Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.

Ülésnapok - 1872-161

161. országos ülés Julius 1. 1873. :;93 Szende Béla honvédelmi minis­"f er í Hogy van-e Egerben vagy -vidékén cholera: megvallom, nem tudom. Ha van, amint tegnap is volt szerencsém kijelentem, hogy a honvédséget ille­tőleg intézkedtem : ugy ebben és minden adandó •esetben intézkedni fogok. Ami a közös hadsereg­beli gyakorlatokat illeti, ha valamely vidéken cho­lera van : a közöshadügy ér is azon szempontból in­dul ki, amelyből én kiindidok, hogy t. i. ott, hol veszély keletkezhetik az öszpontositás által, az mel­lőzendő. (Átalános helyeslés.) Én egyébiránt a tett interpellatio folytán kötelességemnek fogom tartani a hadügyért megkeresni, hogy legyen figyelemmel az érintett viszonyokra. (Átalános helyeslés.) Csiky Sándor: S Az -adott válaszszal tel­jesen meg vagyok elégedve. Elnök: Tehát az interpellatiora adott vá­lasz tudomásul vétetik. Következik a napirend, vagyis az államkölt­ségvetés tárgyalásának folytatása, Huszár Imre jegyző í Matolay Etele. Matolay Etele: Ha a túloldalról senki nem szól, én elállók a szótól. Huszár Imre jegyző : Simonyi Ernői Simonyi Ernő : Tisztelt képviselőház! Nem szólalnék föl ezen kérdésben, ha egy különös eset, melyre figyelmemet fölhívták, nem adta volna lüagát elő. Midőn a codifieationális munkálatra szánt összeg megszavazásáról van szó : lehetetlen arra nem gondolnunk, hogy nálunk mindazon hibák, mindazon hiányok, amelyek eddig törvénykezési el­járásunknál föltűntek, mindig azon egyetlenegy okra Mrittatnak vissza, hogy nekünk nincs eodificatiónk, és ezen oknál fogva már 1867. óta a codex ösz­szeállitásán dolgoznak; a kormány legalább már ed­dig több százezerekre menő összeget szavaztatott meg magának e czélra; de az eredményből, a mun­kálatból még eddig — sajnálom, de kénytelen va­gyok megvallani , — semmit sem láttam. Lehet, hogy rejlik valami itt, ott, a poros könyv­tárakban, vagy hogy az archívumokban fekszik va­lami leírva ; de eredmény látszó, kézzel fogható ered­mény még nincs. Azért, megvallom, midőn arról van szó, hogy a codificaíiőra ismét ajánljunk meg egy nevezetes összeget : én részemről nem vagyok hajlandó ez összeget megszavazni ; nem azért, mert hét esztendő óta ezen munka nem jött rendszeres kerékvágásba, és amint a minap a pénzügyér monda, s aki még büszkélkedett is vele, hogy ő bizo­nyosnehézkérdésekben tapogatódzik.hanem azért, mert -ugy látszik, e téren is folyvást tart a íapegatódzás. Azt hiszem, hogy a codicationális munkálatok mily módon leendő elkészítésére nézve mindenekelőtt egy bizonyos systenia, egy bizonyos rendszer volna megállapítandó; e czélra egy bizottságot kellene ki­iüldeni. Most az igazságügyminister ur kiküldött KtPV. H. NAPLÓ. 18£. VII. KÖTET. egy bizottságot, mely jogi kérdésekkel foglalkozik. Én azt hiszem, sokkal czélszerübb volna, hogy e bizott­sághoz utasittassék azon munkálat is, — már akár ezen , akár más bizottsághoz — mert megval­lom, nem ismerem azon pénzügyi bizottság tagjait, s azért személyökre nem refiectálok; hanem ha nincsenek megelégedve ezzel, válaszszanak egy má­sik bizottságot; ele bizzák egy bizottságra, akár a képviselőházból eredt bizottságra, akár országos bi­zottságra, hogy az egy systemát állapítson meg, melynek alapján a codexek kidolgozandők lennének. Én ugyan részemről soha sem osztoztam azon nézetben, hogy jó, rendes igazságszolgáltatáshoz co­dexre lenne szükség. Amerikában nincs codex, Angliában nincs codex, és van igazságszolgáltatás. Nálunk, ha az igazságszolgáltatás terén a centralis kormány eljárása olyan lesz, mint eddig volt: sem­miféle codex sem fog segíteni a bajon. Egészen más a baj: szigorú eljárás szükséges. A bírósá­goknak meg kell hagyni, hogy szigorúan a törvé­nyekhez alkalmazzák magukat. Nekem nincs kifo­gásom még az ellen sem, ha egyik-másik osztályt, példának okáért a katholikus papságot, amennyire lehet, kizsákmányolják arra, hogy szava: mikat, be­folyásukat a választásoknál érvényesítsék. I)e már az ellen, hogy a hiróság ily czélokra használtassák; van kifogásom, s ez ellen ünnepélyesen tiltakozom, mert akkor vége az országban minden rendnek, vége az ország nyugalmának, vége az ország jövő­jének, akkor az országnak lehetetlen megállnia. Uraim! oly dolgok történnek sok helyen, hogy meg­foghatatlan, miképen tűrheti a kormány, miképen hallgathat rá a minister. Egy hírlap jutott kezembe;. Kassán jelenik meg, „Haladás" czim alatt, annak isyilt-terében olvasom a következő rövid nyilat­kozatot : ,Nyilatkozat, Kende Péter barátom 1872-iki július hó 15-én a királyi főügyész Kozma Sándor úrhoz intézett vádlevelében az ungvári kir. törvény­szék törvényellenes tényeit bepanaszolván, orvoslást, elégtételt követelt, a főügyész ur azonban nemcsak hogy semminemű intézkedést nem tett, hanem Kende Péter vádlevelére nem is válaszolt." Méltóztatik emlékezni, hogy az 1872-dik év­ben julms táján voitak az országgyűlési válasz­tások. „Én pedig, — igy folytatja a szóban lévő nyilat­kozat — folyó évi május hó 12-én értesítettem az igazságügyminister urat, miszerint az ungvári királyi törvényszék elnöke, összes szavazó birái és a kir. ügyész ellen hivatalos büntettek miatt az 1871-iki VIII. t.-cz. 4. §. értelmében közkeresetet akarok indítani, és erre nézve biróküldést kérvényeztem; és miután néplázitás és közcsendháboritás czimén ellenem indított fenyítő keresetben sommás végtár­gyalásom folyó hó 29-ikére tüzetett ki, és miután 5U

Next

/
Thumbnails
Contents