Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.
Ülésnapok - 1872-160
39$ 160. országos ülés június 30. 1873. laaixl be hozassék, mert ez minden alkotmányos eszmének meghazudtolása lenne. Tisztelt ház! Hogy az igazságügyministerimnban miként fogják föl a codificatio körüli hivatást, s azon eljárást, amely ezen nagyfontosságú föladat megoldásánál követendő: kitűnik az igazságügyminister urnák a költségvetéshez csatolt indokolásból, és az ezen indokolást elvileg elfogadó pénzügyi bizottsági jelentésből, mert abból fog következni annak megbirálása, vajon a kivánt 30.000 forint egészben, vagy azon részben szavaztassák meg, amint azt a pénzügyi bizottság ajánlja. Az igazságügyminister indokolásában ezt mondja: „Az igazságügyministeriumra a legközelebbi években nagyobb mérvű codificationális munkálatok várnak. Ilyenek a váltó- és csődtörvények, valamint a polgári törvénykönyv kidolgozása, melyeket a minvsterelnökség kebelében lévő codificationális bizottsághoz utasítani nem lehet, miután e bizottság a többi ministeriumok részéről apróbb törvényjavaslatokkal teljesen el van halmozva. Különben is e terjedelmesebb törvények tervezetének kidolgozása czélszerüen nem bizottságok, hanem egyes szakfértiak által eszközölhető, kiknek illő díjazására egy külön alapról kell a ministeriumnak rendelkezni." Erre a pénzügyi bizottság a következőket mondja: „A bizottság osztozik az igazságügyér azon nézetében, hogy a rendszeres munkálatok egyes kiszemelt kitűnő szakférfiakra bízassanak; de amenynyiben a ministerelnökségnél szintén codificationális czélokra' előirányzott 30.000 forintból esetleg az igazságügyi tárcza is részesülhet és amennyiben az 1874. évi munkálatok oly nagy összeget nem igényelnek ..." A ministeri indokolásból kettőt tanulhatunk meg: először, hogy a codificationális munkálatokra már előbb megszavazott 30.000 frtnyi költség fejében működik ugyan egy törvény-előkészítő vagy utó készítő bizottság ; de ez, az igazságügyminister tudta és indokolása szerint, csak kisebb törvényjavaslatok készítésére van hivatva. Megtanuljuk belőle továbbá, hogy a törvényeket nem bizottság, hanem egyes szakférfiak által akarja szerkesztetni. Erre mutat legalább az, hogy az igazságügyministeri enquéte megnyitása alkalmával tartott beszédben kijelentette, hogy a váltótörvény kidolgozásával jeles szakférfiút bizott meg, még pedig utasításul adván, hogy a közönséges német váltórendszabályt vévén munkálkodása alapjául, a tudomány és tapasztalat ujabb vívmányait annak kidolgozásánál fölhasználni hivatásának ismerje. A tisztelt minister urnák ezen nyilatkozata minden esetre fontossággal bír; történt pedig akkor, midőn a minister ur előtt már tudva volt a képviselőháznak általam előbb fölolvasott határozata, hogy t. i. a jogi reform-munkálatok összege és sorrendje iránt javaslatát a ház elé terjeszsze, a melynek alapján a ház ezen munkálatoknak összegét és sorrendjét megállapítaná. Minister ur ezt nem várta be; hanem, saját szavai szerint a váltójogot, lehetőleg a német váltó-jogszabályoknak alapul való elfogadása mellett egyes szakférfiakra bízta,, következőleg most, midőn ezen szakférfiaknak díjazásáról kell gondoskodnia, követeli a 30.000 frtot. A pénzügyi bizottság jelentéséből pedig ellenkezőleg azon meggyőződésre jutunk, hogy miután a kért összegnek csak felét szavazza meg: a minister úrral szemben azt akarja, hogy a íninisterelnökségnek codificationális czélokra megszavazott összegből az igazságügyministeri tárczának is adatván, kevesebb költség juthat ezen utón, mert a másik utón is kap. ügy látszik, tisztelt ház, az elősoroltak szerint, hogy sem az igazságügyministerium, sem a pénzügyi bizottság kebelében nincsenek tisztában azzal, mi az a codificationális eljárás, mely codificationális munkálatok azok, mik az akadémiában öszszehivott törvény-előkészítő bizottságra bízhatók és melyek azok, miket a minister azzal nem végeztethet és amikre 30.000 forintot követel : mert ha ezekkel tisztában volna: nem mondaná azt, hogy nem dolgoztathat az akadémia palotájában lévő egyénekkel, mert azok csak kisebb törvényjavaslatokat készítenek; míg ellenben a pénzügyi bizottság azt mondja, hogy annak is egy része dolgozhat; tehát a bizottság sincs tisztában ezen kérdéssel s igy valóban oknélküli pazarlás volt már a ministerelnök tárczájában 30.000 forintot oly könnyű szerrel megszavazni, annál oknéikülibb követelés pedig itt szintén 30.000 frtot kívánni. (Halljuk! Eláll!) Részemről a képviselőháznak már előbb fölolvasott határozatát szem előtt tartva és tekintetbe véve az általam éjien fölemlített különbséget, mely ezen codificationális eljárás kezelésére nézve szem előtt tartandó, és tekintetbe véve továbbá azon körülményt, hogy oknélküli kiadásokkal az állam nem terhelhető, minden esetre bevárandónak tartom, és azt hiszem: az igazságügyminister is, ha szem előtt tartja a képviselőháznak imént idézett határozatát, bizonyosan osztozni fogja ezen nem ellenzéki, hanem csak az igazságból kifolyó kívánalomban, hogy addig, míg a minister által összehívott s jelenleg működését folytató szakemberekből alakított enquéte minden irányban az országgyűlés által kivánt jogszolgáltatás érdekeit felölelő teendők összegét, s azok sorrendjét meg nem állapítja, és egyszersmind azok iránti javaslatát a képviselőház elé nem terjeszti s az iránt véleményt nem ad, hogy ezen munkálatoknak végrehajtása, illetőleg földolgoztatása, értem egy tulajdonképeni törvénykészitő bizottság által, minőt a minister is ért, költség előirányzatában, a bizottságnak miként leendő szervezése szintén a képviselőház-