a házzal? Talán az volna fínáncziális politika: adót szedni, s a bevételeket kiadni, kölcsönt kötni, állampapírokat elzálogosítani, és ha fokozni kell a jövedelmet: a létező adók fölemeléséhez fordulni, az állampapírokat elzálogosítani uj források leleményes és bölcs föltalálása helyett? Avagy az, hogy egyik vagy másik rendszer közt habozva, a szerint, amilyen könyvet olvasott a pénzügyminister: ezt is vagy amazt is választani, s újból az elsőhöz fordulni, miként a BÓraktár-rendszerrel történt? (Helyeslés.) És pénzügyi politika volna az, hogy vagy mindég az utolsó napok- s pillanatokban tárgyaltatott a költségvetés, vagy három-négy hóig indemnytivel kormányoztak, hogy ez évben a hiányos kiadási részletet a födözet benyújtása nélkül letárgyalta a ház, mikor a hasonló kormány-ajánlatot az idén visszautasította a lelkiismeretességről nem nagyon hires franczia parlament ? Bizony ez nem politika; csak szédelgés. (Helyeslés bal felől. Eláll! jobb felől.) Az elősoroltakból eltérően az egyház és állam közti viszony kérdésének megoldásáról történt egy beszéd, melynek fogadtatása világosan bizonyítja, hogy mesterséges zsibbadtságában is a közvélemény nem oly álmos és nem oly elfogult, hogy az igazságos, helyes és becsületes törekvésnek félni kellene szavától, hogy nagy és nem félúton tévelygő eszméket jó előre is ki lehet mondani, mert megérti az ország. Nem fogom állítani, hogy csak azon kérdésekben hozott csupán törvényeket a ház, melyek a folyó ügyek elintézését, vagy valami operatiot tartalmaztak, vagy a melyet egyes hatalmasak sürgették és melyet a párt befolyását növelték ; mert tudom, ha csekély számban is, de hozattak közérdekű törvények is. Keform-kérdéseink legnagyobb része megoldásra vár; a megoldottak tömege pedig az egész rendszerrel átalakitandók. A reform-alkotások nagy hibája, hogy nem javítás, nem reform volt, hanem gyökeres fölforgatás. A reform első elve, hogy a múlt a jövő anyaga, az emberi haladás tám- és kiindulási pontja s mivel a politikában is mint a természetben büntetlenül nincs ugrás: az ősi elemnek minden institutioban mindég túlnyomónak kell lenni az uj fölött és ebben különbözik a forradalmi és fölforgató politikától a reform. A traditiora támaszkodás adja meg az intézményeknek a szilárdság, a maradandóság természetét, és annak mellőzésével kísérlem meg az alkotást : túlesik az ember haladásképesitett tehetségének körén, az már teremtés akar lenni, és lesz silány másolás, egyik országban Áthen- és Kómából, a másikban Porosz- és Francziaországból. A fölforgatás e politikájából következett, hogy a kormány rombolni tudott; de az alkotásban mindég szerencsétlen volt; hogy az ősi intézményekben elvesztvén alapjukat az ősi erkölcsök, a sehonnai idegenes intézmények ujat nem szültek, és a régit megrontották: következett, hogy ezen innen amonnan összefogdosott felemás institutiok lerontották a közés társadalmi élet mindazon jellemző tényezőit, melyek nemzetünk jelleméből folytak, és azt alkották, anélkül, hogy az ősi visszaéléseket eltörölték volna, és következett hogy minden kormányzási ág más és más országból kölcsönözte nemcsak az elvek kaptafáját, hanem igazgatási kerületeinek mintáját is, és