Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.

Ülésnapok - 1872-140

28 110. országos ülés május 24. 1ST3. élés, vagy pedig elnézés, tévedés, mulasztás forog-e fon; megoldására nézve nem lehetett kétségem. Tekintve az ügyet magát, amely jogász em­berre nézve oly világos, hogy át kell látnia, miként az ily lépésnek szükségkép napfényre kell kerülni, hogy az ily mulasztás szükségkép a közönség elé fog jutni: nem lehetett más, mint elnézés, mulasztás. E mulasztást beismerte az illető, ki a dolgoknak, az ügyeknek halmazával elfoglalva, elmulasztá tenni azt, amit tennie kellett volna ; a szervezés s más ügyekkel elfoglalva lévén, kevesebb figyelmet for­díthatott erre, mint egyébként fordítania kellett volna. (Bal felől ellenmondás.) Ez constatálva lévén, ezen eljárást helytelennek, hibásnak az illető is el­ismerte, és én is annak nyilatkoztattam, és ez eljá­rást hibásnak, helytelennek mondtam ; roszhiszemü­ségnek, hivatalos hatalommali visszaélésnek azonban nyomát nem láttam; ha legkisebb nyoma lett volna, nem fegyelmi, hanem fenyítő eljárásnak lett volna helye. Erről azonban szó nem lehetett, tekintve az ügyek menetét. Ami a fegyelmi eljárásnak módját illeti: tör­vény által ez szabályozva nem lévén, a ministerium­ban egy külön bizottság létezik, és ez elé tartoz­nak azon ügyek, melyek a hivatalnokok ebbeli mu­lasztásait, vétségeit illetik. Ott megvizsgáltatnak ezen ügyek és utóbb véleményes jelentéssel a minister elé terjesztetnek, ki azt megerősíti vagy megváltoz­tatja ; egy szóval: e tekintetben bíráskodik. Az ily eljárásnak itten helyét nem láttam azért; mert oly tisztviselőről volt szó, ki magasabban áll a többinél. (Bal felöl ellenmondás.) De szükségét sem láttam ezen eljárásnak, mert magam megvizsgálván az iratokat, (Zaj.) kit utolsó fórumként illetett az elintézés, az ügyet olyannak tapasztaltam, mely hibásan, helyte­lenül intéztetett el. — ezt beismerte az illető tiszt­viselő, beláttam én is, ezt kinyilatkoztattam, s annál inkább tehettem, miután az senki által kétségbe nem vonatott, és ezzel az ügyet befejezettnek te­kintettem. Ami a vagyoni kérdést illeti, a t. előttem szó­lott képviselő ur e tekintetben maga elismerte, hogy azt fegyelmi utón ily körülmények közt, ahol va­gyoni felelősség kérdését kellett volna eldönteni, ott, ahol többen vitáztak az elsőbbség fölött, végleg el nem intézhettem, fegyelmi utón el nem dönthettem. Megtörtént az, aminek megtörténnie kellett: az illető letette a pénzt, a váltótörvényszéket tudósítottam arról, hogy már mos t az elsőbbség fölött mondván határozatot, szolgáltassa ki a pénzt azoknak, kik arra igénynyel birnak, és igy a vagyoni kérdés is el van intézve. Az államtitkár ur ezt soha nem ta­gadta meg, csak azt kívánta és követelte mindig, hogy előbb íisztáztassék becsületének kérdése, mely ujabbi beadványok által annyiban, amennyiben ő vádoltatott olyasmiről, ami ugyan mulasztásnak, de semmiképen más valami visszaélésnek eredménye nem volt, kétségbevonatott. így első része, a személyes kérdés, amely a tisztviselői felelősséget illeti, általam, mint erre hi­vatott orgánum által elintéztetett. A másik kérdés, a vagyoni kérdés, a váltótörvényszék által az illető felekre nézve el fog intéztetni, miután a pénz le van téve. És ekként a kérdés mindkét oldalát én részem­ről igy bevégzettnek tekintem. T. ház ! (Halljuk! Halljuk.') Az ügy, melyről szó van, oly időben fordult elő, midőn én igazság­ügyminister nem voltam; én tehát, ugy hiszem, elfo­gulatlanul megvizsgálhattam és meg is vizsgáltam azt. Vizsgálatomnak eredménye az volt, amit mon­dottam. Szándékosságnak, hivatalos hatalommali visz­szaélésnek semminemű nyomát nem tapasztaltam. Azt tapasztaltam, amint kijelentettem, ami el van is­merve, amit helyeseim nem lehet. Következményeit ezen hibás lépésnek a kártérítésnek elég nagy súlya igen érezhetővé teszi. Ugy jártam el, mint ezt lelkiismeretem szerint igazságosnak tartottam. Nem vezetett engem semmi elfogultság; de azon férfiúnak, ki fölött bíráskodni hivatva voltam, ismervén ügybuzgóságát, szorgalmát és munkásságát, tekintetbe kellett vennem, hogy az ügyeknek halmáza alatt mindenki hibákat követhet el. (Mozgás a bal oldalon.) Ezen hibák az utóbb ál­tala történt kártérítés által kiegyenlittettek. Ugy cselekedtem, mint lelkiismeretem és meg­győződésem szerint, igazságosnak tartottam. A ház­nak bölcseségétől függend a fölött határozni. Zsedényi Ede: Midőn a tisztelt ház Ho­ránszky képviselőtársunk interpellatiójára az ígaz­ságügyminister által adott választ minap egyszerű tudomásul venni nem akarván, azt tárgyalásul kitűzte: hitem szerint egészen fontos kérdés, a ministeri tisztviselők felelőssége iránt kivánt tisztába jönni, amelyet épen a ministernek akkori válasza némi homályba borított, kétkedvén, vajon egy fölsőbb tisztviselővel szemben a kérdéses eljárás ké­pezheti-e vizsgálat tárgyát. Igaz, hogy a biró fele­lősségéről szóló törvényünk mellett nem létezik a közigazgatási tisztviselők felelősségére vonatkozó tör­vényes különös rendelkezés. Midőn azonban az 1848: Hl. t. ez. 4. §. szerint a ministeriumnak mindegyik tagja mindennemű hivatalos eljárásért felelős az országgyű­lésnek : ebből önkényt következik, hogy a ministeri hiva­talnokok viszont mindennemű hivatalos eljárásukért fe­lelősek az illető ministernek, a fölsőbb tisztviselők épen ugy, mint a többiek, sőt a ministeri hivatal­nokoknál épen azért, mert a törvény azoknak eljá­rására- nézve az ország előtt egyedül a ministert teszi felelőssé, ugyanaz fölmerülő isszaélések ese-a teiben rögtön oly intézkedéseket atv qamelyekke

Next

/
Thumbnails
Contents