Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.

Ülésnapok - 1872-182

284 182. országos ülés deezember 16. 187S. nyos államokban mindenütt fölmerülnek, s e viszo­nyokat tekintetbe véve, azt óhajtom, hogy a ház a kormánynak bizonyos összeget adjon rendelkezési alapul. S mert ez meggyőződésem azon alapról: nem járulhatok azon fölfogáshoz, melyet a pénzügyi bizottság előadója és utána Simonyi Ernő képviselő­társam is hangsúlyoztak, hogy tudniillik a rendel­kezési alap megszavazása egyszersmind a bizalom kérdése. Én a rendelkezési alap megszavazását bizalmi kérdésnek nem tekintem és őszintén bevallom, midőn azt megszavazni óhajtom, nem is szándé­kozom a jelenlegi kormánynak bizalmat szavazni; de valamint részemről nem látok bizalom-nyiivánulást a rendelkezési alap megszavazásában a kormány iránt: ugy azt sem ismerem el, hogy a kik azt megtagadják, a bizalom hiányára hivatkozhassanak és azt állithassák, hogy indokuk, melynél fogva a rendelkezési alapot megtagadták, a bizalom' hiá­nyából ered. A rendelkezési alap czélszerütlensége, esetleg eredménye fölött táplált kételyekből kell hogy me­rítsék érveik alapját a megtagadásra, és nem a bizalom hiányából; valamint én, midőn azt meg­szavazom, nem tekintem a bizalom kérdésének és nem is szavazok azzal bizalmat a kormánynak. A mérvre nézve természetesen a szükség irányadó. Igen nehéz azt meghatározni ma, hogy 200 ezer frt sok-e vagy kevés-e. Erre támpontot nyújt a pénzügyi bizottság javaslata, midőn azt mondja, hogy a kormány előterjesztéséből kitűnvén, hogy a codificationalis munkálatokra megszavazott 30 ezer frt födöztethetik még a rendelkezési alapból is, ha bizonyos föltétel teljesül — tudniillik, ha a ministerElnök: költségvetés 1. és 6. czime közt a virement megengedtetik — mondom, hogy a codi­ficationalis munkálatok fizetése a rendelkezési alap terhére vonathatik: ebből következik az, hogy a rendelkezési alapból legalább is 30 ezer frtot, — a mennyit a ház a codificationalis munkálatokra megszavazott — le lehet vonni, vagyis az alapot ennyivel kisebbé lehet tenni; és mivel másrészről igen helytelennek tartom azt is, hogy a codifica­tionalis munkálatokra szükséges kiadások födözését a pénzügyi bizottság egy oly alapba tegye be, melyről a koi mány számadással nem tartozik, azt indítványozom: méltóztassék a tiszteit ház a codi­ficationalis költségeket meghagyni, ellenkezőleg a rendelkezési alapból annyit, a mennyit a kormány . saját bevallása szerint, codificationalis munkálatokra igénybe vett volna, levonni és ekkép a 200 ezer frt helyébe csak 170 ezer frtot tenni. Én igen szívesen beleegyezném abba. hogy tetemesen kisebbittessék, hogy például 100 ezer frtra leszállittassék a rendelkezési alap; de nincs támpont, melyből kiderülne, hogy mennyivel lehetne ] azt leszállitani; mert az egyedüli támpontot nekem a pénzügyi bizottság azon jelentése nyújtja, mely 30 ezer írtnak ebből való levonását indokoltnak tünteti föl. Bátor vagyok erre vonatkozó rövid javasla­tomat benyújtani, mely két részből áll: az egyik azt tartalmazza, hogy méltóztassék a codificationalis munkálatokra megszavazott összeget azon rovat alatt, mely alatt megszavaztatott, meghagyni; a másik pedig abból áll, hogy a rendelkezési alap 30 ezer frt levonása után 170 ezer frttal szavaztassák meg. Lázár Ádám: Tisztelt ház! (Eláll jobb felől.) Nem szándékozom e tárgyban hosszasan föl­szólalni, miután ezen költségvetés első tárgyalása alkalmával ez idei június 21-én ép ez irányban terjedelmesebben fölszólaltam; csakis arra kívánok szorítkozni, hogy miután ugy látszik, hogy az igaz­ságszolgáltatást bizonyos tekintetben a jelen kormány egy fejős tehénnek tekinti, a mennyiben midőn az állam költségei a jövedelem szaporítását igényelték, előállott a pénzügyminister az igazságügyministerrel, a bélyeg és illeték fölemelése végett. Most isméi midőn a szükségletek alig födözhetők: előállanak bizonyos levonásokkal, anélkül, hogy a nép terhén könnyíteni akarnának. Megmarad a bélyeg, és mégis megapasztatnak bizonyos költségek. A codíficatio kérdése sokkal fontosabb, minthogy ily könnyedén elejthető volna. Én azt hiszem, ko­molyan megfontolandó : vajon Magyarország kiván-e valóságos codificatiohoz nyúlni, vagy pedig meg­elégszik azzal, hogy Magyarország törvényhozása ezentúl is toldás foldás, receptio és mindenféle hűbéri jogok föntartása legyen. Igazságngyminister ur bizonyára nem feledte el, hogy épen ezen év elején utasította őt a ház, hogy tanulmány tárgyává tegye igazságszolgáltatásunk jelen rendszerét, hall­gassa meg a szakférfíakat, jöjjön mielőbb tervszerű megállapodásra azon reformokra nézve, melyek a jogszolgáitatás terén lialaszthatlanoknak mutatkoznak, állapítsa meg a sorrendet, és mutassa be eziránt javaslatát a képviselőháznak, A mióta ezen utasí­tás a minister urnák kiadatott, fél év múlt el. Azóta, mint a hírlapokból, különösen pedig a kormány közlönyeiből tudjuk, mind a magánjogi, mind a kereskedelem és büntetőjogi téren munká­latok folytattattak. Hogy ezek mily összeköttetésben vannak a fizetett codificatioval, nem tudom; de annyi bizonyos, hogy ez utón Magyarország a kor színvonalán álló igazságügyi rendszerhez nem fog jutni. A ministereinök ur a codificationalis költsé­geket könnyedén elvetette, anélkül, hogy e czélra szolgáló más valami surrogatumról gondoskodott volna. Azt hiszem, az igazságügyminister ur, ki az imént az egész kormány nevében nyilatkozott, most, mint szakminister, megadhatná a szükséges

Next

/
Thumbnails
Contents