Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.
Ülésnapok - 1872-161
161. országos ülés jrifin* 1. 1873, 411 E helyzetben tehát az elől említett kérést épen benyújtandók valáhk. s nem kételkedtünk, hogy a tiszteit képviselőház, ha nem előbb, de a jövő őszszel megkezdendő tárgyalások alkalmával városunk ezen égető baján segiteni fog, s ugyanakkor tüzetesebben is fölfejtettük volna a dolog állását; aniután azonban Horváth Gyula tisztelt képviselő ur ugyanezen bajnak kívánt kifejezést adni határozati javaslatában, s ennek ugyanazon alapja van, mely ezen kérelem keletkezését szükségessé tette : bátor vagyok a tisztelt házat Kolozsvár városa nevében ujabban is kérni, hogy az előttem szólott tisztelt honvédelmi minister ur által e czélra szóval fölajánlott és kijelölt összeget már ezúttal megszavazni méltóztassék, az 1873-dikí évire nézve szintén pártolván Horváth Gyula, képviselő ur határozati javaslatát: méltóztassanak megengedni, hogy azt a tisztelt háznak is elfogadásra ajánlhassam. Szakáll Antal: Tisztelt ház! Én a katona-elhelyezési ügyben kívánok néhány szót, szólani. Méltóztatnak emlékezni, hegy egy tárgy sem fordult elő a házban, amely annyira lett volna sürgetve, s amely ellen annyi panasz érkezeit volna mint épen ezen ügy Elnök : Figyelmeztetem a t. képviselő urat. hogy azon tárgy, amelyről szól. már superálva van, s nem tudom, hogy a t. képviselő ur Horváth Gyula képviselő ur beadott módositványához kíván-e szólani vagy sem ? Ha önálló indítványt akar beterjeszteni : akkor nem szólhat, mert Horváth Gyula képviselő ur módositványát el kell előbb intézni, és csak azután lehet ujabb indítványt tenni. (Vyy vanl) Szakáll Antal: Tisztelt ház! Azt hi-szem, hogy ez így, amint elő van terjesztve, nem fogja a kérdésnek kielégítő megoldását előmozdítani. Én azt gondolom, hogy ha most haíározzuk e.I a katonai elhelyezésnek kérdését, az igen hosszú időre fog nyúlni ; mert előrelátható, hogy ezt nem lehet máskép megoldani, mint katonai laktanyák fölállítása által. Ha pedig ezt el fogja határozni a t. ház: egy egész évtized fog igény bevétetni, s ezen ado alatt azon egyes községek, amelyek eddig is viselték az állam helyett a katonai elhelyezés terhét, viselni fogják ezentúl is. Én azzal a módosítással járulok a beadott határozati javaslathoz, hogy utasittassék a honvédelmi minister arra, hogy adjon be törvényjavaslatot az iránt : minő utón és módon fogja az ország kárpótolni azon honpolgárokat, akik eddig is és jövőre, addig, míg a katonai laktanyák el fognak készülni, jogtalanul és igazságtalanul viselik ezen súlyos terhet. Elnök: Tisztelt ház! Ismételve figyelmezteíeia a t. képviselő urat, hogy azon tárgy, amelyről •zól, már superáít, és kijelentettem, hogy a pénzAgyi bizottság jelentésének végén foglalt két határozati javaslat a ház által elfogadtatott. Az egyikben az foglaltatik, hogy a ludovicenmi alapok üdvének szabályozására vonatkozólag tegye meg a minister javaslatát; a másikban pedig utasittatik & minister, hogy a hadsereg évenkinti gyakorlatai és a katonaelszállásolás rendezésére nézve törvényjavaslatot. terjeszszen be. Ez már ki van mondva, s ha erre vonatkozik képviselő ur fölszőlalása : az ujabb határozat tárgyát nem képezheti. (Helyeslé.s.) Must, szőnyegen forog a Horváth Gyula képviselő ur által beadott határozati javaslat. Nikolics Sándor : Erre a határozati javaslatra nézve nekem észrevételem van. E szerint t. i. In.000 frt volna megszavazandó, oly összeg, melyet a pénzügyi bizottság- megszavaztatni nem ajánl, a t. honvédelmi minister ur nyilatkozata szerint pedig nemcsak ezen évre 15.000 frt, hanem a múltra is, tehát mindössze 30.000 frt volna megszavazandó. Azt hiszem, a ház nem bocsátkozhatik ily rögtön ezen kérdésbe, s legezélszerübbnek tartanám azt. ha az előterjesztés a pénzügyi bizottsághoz utasittatik, mely aztán véleményt adna arra nézve : vájjon ezen összeg megszavazandó-e vagy Kem '? Ez véleményét beadhatná az őszi tárgyalások alkalmával, miután a födözet szintén csak akkor kerül tárgyalás alá. (Helyeslés.) Horánszky Nándor: Tisztelt ház! Én Horváth Gyula indítványát két részre osztom. Az egyik a folyó évre kért pótösszeg megszavazására vonatkozik; a másik része pedig az, hogy az 1874. költségvetésben is ezúttal 15.000 frt szavaztassék meg. Én az utóbbit, miután arra még elég idő van, halaszthat ónak tartom; szívesen járulok hozzá, hogy e kérdés véleményezés végett a pénzügyi bizottsághoz utasittassék. Azonban a folyó évre póthitel alakjában akarnám megszavaztatni. Wächter Frigyes jegyző {ohasm Horváth Gyula határozati javastatát.) Szende Béla honvédelmi minister : Hogyha 1874-re nem vétetik föl az összeg. hanem csak a múlt 1873-iki évre: akkor a jövő évben 1874. január 1-én ismét kénytelen lennék póthitelt kérni. Az összeg nem változik, ha most egyszerre szavaztatik meg; és akkor nem kellene póthitelt kérni a kormánynak. Lipthay Béla b. előadó: A ház bölcsessége fog határozni azon kérdés fölött, de kötelességemnek tartom a pénzügyi bizottság álláspontját jelezni, melyet ezen kérdésnél elfoglal. Ugyanis azon meggyőződést merítette az 1873-ki költségvetés tárgyalásánál, hogy ezen kérdés eldöntése : vajon ezen kiadás a közös hadügyminister a Ital födözendő lesz-e, vagy a honvédelmi minister által,. nyilt kérdésnek tekintendő, s ennek következtében kívánta utasíttatni a honvédelmi ministert, hogy, az erre vonatkozó iratokat és jelentéseit mutassa be 52 *