Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.

Ülésnapok - 1872-153

168 153. országos ülés juiiins 21. 1873. téteményezett, s mindekkorig jogtalanul visszatartott 945 forintnyi biztositékának visszaadatását kéri. Kérem e kérvényeket a kérvényi bizottsághoz utasítani. Elnök: Oda fognak utasíttatni. Helfy Ignácz! Van szerencsém a tisztelt háznak benyújtani Pestmegyébe kebelezett Szent­Benedek község olvasó-egyletének számszerint 40 polgár által aláirt kérvényét, melyben a magyar nemzeti jegybank haladéktalan fölállítását kérik. Elnök: A kérvényi bizottsághoz utasittatik. Fabricius Károly: Tisztelt ház! Ám­bár az adóhátralékok tárgyában benyújtott határo­zati javaslatom folyó évi márczius 18-án a tisztelt ház által el nem fogadtatott, mert a pénzügyminis­ter ur azt gyakorlatilag kivihetetlennek nyilvánította, mindazáltal, azt hiszem, képviselői kötelességemet teljesítem , s állampénzügyeinknek, nézetem szerint, szolgálatot teszek, ha ezen határozati javaslatomat javított alakban most újra benyújtom; fölkérvén a tisztelt házat, hogy ezen határozati javaslatom ki­nyomatását, szétosztását és napirendre tűzését el­rendelni méltóztassék. E határozati javaslat követ­kező: (Olvassa): Határozati javaslat. Tekintetbe véve azt, hogy az egész országban hátralékban lévő adó több millióra rug; tekintetbe véve továbbá, hogy a képviselőháznak ezen hátra­lékok természete fölött tájékozás szükséges, mielőtt ez iránt intézkedhetnék : határozza el a tisztelt képviselőház: A pénz­ügyminister terjeszszen elő folyó évi november l-ig névszerinti kimutatást, melyben adóczimek, évek, adóhivatalok s községek szerint minden egyes 100 forintot meghaladó egyenes és közvetett adóhátra­lék a folyó évre kivetett egyenes adóösszeggel együtt, s a netaláni halasztási engedély följegyzése mellett kitüntetve legyen. Ugron Gábor: Tisztelt ház! Van sze­rencsém Eted és társközségének kérvényét benyúj­tani, melyben a járásbíróságnak ottani meghagyatá­saért esedezik. Elnök: E kérvény a kérvényi bizottságnak adatik ki. Bakcsi Ferencz: Tisztelt ház! Múlt év őszén volt szerencsém a tisztelt bel- és igazság­ügyi minister urakhoz az egykori székelyi huszár csa­ládok lószerzési alapja iránt interpellatót intézni. A tisztelt belügyminister úrtól azt kérdeztem: mennyiben igaz az, hogy a választások alatt, a kor­mány megbízottja megígérte ezen pénzek visszaada­tását? Ez mindeddig válasz nélkül maradt. Az igen tisztelt igazságügyminister úrtól azt kérdeztem, hogy amennyiben azon pénzalap tulajdon joga elismertetett, csupán a szabad rendelkezési jog Jagadtatott meg; erre nézve a tiszta tulajdonjoggal járó szabad rendelkezési jogot kieszközölni méltóz­tatik-e ? Ez interpellatióra eddig választ nem kap­tam. Kérdem tehát az épen jelenlévő igazságügy­minister urat: hajlandó-e választ adni e kérdésre '? Pauler Tivadar igazságügymi­nister : Tisztelt képviselőház! Bakcsi Ferencz képviselő urnák kérdésére jelenleg röviden csak azt válaszolhatom, hogy ezen ügy iránt a tárgyalások folynak, és különösen az igazságügyministerium ré­széről az e tárgyra vonatkozó vélemény a belügy­ministeriumhoz tétetvén át, annak végeldöntése már most az ott folytatandó és befejezendő tárgyalások­tól függ. Bakcsi Ferencz: Én hajlandó vagyok a folyamatba tett tanulmányozás végét bevárni, azon reményben, hogy annak kedvező eredményét mihamarább feleletül fogom kapni interpellatiómra. Elnök: Tudomásul veszi a tisztelt ház a minister válaszát? (Igen!) Tehát tudomásul vé­tetett. Lázár Ádám : Tisztelt ház ! Az igazság­ügyminister úrhoz vagyok bátor egy kérdést intézni. Az ügy nagyon fontos, amennyiben bizonyos tör­vényszék részéről a fönálló törvények ignoralását foglalja magában. Értem az erdélyi részekben lévő talmácsi. szelistyei és törcsvári uradalmakkal, vala­mint az azokhoz tartozó községekkel szemben, a brassói királyi törvényszék által hozott két rendbeli ítéletet, mely az 1871: LIII. törvényczikk 82. §. szerint, még törvényhozásilag el nem intézett birtok­rendezésre vonatkozik. Minthogy ez ügy magában az interpellatióban röviden érintve van, azért min­den hosszasabb indokolás nélkül föl fogom azt ol­vasni. (Olvassa): Interpellatiő az igazságügyministerhez! Hivatkozva az 1871 : LIII. törvényczikk 82. §-ára, mely szerint: „Talmács, Szelistye s Törcs­vár, valamint az azokhoz tartozó községek terüle­teire nézve, a közös birtokok rendezéséről külön törvényjavaslatot fog az igazságügyminister előter­jeszteni. " Miután ezen törvényjavaslat mindeddig be nem adatott, és igy ezen birtokok rendezéséről még tör­vény nincs, mint ezt az igazságügyér ur igen jól tudja, ki e tárgyban általam 1873. január 29-én hozzá intézett interpellatiómra a tanulmányozással fe­lelt ; megtörtént tény az, hogy a brassói királyi törvényszék 1873. április hó 1-én 1448 és 1450. —1872. szám alatti ítéleteivel Brassó által a Törcs­várhoz tartozó községek ellen indított három pör közül kettőt ugy látott el, hogy Brassó város kö­zönsége birtokszabályozási pöreit a kereset értel­mében megnyerte. Ezen pörölt által több ezer ember sorsa érde­kelve lévén, nem mulasztották el ugyan törvény­szabta jogorvoslattal élni, és bizton reménylik is, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents