Képviselőházi napló, 1872. VIII. kötet • 1873. november 8–deczember 31.

Ülésnapok - 1872-172

126 172. országos ülés november 26. 1ST3. Kemény Mihály : Én, mint a IV. osztály előadója, a kisebbségi véleményt szintén aláirtam, s ezért kötelességemnek tartom indokolni szavazatomat, mely e törvényjavaslattal szemben,nem" leend. Nem fogom a tisztelt ház türelmét hosszasan igénybe venni; de nem mulaszthatom el, hogy mindenekelőtt Kosztics képviselő urnák ma reggeli egy mondására megjegyzést ne tegyek. Ő sajnálatát fejezte ki, hogy más nyelven nem szólhat az országgyűlésen, csak magyarul. Igaz! hogy midőn e kifejezése a ház roszalásával találkozott: azt mondta, hogy a nyelv iránti tiszteletből teszi. De bizonynyal nem ezen értelmezéssel volt az mondva, és én elvártam volna, hogy azon padokról, melyeken ő ül, utasittassék vissza ezen kifejezés. Tisztelt ház! Azt tartom, hogy nincs intelligens ember, ki anyanyelvén kivül még egy nyelvet ne tudna, és elvárom, hogy e hazában az első nyelv, melyet kiki anyanyelvén kivül megtanul, a magyar legyen. (Helyeslés.) A nemzeti érzület nevében minden efféle óhajtásnak elejét akarván venni, az ellen ezennel óvást teszek. A kölcsön pénzügyi oldalára nézve, hogy az mily drága, mily lealázó, hogy nincs biztosítva, csak Y

6-od részben: nem fogom újra mindazokat elmondani, mik a sajtóban, a pénzügyi bizottságban, az osztályokban, s magában a házban, különösen Horn képviselőtársam által oly okadatoltan adattak elő, hogy még eddig meg nem czáfolíattak. Csak azon egyetlen érvre szorítkozom, mely azt mondja, hogy oly kényszer-helyzetbe jutottunk, melyen csak ezen kölcsön megszavazása által segíthetünk. Tisztelt ház! Most egy éve az 54 milliós kölcsönt szintén ugy adták a házban elő, mint amely, ha meg nem szavaztatik: a magyar állam fizetésképtelen lesz, és Isten tudja, micsoda bonyodalmak fognak ránk következni. Oly súlyosnak mondák a helyzetet, hogy ez oldal vezéríérfiai is ajánlották annak elfogadását, s így pártunk nagyobb része is mellette szavazott. S mi történt? Alig szavazták meg a kölcsönt, alig kezdődött meg ez év elején a budget-tárgyalás: már azt mondták a túloldali szónokok, hogy komoly ugyan a helyzet, de nem aggasztó. Ugy tettek, mint a könnyelmű tiatal ember, a ki tud kunyorálni, megalázkodni, hogy pénzt kapjon; de ha néhány bankót érez a zsebében, majd eltiporja a járó-kelőket az utczán, vagy mint a nóta mondja: „Mikor a deáknak lapos a zsebe A rémülés és gond jár mindig vele, De ha húszas csörög benne koronásokkal, Hej van akkor dinom, dánom éjjel és nappal." így most is uj kényszer-helyzetbe hoztak bennünket, s ebből egyéb nem következnék, mint hogy ha megszavaznék ma a kölcsönt : holnapután ismét uj kényszer-helyzetbe hoznának bennünket, s ismét újra és újra azt fogják mondani, hogy lehetetlen más* ként tennünk, benne vagyunk a zsákutezában. — Én indokoltan ebből nem következtethetek mást, mint hogy a tisztelt többség a rendszert nemcsak tisztán a takarékosságra nézve, de egyátalában sem akarja megváltoztatni; éneikül pedig nem fogunk kibontakozni ; ez az én meggyőződésem. De még ekkor is azt mondhatnák, hogy ez nem elég érv arra, hogy most, midőn a haza becsülete kívánja, hogy fizetési képtelenségétől megmentessék : tudjunk önmegtagadók lenni, s hozzuk meg szavazatunkkai az áldozatot. Épen ez az, amiért nem akarom e kölcsön megszavazását ; mert önök csak tőlünk várják az önmegtagadást ezen kölcsönre nézve. Miért nem akartak lenni önmegtagadók önök? miért nem mondották, hogy meg fogják változtatni az egész rendszert és nem nyújtottak erre nézve biztosítékot. Ha ezt tették volna: akkor most alighanem önökkel szavaznánk. Akkor, mikor a haza hitele, becsülete forog kérdésben, s az uralkodó párt fejei és köre a homokba rejtik fejőket, s megengedik, hogy a párt egy töredéke lépjen föl zászlójával: az olyan többségnek én sem erélyében, sem következetességében, sem kitartásában vagy kormányzói képességében nem bizhatom. Mi elvártuk volna, hogy a Deák-párt azon férfiai, akiket egykor a mi vezérférfiainkkal együtt láttunk a szabadelvüség terén: azok tűzzék ki ez uj reform-rendszer zászlóját, hol mindazokkal együtt lássuk most is, kikben van akarat és kedv a becsületes munkára, és a munkás becsületességre. Ha az így lenne : akkor ez a zászló ma sem lenne oly szegény, oly kisreményü. (Jobbfelől; Eláll; a szélsőbal felől: Rendre. \) Ez a főindok, amiért én most ezen kényszer helyzetben sem szavazhatok igennel; mert ugy tartom még ma is, hogy ha önök ezen önmegtagadásra képesek lennének, s ezáltal ma megbuknék ezen kölcsön, mihelyt egy oly kormány venné a gyeplőt kezébe, amelytől már a priori több buzgalmat, erélyt, takarékosságot lehet föltenni; ugyanazon consortium, mely, ha nem is bír épen kedélyességgel a pénzügyi dolgokban, mindenesetre bír azon finom pénzügyi érzékkel, mely az ily consortiumokat kiválólag jellemzi, s amelynélfogva az, az uj, az állam háztartásban jobb rendet behozó kormánytól a kölcsönt vissza nem vonná. Ezzel indokolva szavazatomat; egyet még nem hagyhatok érintetlen ül, (Halljuk \) és ez az, amire a pénzügyminister ur tegnap hivatkozott, hogy oly komoly a tárgy, hogy ő még a mosolygáson is megbotránkozzék. Én figyelemmel hallgattam az egész tárgyalást; de megvallom, hogy a házban épen a pénzügyminister ur volt legkevésbbé komoly, és épen ő vette legkevésbbé komolyan a dolgot; mert midőn Horn barátomat czáfolni akarta: apró kamat-kiszámitási