Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.

Ülésnapok - 1872-158

158. országos ülés jimins 27. 1873. 32 I Következik a napirend, vagyis a költségvetés tárgyalásának folytatása. Kasper Mihály: Tisztelt ház ! Igazság­szolgáltatásunk ellen napról-napra szaporodnak a panaszok, és döntő bizonyítékát adják annak, hogy nem felel meg sem a jó igazságszolgáltatás igé­nyeinek, sem az ország várakozásának. Nem tagadom, hogy a hivatalnokok már közel kilátásban álló szaporítása által részben lehet segí­teni a bajon; de nem titkolom el, hogy egyedül ez által alapos orvoslást nem lehet elemi, és én leg­nagyobb súlyt fektetek a polgári pörrend minél előbbi czélszerü megváltoztatására; mert azon hibá­kat, melyek magában a szervezésben vannak, hiva­talnokok szaporítása által orvosolni nem lehet. Tudom, tisztelt ház, hogy az igazságügyminister ur foglalkozik a polgári pörrend némely határoza­tának megváltoztatásával, és azért nincs szándékom­ban, ez alkalommal a polgári pörrend hiányosságát bővebben vitatni; de még sem mulaszthatom el, mert nem tudom, hogy a czélzott megváltoztatások meny­nyire terjednek ki, legalább nagyon czélszerütlen a nép érdekeire igen rósz befolyást gyakorló egyet­len határozatát elősorolni, és ez az, mely a tör­vényszékek hatáskörét határozza meg, és mely által az egyes bíróságok competentiája igen korlá­tozva van. Abstract theoreticus 'szempontból talán jónak található a mostani illetékességi részletezés, és a szoros elkülönítés a reál- és nem reál-törvénykezés között; de prakticns szempontból és a gyakorlati végrehajtásban nemcsak nem czélszerü. hanem igen ártalmas; mert a jó igazságszolgáltatásnak nemcsak magában jónak kell lennie ; hanem elengedhetlen szükséges, hogy a nép érdekeinek is megfeleljen, és lehetővé tegye neki, hogy minél rövidebb idő alatt és minél kevesebb költség mellett keresse meg jogait. Hogyan felel meg azonban igazságszolgáltatá­sunk a nép érdekeinek, midőn a felek kénytelenek minden telekkönyvi, örökségi és hagyatéki ügyben, és átalában minden jogügyben, mely ingatlan va­gyonára vonatkozik — ha az mindjárt csak 2 vagy 3 forint értékű földrészletecske is — két-három napot igénybe veendő, sokszor nemcsak nagy költ­séggel, hanem drága idővesztegetéssel is összekö­tött több mértföldnyi utazást tenni az illető tör­vényszékhez ? Tisztelt ház ! Ha áll azon alapelv — és én azt hiszem, hogy áll, — miszerint a nép nem a törvényszékért, hanem a törvényszék a népért van itt, és ha azt kívánjuk, hogy igazságszolgáltatásunk a nép jogosult várakozásainak valóságosan megfe­leljen : akkor ezen illetékességi beosztásban haladék­talan lényeges változást kell tenni, t. i. az; az egyes bíróságok hatáskörét kielégitőleg kell bő­KÉPV.H. NAPLÓ. 18?. VEC. KÖTET. viteni és legalább azon egyes bíróságokat, melyek­nek székhelye a törvényszók székhelyétől nagyobb távolságban fekszik, a telekkönyvi bíráskodással is fölruháztatni, ugy, hogy a népnek lehetővé legyen téve, jogügyeiket többnyire a közelebbi egyes bíró­ságnál megoldani, és ne kelljen neki majd minden apróságért a távolabb törvényszékhez menni ; mert akkor a törvény- és nevezetesen a telekkönyvnek czélja el nem érhető, és annak értéke majd sem­mivé válik. Ezen illetékességi változtatás szükségessé teszi ugyan az egyes bíróságok személyszaporitását is ; de ahelyett elesik minden szaporítás a törvényszé­keknél, és ha mindamellett nagyobb költségek lesz­nek szükségesek: legalább tudjuk, hogy azokat nem haszontalan dolgokra, hanem a nép javára fordít­juk. Különben nem kell ezen hivatalnokok szaporí­tását túlságos mértékben eszközölni; mert, amíg az: egyes bírósági teendők egyfelől szaporittatnának, igen könnyen lehet azokat másfelől nevezetes mérvben kevesbitni, és pedig az által, hogy ha a községi bíróságok hatáskörét is kellőleg szélesbitjük oly­formán, hogy az úgynevezett bagatelle-pörök leg­alább 30 vagy 40 frtnyi értékig minden föníar­tás nélkül azokhoz tartozzanak. Saját tapasztalásomból merem állítani, hogy a községi bíróságok, ha az igazságügyi minister által jó utasítással lesznek ellátva: a nekik átengedendő apró pörök legalább háromnegyedét véglegesen fog­nák elintézni. Alig tartom szükségesnek arra mutatni, mily nagy könnyités és időmegtakarítás származik ebből az egyes bíróságoknál, és mily nagy haszon ered be­lőle a, feleknek, kik apró pörügyeiket többnyire saját községeikben végezhetnék el; anélkül, hogy ez által a legkisebb jogsértés történnék, mert minden­kinek nyitva marad az ut, minden esetben a ren­des bíróságnál orvoslást keresni. Bátor vagyok tehát ezen hiánynak mielőbbi alapos orvoslását is a tisztelt igazságügyi minister ur figyelmébe ajánlani. Irányi Dániel: Tisztelt ház! Nem fo­gom az igazságügyminister ur összes működését bí­rálat alá venni, és az utolsó költségvetés tárgya­lása óta folytatott működését illetőleg is csak egyet­lenegy tényre, de a legfontosabbra, akarom a tisz­telt ház figyelmét fölhívni. A t'sztelt minister ur néhány héttel ezelőtt egy jogtudósokból álló szakbizottságot hivott össze, amely elé megfejtés végett több fontos kérdést tű­zött, ugy a törvények készítésére, mint a törvény­kezés javítására vonatkozólag. E kérdések között tagadhatlanul legfontosab­az első, t. i. hogy mily ut követendő a polgári törvénykönyv készítésénél, a codificatio, vagyis az; önálló szerkesztés, vagy a receptio útja, és ha ez. 41

Next

/
Thumbnails
Contents