Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.
Ülésnapok - 1872-146
56 146. országos ülés június 11. ISIS. gyen, mint a mennyit abban hagyott: mondom , ez egyátalában nem lehet reánk nézve közömbös. Ezt előre bocsátva, és egyátalában nem ereszkedve részletezésébe ezen ügynek, a mi sohasem kellemetes, bátor vagyok magára a tárgyra áttérni. A háznak tagjai egyenkint és összesen méltóztattak ama, minden lapban közölt hirt olvasni, mely szerint két pénzintézet folyamodást intézett Bécsbe. Az egyik, mely csekélyebb jelentőségű, a lapok előadása szerint a következő: „A „Szegedi híradó" szerint a szegedi pénzintézetek küldöttsége, mely az ottani piacz részére nagyobb összegű kölcsön kieszközléseért fáradozott, Budapesten semmi biztatást nem nyert, sőt a pénzügyminister által nem is fogadtatott." Ez utóbbi körülmény, ugy tudom, később meg lett czáfolva és nem is hihető, részemről legalább sohasem hittem, hogy megtörtént. „A küldöttség tehát — igy folytatja a ,Szegedi híradó" — egyenesen a forráshoz Bécsbe ment, hol báró Wodianer jó indulatától reményli megnyerhetni az óhajtott segélyt." Ez — mondom — sokkal kevésbbé fontos, mint a másik hir, melyet részemről nemcsak fontosnak, de ha ugy áll — botrányosnak is tartok és ezért vagyok bátor azt előhozni: „Szlavóniából — jelenti a ,Drau" — ez a lap az eredeti forrás a honnan a hir átment minden itteni és bécsi lapba, hogy a zágrábi kereskedelmi kamra küldöttségileg fordult de Pretis osztrák ministerhez. segélyt kérve. De Pretis elfogadta a küldöttséget, s 24 óra múlva az audientia után az osztrák nemzeti bank 400.000 forintot tett folyóvá a zágrábi piacz számára." Tisztelt ház! Én megvallom, hogy a szegedi pénzintézetek részéről is — daczára annak, hogy a mostani pénzbajok inkább tesznek valamit megengedhetővé, mint más időben — helytelennek tartom azt, a mit tett, föltéve, hogy ugy áll a dolog, amint itt előadA ? a van. De ez csekély dolog a zágrábihoz képest. Annak, a mi itt történt, súlyát ugyanis abban látom, hogy egyenesen Bécsbe menesztettek egy küldöttséget az itteni ministereknek, a magyar koronaterületén egyedül jogos kormány kikerülésével; súlyát továbbá abban látom, hogy ezen küldöttséget az osztrák pénzügyminister elfogadta, ahelyett, hogy azt visszautasította volna. Én őt erre nem tartom följogosítottnak. Tagadom, hogy föl van jogosítva az osztrák pénzügyminister egy ily küldöttséget elfogadni. (Élénk helyeslés bal felől) Ha pedig elfogadja, gonosz szándéka van az elfogadásban. (Ügy van\ bal felől) Ezen interpellatiót egyenesen azon szempontból voltam bátor a tisztelt ház elé hozni, hogy a pénzügyminister ur válaszához képest a háznak alkalma legyen ezen igen fontos ügy iránt nézeteit kijelenteni. (Helyeslés bal felöl.) Az interpellátió következőleg hangzik : Huszár Imre jegyző (olvassa az interpellatiót) : Kérdés a pénzügyér úrhoz. Azon köztudomású hírekkel szemben, melyek szerint a szegedi pénzintézetek küldöttsége Bécsben járt az osztrák nemzeti banktól segedelmet kérni, mig más részről a zágrábi kereskedelmi kamara egyenesen az osztrák pénzügyérhez indította küldöttségét, ki, mint állítják a lapok, ama küldöttséget el is fogadta: kérdem a magyar királyi pénzügyér urat. van-e tudomása a jelzett esetekről ? s ha van, minő eljárást követett azok irányában. Zísivkovich József: (Szólni Uván.) Elnök: Az interpellátió tárgyához nem lehet szólni. Zsivkovich József: Az egész dolog nem áll. Tisza László: Bátor leszek interpellatiót intézni az igazságügy- és belügyminister urakhoz, mely csekély horderejűnek látszik ugyan, de épen, minthogy az ország legszegényebb lakóinak egy részét és azokat nagyobb kiterjedésben érdekli: elintézetlenül hagyása igen rósz hatást gyakorol; mig elintézése a kormánynak igen kevés fáradságába, az országnak pedig csekély költségébe kerülne. Annál inkább gyakorol ezen dolog elhanyagolása rósz hatást, miután az illetőknek tiszta és tagadhatatlan joguk forog fen. Az erdélyi határőrvidéki székely huszárezredek igényeire vonatkozik interpellatióm, mely tárgy iránt e teremben már több fölszólalás történt. Ezekre megnyugtatónak látszó feleletet nyertünk: de máig sem történt semmi; az illető ezredek különböző szakaiból is több kérvény jött a ministeriumhoz és a házhoz, de daczára ennek nem intéztetett el a dolog. Hogy a ministerium emlékében némileg a dolog történetét is föléleszszem, bátor voltam azt röviden interpellátiómba foglalni, és a tisztelt ház engedelmével föl fogom olvasni. Interpellátió' az igazságügy- és belügyminister urakhoz! Köztudomású dolog, hogy a szabadságharcz végével 1849-ben a székely határőr huszár-ezred legénysége, mely a szabadságharcában részt vett, , az állandó hadseregi lovassághoz besoroztatott, s nem magán tulajdonukat képző lovaik vétettek el, midőn szolgálati éveiket kitöltve, haza bocsáttattak; de lefoglaltattak azon összegek is a kincstár számára, melyek fourage-pénz és montur-pénz czime alatt, egyik az elpusztult lovak pótlása, másik a katonai öltözet kiállítása czéljából alapitattak, az egyes katona-családokra kirótt fizetésekből. Ezen eljárás ellen a katona-családok mindenütt, s igy Egerbegyen, Gyemen s Aranyosszékeu