Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.

Ülésnapok - 1872-110

54 110. országos ülés azt hallottuk, hogy az erdélyi vasbányák félig-med­dig eladattak, vagy legalább hosszú bérbe adattak. Erre az a megjegyzésem, a mit a minister ur is mondott, hogy t. i. qui habét socium, habét do­mimun; vagy ebből utoljára az lesz, hogy a társáé lesz a haszon, az államnak pedig nem lesz jövedelme. Az államnak, tisztelt ház, van elég önereje, s igy, ha hasznos azon vállalat, saját maga erejéből is léte­síthetné. (Zaj.) Tisztelt ház! Ugy látom, hogy a tisztelt ház az aranykort éli, s fölöslegesnek tartja az értekezést a vasról. Tehát csak röviden fogok szólani. Fölké­rem a minister urat, hogy ezen termelési ágnál, mely Magyarországra nézve igen fontos szerepet játszha­tik, legyen szíves meggondolni azt, hogy minden kimaradó jövedelmet majdan adóssággal kell pótolni és utoljára sem az egyénnek, sem az államnak hitele nem örökös. Stoll Károly % Tisztelt ház! Az állam ál­tal űzött vasgyártásra nézve egy igen rövid észre­vételt vagyok bátor koczkáztatni. (Halljuk!) Meg­győződésem szerint az állam által űzött vasgyártás sokkal jövedelmezőbb lenne, hogy ha a'nyers gyár­tásra fordíttatnék több gond, és minél kevesebb a finomításra; a nyers vasat alkalommal igen jól el lehet adni, és a jövedelem, mely a nyers gyártás­nál keletkezik, a finomításnál fölemésztetik. (He­lyeslés.) Elnök: Elfogadja a tisztelt ház a pénzügyi bizottság javaslatát? (Elfogadjuk!) Ennélfogva a sel­meczi és diósgyőri vasművekre vonatkozó javaslata elfogadtatott. Széll Kálmán előadó (olvassa): Nagy bányai kerület. Bnjahidi vasmű: bevétel 134.561 frt, kiadás 134.309 „ többlet . . . 1873-ra 252 frt 1872-re 8.500 „ Máraaros- szigeti kerület, 1873. bevétel .... 421.336 frt, kiadás .... 421.223 „ többlet .... 113 frt, 1872. bevétel .... 414,442 frt, kiadás .... 424.777 „ hiány . • . . 10.335 frt A pénzügyminister a rojahidi és szigeti kerü­leti vasbányákra nézve kijelenti, hogy miután a vas­művek termelési viszonyai nagyon kedvezőtlenek, és vasutak kiépítése által még roszabbakká váltak, mert a termelt vas a más helyekről oda szállítandó vas­sal versenyezhetni nem iog: ezen vasművek a leg­nagyobb vesztesség nélkül alig lesznek föntart­hatók. Ennek következtében a pénzügyminister azon nézetben van, hogy ezen vasművek csak addig lesz­nek föntartandók, míg valamely vállalkozó az épü­márezius 11. 1873. leteknek, szerelvényeknek, és ott lévő ingóságoknak valamely gyár fölállítása czéljából illő áron megvé­telére nem jelentkezik. A remetei vasgyárnak megszüntetését a bizott­ság helyeslő tudomásul veszi, a készlet és ingó ér­tékek eladásából befolyó összeg a rendkívüli bevé­telek közé lesz fölveendő. Elnök: Elfogadja a tisztelt ház a pénzügyi bizottság javaslatát? (Elfogadjukl) Tehát elfogad­tatott. Széll Kálmán előadó (olvassa): Ko­lozsvári kerület. Vajda-hunyadi vasművek. Az 1873. évi költségvetés szerint e vasbányák bérjöve­delme után föl van véve 38.341 frt; 1872-ben a házi kezelés mellett előirányozva volt be­vétel 662.264 , kiadás ........ 622.219 „ többlet 40.045 frt A bizottság fölhívta a pénzügyministert, ter­jeszsze elő ezen vasművekre nézve kötött haszon­bér-szerződést, hogy azt a bizottság jóváhagyás vé­gett a háznak bemutathassa. A bizottság ezen szer­ződést, melyben az államvagyon jelentékeny részé­nek hosszú időre való lekötéséről van szó, és a mely­ben az állam egy vállalat előnyeiben és veszélyei­ben maga résztvesz, oly természetűnek tartja, mely törvényhozási jóváhagyást igényel. A pénzügyminister készséggel kijelentett a, hogy ezen szerződést a ház elé fogja terjeszteni. A nem készpénzbeli kezelés leszámítása után te­hát a vasművekre fölveendő : a bevétel . . . 3,581.702 írttal, a kiadás . . . 3,677.620 Kerkapoly Károly pénzügymi­nister : Tisztelt ház! A pénzügyi bizottság azon fölhívást intézvén hozzám, terjeszszem elő azon szer­ződést, a mely a Vajda-Hunyadon állítandó vasmű­vekre vonatkozólag köztem, mint az államkincstár képviselője, és egy vállalkozó consortium között köt­tetett: a pénzügyi bizottságban azt készséggel meg­ígértem. Később a pénzügyi bizottság tárgyalásai folyamában, midőn a szénbányászathoz ért, azon vé­lemény fejlődött ki, hogy nemcsak a vasművek, ha­nem a szénbányák kihasználása is vétessék ki az államkormány kezéből, és bizassék magán vállalko­zókra. Ez reám nézve fölhívás volt arra, — mint­hogy e nézet a magam meggyőződésével is találko­zott, — hogy a vajda-hunyadi vasmüvállalatot ösz­szekössem egy megfelelő vállalattal, a melynek át­adassák a zsibvölgyi szénbányák egy részének kiak­názása is. Ez volt oka annak, hogy az akkor már megkötött szerződés később ujabb revisio tárgyává tétetett, ugy, hogy az csak az utóbbi napokban irat­hatott alá, és én csakis ma jöttein azon helyzetbe,

Next

/
Thumbnails
Contents