Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.

Ülésnapok - 1872-187

358 187. országos ülés deczember 21. 1873. Ugron Gábor: Tisztelt ház! Igen csalódnék az, ki azt hinné, hogy egy kölcsön sikere, vagy szerencsétlen volta egyedül a pénzügy helyzetét jellemzi; jellemzi az az állami és társadalmi élet összes erőinek átalános állapotát; s a százalék nem más, mint a becslő ítélet fokmérője. A pénz igen érzékeny, mely egyensúlyra törekedik jutni nem csak a kereset és kínálat, hanem a jelen és jövő, a valóság és lehetőség, a tény és remény mérlegén. A pénzembernek mind az öt érzéke élesebb, mint a miénk mindnyájunké; a pénzember — bár nem akarjuk elhinni, — hallja azt is, a mit magunknak sem mertünk bevallani; és már tapintja, a mit mi még alig észleltünk. Előttük nem titok, hogy a közjogi alap nem elégíti ki a nemzetet, és föntartása csak a fogadott jó barátok rendszerével és az államkormányra és államigazgatásnak roszaságra kárhoztatásával sikerül. A politikai és nemzetgazdasági szédelgés megölte a politikai és anyagi hitelt, a vagyonosodás reménye szegénységre fordult, a folytonos fékezési vágy tulhajtása kiölte a nemzet önbizalmát, a többségi párt önföntartási corruptioja a bukás örvényéhez vezetett. Egy olyan lealázó kölcsön megkötése után, mint az utolsó, mely Magyarországot a félbarbár Japán s az absolut Oroszország mögé törpitette: méltán kell keresni azon nem részleges, nem itt, vagy csupán amott rejlő, hanem nagy és átalános okot, mely polgárisodott és képviseleti kormánynyal biró hazánkat ily kényszerhelyzetbe hozta. Habozás és kímélet nélkül kell kimutatni az anyaforrást, honnan a baj kiindult; az utat, melyet követett, hogy tudhassuk, hol és miként kell a pártkülönbség nélkül elitélt rendszert szülő okaiban és okaival megváltoztatni, s ezt kell nekem azért is tennem, hogy bemutassam a tisztelt háznak azon indokaimat, melyek arra birtak, hogy a meghatalmazást a jelen kormánytól megtagadj am. Tisztelt ház! Az 1867: XII. törvényczikk nem volt megoldás; hanem csupán expediens, mely nem elégítette ki a nemzetnek addig táplált vágyait, s az őszinteségnek nem kevés hiányáról tanúskodott a kiegyezés azon több titkos pontja, melyek igen sok, annyira fontos állami attribútumáról mondatták le a menzetet, hogy ha a többség igen sok tagja előre ismerte volna a föltételeket: az 1867: XII. törvényczikket is visszautasította volna. A nemzet pedig a kiábrándulás előtt állott, s a többség hamar kisebbségre olvad vak, ha a kizárólagos kormányképesség hirdetése el nem szédíti az országot, s a tetőtől talpig újraszervezendő állam minden hivatala nem egy-egy törhetetlen kapcsa lett volna a pártnak. A hatalommámoros Deák-párt saját uralmát a haza föltétlen érdekének nyilvánítván, a hazát saját magával konfundálta, s a vész az egész helyére , tolakodott, és a hosszas hirdetés elég jó volt arra, hogy maga is elhigyje és ne gondolja meg, hogy meghamisítja a parlamenti rendszer azon jellegét, mi a haladás követelményeinek végrehajtó-eszközéül szolgáló kormányok egymást fölváltó folyamából áll, és kell hogy álljon. És nem gondolta meg, hogy a melyik párt kizárólagas jellegénél fogva, nem tarthat attól, hogy a kisebbség által fölcseréltethetik a kormányon: önmagában corrumpálódik és megvesztegeti a közerkölcsiséget, elbizakodottsága pedig a végletekig ragadja. Ha példa kell, ott van III. Napóleon törvényhozó-teste ; de itt vannak önök is, kik elbizakodásukban épen ugy gondolkodnak, mint a császárság azon ministere, ki az utolsó plebiscitum alkalmával monda: „A bonapartoknak akkora hitelük van az országban, hogy egy századig elkövethetnek minden ostobaságot, amit akarnak. És tisztelt ház a katastropha egy pár hó múlva bebizonyította, hogy van-e igazság a kizárólagosságban, és politikai eszély az elbizakodottságban. A többség csalképe ámítja önöket is; az szedte rá a császárság ministerét is; mert nem vették figyelembe, hogy nem a nép, hanem a rendszer, gouvernement de combat, a fogadott jó barátok rendszerének többsége az. E rendszer nem egyébb, mint a népbizalom hiánya mellett játszott alkotmányos komédia, mely bureaukratiában, a hatalom tulcsapongásában s a corruptióban leli támaszát, mely sokkal corrumpálóbb és drágább, mint az absolutismus maga. Egy organicus és pártszolgálatra idomított bureaukratiának megalkotására igen kedvezett azon jiarlamenti kormányban szokatlan helyzet, hogy a legalsótól a legmagasabbig minden hivatalt a Deákpárt kormánya saját embereivel tölthetett be, kiknek egyik részét a feladatuknak megfelelni képtelen pártfogoltak és az érdemesült kortesek képezték, kik mellé adni kellett a másik munkaképes részt, vagy a hazafiak sorából, vagy a mindenkinek szolgálni kész bureaukraták tömegéből. Ez utóbbi, mint az ügymenet, a kezelés gyakorlatában lévő rész, csakhamar az ujoncz elemet a régi Bach-gárda szellemében képezte ki a kormány föltétlen fönmaradási érdekeinek szolgálatára. Innen van az, hogy az osztrák bureaukratia rendszerét megbukottnak hitte az ország, pedig nem tőn egyebet, mint összetörte a tükröt, a melyben látta, hogy aztán öntudatlanul a tultengésig fejlesztessék. Ha bármely kormányzópárt törvényhozási és igazgatási tényei helyessége helyett a bureaukratia befolyása alapján kivan többségben s a hatalom élvezetében maradni: uralmát megosztja czimboráival s azok kegyelmére bizzá magát. (Helyeslés a baloldalon.) A bureaukratia uralma mindig megrontja a társadalmat; mert morálja az önérdek, erénye merő