Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.

Ülésnapok - 1872-182

274 182. országos ülés deczember 16. 1873. lenni a főfactor? nem az tartozik-e igazolni minden egyes tételt, hogy ha kétségbevonatik? nem az tartozik-e megnyugtatni a képviselőházat és az országot a tételek helyessége felől? Én azt gondolom, hogy ezzel minden parlamenti fogalom szerint, igen is az tartozik. S igen sajnálom, hogy a minister urak, ha már ezen bajban voltak, nem tudtak magukon egy igen egyszerű módon segíteni, megmentvén legalább a parlamentalismus formáját; nem tudták jelesen bejelentem, hogy a pénzügyminister ur lemondása elfogadtatván és utódja még nem lévén, a maradandó ministerek közül melyik fogja a ministeriumot a vitánál képviselni, s melyik lesz az, ki a budget-vita körül történendőkért mint maradandó minister, felelősségre vonható. (Tetszés bal felől) Ez, uraim, annyira egyszerű, annyira tudja mindenki, annyira a parlamentalismus elemeihez tartozó eljárás, hogy midőn az igen tisztelt igazságügyi minister ur — mint látszik — még ezt sem érti és érzi, sajnálom, hogy nem közoktatási minister többé, hogy fölkérhetném, állítson föl a parlamentalismus ábécéjének megtanulására tanszéket a felnőttek számára. (Élénk derültség és helyeslés bal felől. Mozgás jobb felől.) Meiijünk tovább — de nem nagyon messze, mindjárt el fogom végezni, — a furcsaságokban. A tisztelt minister urak részéről tegnap ismét megrovatott az, hogy a koronás király személye itt a ház kebelében miért emlegettetik. Én őszintén megmondom, bár ismerek egyes kivételeket, melyek lehetők; de átalánosságban véve a dolgot, tökéletesen egyetértek a minister ur nyilatkozatával, s nem is igen hiszem, hogy ez ellen vétséggel engem lehetne vádolni. Hanem bekövetkezett az a furcsaság, hogy öt perez múlva fölállott a minister urnák, ki ezen helyes tant elmondotta, egyik társa, és ő felsége óhajaira, vágyaira s meggyőződésére hivatkozva adta itten elő saját véleményét. (Derültség bal felől.) Már ez megint — nem tagadhatom — egy kis furcsaság; mert oda látszott mutatni, hogy talán azon nézetben méltóztatnak lenni, hogy a ministereknek szabad, csak más szegény halandók előtt van eltiltva; holott én azt tartom, hogy e tekintetben inkább, mint bármiben másban, a ministereknek kellene a legnagyobb óvatossággal, a legjobb példával előttünk járni. De engedelmet kérek, az is furcsa volt ám, a mit a tisztelt honvédelmi minister ur tegnap nekünk előadott. Én, a ki a honvédség iránt elejétől fogva a legmelegebb rokonszenvvel viseltettem, midőn most el vagyok határozva arra, hogy ne szavazzak meg egy krajczárral sem többet, mint a mit a pénzügyi bizottság ajánl: megvallom, kellemetlen helyzetben kezdtem érezni magamat, midőn a tisztelt minister ur fölhozta, kifejtette tizennyolcz lovas század megalakításának okvetetlen szükséges voltát; azonban 5 ' maga engem fölmentett e kellemetlen helyzetből, mert igen szépen kifejezte a honvédség iránti platonikus szerelmét; de azután beszédének conclusuma az volt, hogy biz ez nagyon szükséges volna, sőt az intézmény fejlesztésére nélkülözhetlen; azonban — mint hozzátette — „hogy ha kívánják: el is állok tőle!

11 (Derültség.) Már én engedelmet kérek, vagy ne fejtse ki a minister valaminek szükséges voltát; vagy ha kifejti és azt mondja „szükséges* : akkor álljon, vagy bukjék véle, de ily platonicus énekelgetés nem a házba való. (Tetszés bal felől.) Tisztelt képviselőház! A tegnapi napnak még egy más irányban tapasztalt furcsaságát kell megemlítenem, (Halljuk)) a, mely kapcsolatba jön azzal, a miről ma igen sokat hallottunk, tudni illik a pártokról és az azok kebelében történt dolgokról, és azok emlegetésének jogosult vagy jogosulatlan voltáról. Én, tisztelt ház abban a nézetben vagyok, hogy a pártok belügyei csakugyan csak kivételesen és csak oly esetben hozhatók föl a páriament kebelében, amikor azok az ország ügyeinek vezetésére közvetlen befolyást kezdenek, még pedig tul a jogosultság határain, gyakorolni. Én ez alkalommal speciális esetekbe, egy vagy más párt speciális eljárásának megítélésébe bocsátkozni nem akarok. Én azfc tartom, mindenik teljesítse a maga kötelességét saját hatáskörében, mindegyik respectálja a másikat saját hatásköreben. Én részemről arra — kérek engedelmet, — hogy afölötti furcsa apprehensiónak vagy csodálkozásnak ne adjak helyet, hogy a többség kebelében megjelenik a minister, a kisebbség kebelében pedig nem. Ez ugy van a világon mindenütt, ez a dolog természetében fekszik és meg vagyok róla győződve, hogy ha azon igen t. képviselő társam fog valamikor ministeriumot alakítani saját párttagjai közül: azok kebelébe ő is el fog menni, hogy irányelveit velük közölje. (Helyeslés a jobb oldalról.) Hogy ezt is tul lehet hajtani és hogy ez nálunk is sok esetben tulhajtatik, tagadni nem lehet. Különben a tegnapi napon egyik tisztelt képviselőtársam előadta nézetét a helyzetről; előadta, hogy mily szomorú az, hogy a megszokás — a mint mondani szíveskedett — az országban már igen sokakat az 1887-iki kiegyezés föltételeihez hozzátört. Azonban én megvallom, ebben találom a furcsái ságot, hogy ő azon vigasztalást találta föl az országnak, hogy „azonban meglesz e kis párt, mely védenfogja az országot." Már engedelmet kérek, egy országot parlamentalismus mellett, ha csakugyan oly szomorú a helyzet, azzal vigasztalni, hogy , itt leszünk azonban mi, a kis párt:" ez igazán a furcsaságok közé tar-