Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.

Ülésnapok - 1872-159

358 159. országos ülés június 28. 1873. államra nézve legnagyobb veszélyt; de látják maguk a, fcatholikusok is vallásuk romlását; mert egy val­lást sem lehetett jobban compromittálni, mint épen a katholika vallást. Ilyenkor mindig eszembe jut Bocaccio elbeszélése, hol egy franczia megnyert egy izraelitát, hogy a katholikus vallásra térjen át; az izraelita beleegyezett, de kikötötte, hogy elmegy Rómába. A franczia megijedt, hogy ha egyszer Ró­mát bejárta, s látta ott a tömérdek visszaélést, cor­ruptiót : nem lesz katholikussá ; az izraelita vissza­tért Rómából, s kérdi tőle a franczia: ugyebár, uram, ön már nem lesz katholikus? De igen; az leszek, feleié az izraelita, mert, amidőn láttam Ró­mában azon sok visszaélést, ami ezen válással tör­ténik, s láttam, hogy ezen vallás mindazok daczára fönáll: meggyőződtem annak isteni voltáról. Én is igy vagyok, igy gondolkodom, s azért azt óhajta­nám, hogy a minister körvonalozza azon elveket, melyek alapján az állam és egyház közti viszonyo­kat megoldani kívánja, és óhajtom, hogy ne legyen többé ami egyházunk olyan, mint Vigny Alfréd Eloája, angyalok nővére, ki a Krisztus könyeiből született, és Luciferbe lőn szerelmes. (Helyeslés hal felől) Hoffmann Pál l Tisztelt ház ! Én a csal­hatatlansági dogma fölállítását, de nemcsak ezt, ha­nem ami azt megelőzte, t. i. az úgynevezett sylla­bust és a római curiának egész politikáját az ál­lamra nézve a lehetőségig veszélyesnek tartom. Abban a nézetben vagyok én is, miként agressio foglaltatik azokban az államnak lényeges jogai ellen, és nem csökkenti előttem ezen veszélyt azon körül­mény, hogy a támadás egy oly hatalom részéről intéztetik e pillanatban az állam ellen, mely, ha múltját tekintem: ma hatalmának legalsó fokán áll. De ha eszerint elismerem annak szükségessé­gét, hogy a római curia politikája irányában az államok tettekre határozzák el magukat, mert már egy más alkalommal, az 1872-iki cultus és közok­tatási budget tárgyalása alkalmával, kijelentettem abbeli nézetemet, hogy ezen veszélyek ellenében nem a placetum elavult fegyverével, hanem egy ha­talmas életrevaló politikával kell válaszolni, s hogy igy a biztosítékokat a csalhatatlansági dogmában rejíő veszély ellen, a fegyvert nem abban keresem, hogy eltiltassék annak kihirdetése, ami egyébiránt a mai sajtó-viszonyoknál fogva alig lehetséges ; de abban sem, hogy ezen tilalom ellenére véghez vitt kihirdetés ellenében egyes egyházi férfiak többé-ke­vésbbé súlyos büntetéssel illettessenek; hanem kere­sem a biztosítékokat abban, hogy az állam nem tűrvén az egyház befolyását oly ügyekre nézve, me­lyek kétségtelenül az állam hatóságához tartoznak, hivatásának erélyes teljesítése által elhárít minden veszélyt, mely őt fenyegeti. Ennek következtében, tisztelt ház, nem lehet kétség az iránt, hogy én részemről azt, hogy a minister ur, a múlt idők el­avult fegyvereinek tárházából nem szedett elő esz­közöket egyesek irányában, nemcsak nem roszalóm, de sőt ellenkezőleg óhajtottam volna, vajha ezen eszköz eddig sem használtatott volna. (Helyes­lés jobb felől.) Eszközöket használni, anélkül, hogy azok czélhoz vezessenek, fegyvert, mely nem győz, mindig veszélyes, és én sajnálom, hogy a placetum átalában alkalmaztatott. Miután a minister mai indítványában egyene­sen azon útra tér, mely, nézetem szerint, kezdettől követendő lett volna, t. i. az egyház és az állam közti viszony rendezésének kezdeményezésére, s igy fokozatosan lépcsőről-lépcsőre kivan elő haladni azon az utón, és fölszabaditani az államot minden olyan helyzetből, melyben veszélyes befolyásoktól kellene tartama : én ezt természetesen csak he­lyeslem. De midőn ezt teszem, még sem hallgathatom el, da­czára annak, hogy a placetumot önrészemről alkalmazan­dónak, czélszeriien alkalmazandónak nem tartom, mind­amellett — mondom — nem hallgathatom el megbotrán­kozásom kifejezését itt a törvényhozás termében azok fölött, kik nem viseltettek annyi tisztelettel az ál­lam és a fejedelem irányában, hogy t. i. azon esz­köz, mely tán nem illik a XlX-ik századba,, azon eszköz és vele az eszközök használói is némileg veszítenek nimbusukból a közvélemény előtt. (Föl­kiáltások bal felől: Igaz l) És kik teszik ezt ? Te­szik ezt a katholikus papok, és pedig nem az al­papság, hanem a főpapok, kik a magyar állam és fejedelem kegyelméből palotákban laknak, - 4 lovas hintókban járnak, fényben, pompában élnek. (Élénk fölkiáltások: Ügy van! Igazi) és azzal hálálják meg mindezt, hogy a kéz ellen, mely őket ezekkel föl­ruházta: tiszteletlenséggel viseltetnek. Szükségesnek tartottam ennek kijelentését, daczára annak, hogy én részemről a placetumot elejtem, és elejtetni kí­vánom először azért; mert a jelen században alkal­mazhatlan eszköz, mely nem oda irányult egj'kor r hogy formális kihirdetéseket gátoljon ; de hogy az egyes egyház-tartományoknak Rómával való össze­köttetését ellenőrizze. Hogy a placetum többé nem használtathatok czélszeriien: erre nézve hivatkozom több kitűnő nem katholikus, de protestáns írókra, kik ezen eszköz czélszerüségét kétségbevonják, és helytelennek tartják. Igy lévén meggyőződve, és meg lévén győződve­arról is, hogy, kevés kivétellel, mindnyájan egyetér­tünk ebben: valóban sajnálom, hogy a ház tülső oldaláról mégis oly javaslat tétetett, mely a place­tum elavult intézményének föntartását kívánja, (Fölkiáltások a bal oldalról: De M nincs más tör­vény!) és fölkérem a tisztelt ellenzéket, hogy vesse­el a maga részéről ezen elavult fegyvert, és egye­süljön velünk azon a térén, melyet a tisztelt cul-

Next

/
Thumbnails
Contents