Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.

Ülésnapok - 1872-109

38 109. országos ülés márezius 10. 1873. hói , hogy azok a bizottság által megvizsgál­tassanak. Én tehát, a minister urnák ezen nyilatkozatára hivatkozva, a következő határozati javaslatot ter­jesztem be : A pénzügyminister, a második román határőr­vidéki alapnak az államuradalmak sorából miként lett kikebeleztetésére vonatkozó iratokat, terjeszsze a ház elé, hogy azok az e végre kiküldendő bizottság által vizsgáltassanak meg. Kérem ezen határozati javaslat elfogadását. Kerkapoly Károly pénzügy mi­nister: Szabad legyen egy kérdést intéznem: ha vajon szükségesnek találja-e a ház ezen határozati javaslatot, szemben azzal, amit magam ajánlottam: tekintse a tisztelt ház előterjesztettnek, és tűzze ki a legközelebbi napok egyikére ezen bizottság meg­választását ; az iratokat pedig elő fogom terjeszteni. Ghyczy Kálmán: Az én czélom csak az volt, hogy azok, amik itt mondattak, ne csupán a naplóban figuráljanak, hanem határozatképen jö­jenek be a jegyzőkönyvbe ; ha ez megtörténik, ak­kor visszaveszem határozati javaslatomat. Elnök: Méltóztatik a tisztelt ház belenyu­godni a minister ur nyilatkozatába, valamint abba is, hogy ez a jegyzőkönyvbe betétessék? (Helyes­lés.) Az államjószágok czimén előforduló bevétel te­hát 5,219.886 forintban állapíttatott meg a pénz­ügyi bizottság által. El méltóztatnak ezt fogadni ? (Elfogadjuk l) Széll Kálmán előadó l Ennek követ­keztében a rendes bevételek közt csak a második és harmadik tétel maradna meg. miután a bérlet­hátralékok most már az első czimbe bevétettek, s igy bordézsma czimén 36.768 forintot, különfélék czimén 5.109 frtot ajánl a pénzügyi bizottság fölvétel végett, összesen tehát 41.877 forintot. Elnök: Elfogadja a tisztelt ház a pénzügyi bizottság véleményét. (Elfogadjuk!) Tehát e czimén 41.877 forint vétetett föl. Mihályi Péter jegyző (olvassa).- Ren­des kiadások 1,745.237 forint. Széll Kálmán előadó (olvassa a pénz­ügyi bizottság jelentését.) Kiadások. Rendes kiadások: 1873-ra 1,745.237 forint, 1872-re 1,878.988 1873-ra kevesebb 133.751 frttal. Ezen kiadások 4 főcsoportra oszolnak: 1. A gazdálkodás költségei. 2. A sajátképi kezelés költségei. 3. Közterhek. 4. Nyugdijak. 1-ső csoport alatt a gazdálkodási kiadások 372.909 frttal irányoztatnak elő, 1872-re 505.961 forint, tehát 133.052 forinttal kevesebb; a bevételek 7-ik rovata alatt mutatkozó apadásnak megfelelőleg itt is az üzleti anyagok ro­vata 144.858 forinttal szállott. Legnagyobb különbözet ezenkívül az épületek föntartási költségeiben mutatkozik, melyek 31.464 forinttal nagyobbak. A bizottság ezen rovatokat részleteikben átvizsgálván, a javaslatba hozott ösz­szegeket indokoltaknak találta. A 2-ik csoport a sajátképeni kezelés költségeit tartalmazza; a bizottság föntebb kifejezte már vé­leményét az iránt, hogy ezen 287.184 forintra rugó kezelési kiadásokat magasaknak tartja; a bizottság azon hitét fejezi ki, hogy a pénzügyministernek si­kerülni fog az államjavak kezelési kiadásait, a ke­zelés rendszerének és a hivatalos személyzet szerve­zetének egyszerűsítése által leszállítani. A fizetések rovatából a bizottság 2°/ 0 levo­nást hoz javaslatba és igy 183.356 forint helyett 179.689 forint lesz fölveendő. 3-ik csoport: közterhek. Adó és közköltségek 805.550 forintot tesznek. Kegyúri terhek és egyéb jótékony czélokra 225.489, összesen 1,031.039 forint; tehát a bruttó­bevételeknek 20°/ 0-a van előirányozva. Nyugdijakra 54.105 forint van fölvéve. A bizottság a rendes kiadások egyes rovatait átvizsgálván, a föntebb említett 3.667 forint törlés mellett összesen 1,741.570 forintot ajánl meg­szavazásra. Rendkívüli kiadások: 1873-ra 673.325 forint; 1872-re 365.585 forint. + 307.740 forinttal. A rendkívüli kiadások ezen emelkedése okozza az államjószágok tiszta jövedelmének csökkenését 1873-ra. A bizottság részletes vizsgálat tárgyává tette az előirányzott összegeket. Ezen átvizsgálás ered­ményeként az előirányzott tételek közöl több tételt törültetni véleményez, és azokra vonatkozólag a kö­vetkezőket hozza javaslatba: Az 1. tételtől 5-ig előirányzott összegeket meg­szavazásra ajánlja a bizottság. A 6-ik és 7-ik tételre nézve: a sóvári és peklíni uradalomban a heríeini fürdő építésére előirányzott 30.000 forint helyett 5.000 forintot ajánl megszavazásra a forrás fúrásának befejezésére, és az elkerülhetlen szükséges építkezésekre. Zsig­mondy mérnöknek az artézi kútnak bevégzése után járó jutalomdijra nézve megjegyzi a bizottság, hogy a minister előterjesztései szerint Zsigmondy Vilmos a vele kötött szerződés szerint csak azon mérvben részesül a jutalomdíjban, amennyire a vezetése alatti

Next

/
Thumbnails
Contents