Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.
Ülésnapok - 1872-153
176 153. országos ülés június 21. 1873. Szapáry Gyula gr. helügyminister : Tisztelt ház! A hozzám intézett kérdésre van szerencsém a következőkben válaszolni: Több kérvény érkezett be a ministeriuinhoz Békésmegye, Közép-Szolnok és mások részéről, melyek mind némely törvényhatóság területének megváltoztatását kérik; más oldalról többrendbeli kérvény érkezett törvényhatóságok részéről, hogy a házipénztár kérdése ugy oldassák meg, hogy a törvényhatóságok önmaguk rendelkezhessenek vele, hogy saját költségeiket önmaguk vethessék ki. Hogy ez megtörténhessék, szükséges, hogy egyesittessenek azon törvényhatóságok, melyeknek összes adómennyisége nem annyi, hogy ennek bizonyos százalékából önmagukat föntarthassák. Ennek előkészítésére az előmunkálatok folyamatban vannak, és mihelyest az előmunkálatok be lesznek fejezve, lesz szerencsém ezek eredményét a tisztelt háznak beterjeszteni. (Helyeslés.) Molnár Antal előadó (olvassa a 6-ik sorszám alatt Ssatmár megyének a szatmár-endrődi csatorna kiépítése iránti kérvényre a kérvényt bizottság azon véleményét, hogy e kérvény az országos közlekedési hálózattal leendő együttes elintézés végett addig is ideiglenesen a ház irodájába letétessék.) KiSS János % Tisztelt ház! A kérvényi bizottságnak Szatmármegye kérvényére nézve beterjesztett véleményére vonatkozólag bátor vagyok előterjeszteni, hogy e kérdés Szatmármegyében sokkal fontosabb tárgyat foglal magában, és pedig mind az államra mind az egyesekre nézve, mintsem hogy e kérvény a ház irodájában letehető lenne, mert ez által Szatmármegyének több ezer holdja fölszabadittatik a folytonos árvizek alól; egyszersmind pedig az államnak érdeke is tetemesen mozdíttatik elő, amennyiben eddig adóalapul nem szolgált területet fogna nyerni. Kérném azért e kérvényt fölolvastatni, hogy a tisztelt ház e kérvényről tudomással bírhasson, és a fölolvasás után más tervezetet fogok beadni a határozatra nézve. Molnár Antal a kérvényi tsizottság' előadója (fölolvassa a kérvényt.) Domahidy István s Tisztelt ház ! Miután Szatmármegye közönsége tiszteletteljes kérvényével járult a képviselőházhoz, — s miután nyíltan jelezte a megye egy részének abnormis helyzetét a Kraszna- és Ér-folyamok elbontása tárgyában, bátor vagyok fölszólalni, pár perczig igénybevenni a tiszteit ház becses figyelmét. (Halljuk !) Igen jól tudom én azt, tisztelt ház, hogy jelen szorult helyzetünkben az összes országos hálózat keretéből kiválólagosan a Kraszna- és Ér folyók szabályozási tervezetét és érvényesítését kivenni nem lehet; miután azonban én némileg elfogadom a bizottság véleményét a kérvényt illetőleg, mindazáltal bátor vagyok a tisztelt kormány figyelmét és* befolyását e tárgyban kikérni, miszerint addig is, amíg az országos hálózat tárgyalás alá jöhet, Szatmár-, Közép-Szolnok- és Biharmegyék nagy horderejű érdekében egy szakértőkből álló bizottságot kiküldeni méltóztassék, kik véleményes jelentést tegyenek aziránt, mi módon lehetne legalább némileg a bajon segíteni ? A múlt évben a tisztelt kormány befolyása folytán Bihar- és Szatmármegyékbe, egy ministeri mérnökkel együtt, többen kiküldettek a baj megvizsgálására és a vizsgálatból kiderült, hogy a Kraszna hegyekből eredvén, mint sebes ár rohan töltés nélkül részint KözépSzolnok- és Bihar-, részint Szatmármegyékben, s azok egy részét árral borítja. Tehát, miután ezen orvoslattal mind az állam 100 ezerekre menő összegeket nyerne a megadóztatás folytán, mind az egyes birtokosok igen sok földet nyerhetnének; bátor vagyok kérni a tisztelt minister urat, legyen szives egy szakértő bizottságot kiküldeni, s annak jelentése alapján addig is, amig a baj gyökeresen orvosoltatnék, ha másként nem, legalább megyei utón közigazgatásilag azon folyók megfékezését eszközöltetni. Molnár Antal előadó : Tisztelt ház ! Noha maga az előttem szólott képviselő ur sem nyilatkozik a kérvényi bizottság véleménye ellen, mindazáltal Kiss János képviselő ur fölszólalása alkalmából kötelességemnek tartom megjegyezni, miszerint a kérvényi bizottságot ezen kérvényre vonatkozó véleményében azon indok vezérelte, hogy nem volna óhajtandó az országos közlekedési hálózat tervezetéből egyes részeket külön kivéve intézni el, és ez által mintegy nehezitni megvalósulását a ház azon nagyon indokolt kívánságának, hogy az országos közlekedési hálózat terve végre valahára megállapittassék, és annak alapján az építendő közlekedési eszközök rendszeresen foganatosíthatók legyenek. Ezen szempontból a kérvényi bizottság véleménye, nézetem szerint, elfogadható, és én bátor vagyok azt a tisztelt ház figyelmébe ajánlani. Csanády Sándor : Egyátalában nem osztozbatom Domahidy képviselő ur azon nézetében, miszerint ő az illető megyéket akarja utasíttatni arra, hogy az említett folyókon azon nagy müveleteket kezdjék meg saját erejökböl. Én azon oknál fogva, mert ugy vagyok meggyőződve, hogy maguknak a kérvényezőknek sem volt czéljok ily értelemben nyerni elintézést az országgyűléstől; mert hiszen, ha az illető megyék és vidékek képesek lettek volna önmaguk erejéből szabályozni a vizeket, nem kérték volna, hogy országos költségen szabályoztassanak, és hogy a tisztelt ház a vizek áttekintésére méltóztassék egy állami mérnököt kiküldeni. Ha a jelenlegi körülmények közt nem volna is képes a tisztelt ház költséget szavazni meg az emiitett vizek szabályozásának végrehajtására; de én minden esetre