Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.
Ülésnapok - 1872-156
156. országos ülés június 25. 1873. 279 P. Szathmáry Károly: Tisztelt ház! Méltóztassék meggyőződve lenni a felől, hogy sokkal inkább tisztelem, mind a házat, mind különösen ennek idejét, hogy sem olyasmire vesztegetném azt, .amit föltétlenül szükségesnek nem tartok. Azért igen rövid leszek előadásomban, s csakis oly tárgyakkal fogok foglalkozni, a melyek a közérdekeltséget nemcsak e házban, hanem az egész országban megérdemlik és a melyeknek elmondását itt e házban föltétlenül szükségeseknek tartom. A költségvetés pénzügyi részéhez keveset lehet szólanom ezúttal, mert csaknem azonos ez a múlt évi költségvetéssel. Egészen más súlypont az, a melyre beszédemet fektetem, egész más ügyek azok, a melyek ezúttal beszédem tárgyát képezik. A jelenlegi vallás- és közoktatási minister ur íárczájának elfoglalása alkalmával a legszerencsésebb lielyzetben volt; mert nemcsak saját páríja örvendett széke elfoglalásán, hanem az ellenzék is reménynyel üdvözölte, talán csekély részét leszámítva. {Mozgás a szélső bal oldalon.) De azt hiszem, azon föltevésből, hogy meg fog felelni azon névnek, melyet visel. t. i. Trefort — erélyes lesz; sajnálattal kell azonban megjegyeznem, hogy bár a tisztelt minister ur föllépéséhez többen, s ezek közt magam is, nagyobb reményeket kötöttünk, mint elődjéhez: ezen remények nem valósultak. Egyelőre csak azokra szorítkozom, melyek az ő tárczáját, mint közoktatásügyi ministerét illetik. Én nem. fogadom el azon mentséget, melyet a tisztelt minister ur közelebbről is fölhozott, t. i. hogy az idő tényekre rövid volt, A tanügyi bizottság a kolozsvári egyetem igen rövid s rohamos tárgyalása óta, együtt sem volt, pedig ezen néhány hónap alatt, melyben az országgyűlésnek egy része részint deíegationalis működéssel, részint semmittevéssel foglalkozott, ezen tanügyi bizottság azon két igen nagy fontosságú javaslatot, a melyet kellett volna tárgyalnia, — de nem tárgyalt, t. i. a középtanodákról és egyetemről szóló törvényjavaslatot körülbelől elvégezhette volna. Azon kivül volt még az igen tisztelt minister urnák egy másik föladata is, t. i. két évvel ezelőtt voltam bátor egy indítványt előterjeszteni az iránt, hogy a közkönyvtárakat és műgyüjteményeket illetőleg, egy enquéte küldessék ki. Ezen enquéte két év óta egybe sem hivatott és középületeink, épen a tisztelt minister ur budgetében lévő épületek is nagyban épülnek. Én beismerem azt, hogy a tisztelt minister ur bizhatik magas ízlésében és szakavatottságában; de azt hiszem, hogy az a magyar közmondás, hogy több szem többet lát, mégis érvényre juttatandó akkor, midőn azt országgyűlési határozat követeli; annyival is inkább, mert középületeinknél egy igen nagy hibát látok elkövetve s ez az, hogy mig milliókra megy az ezekre tett költségek mennyisége, addig a hazai művészet mindezeknél a decoratioknál sem vétetik igénybe sehol; pedig a hazai művészet akkor, midőn az az előkelőbbek által nem pártoltatik, még az állam által is elhanyagoltatik, föl nem virágozhatik egy nemzet kebelében soha. Máskép tettek más nemzetek, máskép tettek például az angolok, ezek alkalmazták gyengébb művészeiket is, és igy virágzott föl az építészeti és szobrászati művészet. Hiányzik, tisztelt ház, másrészt az erély sok tekintetben. A napokban több ily beterjesztés fog, mint tudom, a ház elé kerülni; de került már eddig is, hol bizonyos irányzat, mely az állam jogait, mely az állam társadalmi rendét, mely az egyes polgárok személyes szabadságát sérti meg, ellent áll az ország közművelődésének; hol magát az iskola ügyét egy oly áramlattal látjuk szemben állani, melyet leküzdeni talán a minister ur lehet képes, de a mint látszik, talán nem is akar. Erre azonban későbben vissza fogok térni. Nagy hibának tartom azt is, tisztelt ház, hogy a tisztelt minister ur a tanügy érdekében, legalább még eddig, tudomásommal a béesi világkiállítást nem igyekezett fölhasználni. A bécsi világkiállításnak egyik legnagyobb előnye abban rejlett volna, hogy hazánk iparosai s hazánk legnemesebb iparosai: a népnevelők, legalább azok ügyesebbjei közül minél többen küldessenek föl azon ott kiállított, igazán fényesen és dicsőséggel kiállított tanügyi eszközök tanulmányozására. Ezek bizonyosan a legnagyobb kincset hozták volna haza. Folyamodtak tudtommal többen, de még eddig nem nyertek választ s a valószínűleg tagadó válasz talán az lesz, hogy nincs rá pénz. De hát ha erre nincs pénz, tisztelt ház, akkor nincs miért e házban együtt ülnünk; mert ha népnevelőink mivelődésére nem tudunk egy pár száz forintot fordítani : akkor nincs miért itt helyet foglalni. Nem fogadhatom el a tisztelt minister úrtól különösen az idő mentségét, azért s különösen egy ügyben, t. i. a vallásszabadság s a felekezeteknek egyenjogúságát illető törvény be nem adása tárgyában. Mert, tisztelt ház, ezen törvénynek nem kell többől állania, mint alig 2 §-ból, és ha az a törvényjavaslat, melyet a tisztelt minister urnák rég kellett volna benyújtani — mert követeli ezt az ország összes értelmisége, — hogyha a vallásszabadságról szóló törvény olyan lett volna, a minőnek lennie kellett volna: azt hiszem, hogy a tisztelt ház többsége azonnal megszavazta volna, ez nem került volna sok időbe, a mint ülik is, ily nagy dologban közös akarattal egyszerre lett volna elfogadva. És most a cultusministerhez kívánok szólani. Nem tehettem ezt eddig, mert köztünk egy a múlton alapuló — szerintem — bal vélemény uralkodik,
