Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.
Ülésnapok - 1872-122
328 122. országos ülés márczius 29. 1873. szerződés. Meglehet, hogy e szerződés a tisztelt képviselő ur ítélete szerint, káros; az én teljes meggyőződésem szerint azonban nem az. Ha a ház elé kerül a szerződés, lesz alkalmunk érveinket előadni, erről vitázni; addig azonban legalább is méltányosnak tartom az Ítélet fölfüggesztését. Fölhozta továbbá a tisztelt képviselő ur, hogy benyújtottam a vasúti szerződést, melyről a tisztelt képviselő ur szintén azon nézetben van, hogy az országra nézve káros. Ha káros, akkor a képviselőház nem fogja elfogadni; de nem kételkedhetni, hogy a tárgyalás legalább is tisztázni fogja az eszméket és a javaslat benyújtása akkor is az ország érdekében történt; mert végre is tisztába kell jönni aziránt, hogy mit itél a törvényhozó testület e tekintetben az ország érdekében állónak. Hogy jó okokból történt a szóban lévő törvényjavaslatnak mind conceptioja, mind benyújtása: azt — ugy hiszem — senki sem vonja kétségbe, habár miként történt alakulása ellen egyben-másban kifogás is tétethetnék. Hogy az első gácsországi vasútra vonatkozólag előterjesztett törvényjavaslat az országnak ennyi és annyi pénzébe kerül, az igaz. De az a kérdés, vajon lehető lett volna-e ugyanazon vasutat kevesebb pénzzel létesíteni, ha már létesítését a törvényhozás egyszer elhatározta. Ennek megítélése szintén a képviselőháznak volt föladata. Én legalább és a kormány átalában ugy valánk meggyőződve, hogy ezen áldozatot kikerülni, és ezen áldozattól megkímélni az országot nem volt hal almunkban. Szóba hozta még a tisztelt képviselő ur — mint értesültem — a duna-gőzhajózási-társulat áltál kötött szerződést is. Hiszen bár ne kellene ily tárgyakkal foglalatoskodni; bár ne lett volna az országnak oly terhe, mint aminő ezen társulatnak subventionálása által ránehezült. Igen , de nem mi csináltuk azt a terhet, és most a kérdés csak« az volt, vajon helyesebb lett volna-e azon tehernek tovább is az országon tartása, a koczkázatnak tovább is viselése? És én nem tehetek róla, de ha azt látom, hogy az országnak annyi teher van a vállán és annyi koczkázatot visz amúgy is, akkor, ha egy koczkázattól meg akarjuk szabadítani: ezt a törekvést, legalább nézetem szerint, helytelennek nem lehet mondani. (Nyugtalanság bal felől. Halljuk! Halljuk!) Az intentio a kormány részéről egyéb nem volt, mint a koczkázattól az országot megszabadítani. Helyes-e az intentio vagy nem: erre nézve hivatkozhatom már a képviselőház ítéletére. Ezek után a tisztelt képviselő ur kiemelte, hogy mi minden nem terjesztetett elő. Igaz, tisztelt képviselő ur, hogy igen sok nem terjesztetett elő; de amikor mindez be fog terjesztetni: bizonyára indokolását fogja adni a kormány annak is, hogy miért nem terjesztetett, s miért nem terjesztethetett be előbb. Hacsak az akaraton válnék: legyen meggyőződve tisztelt képviselő ur, az előterjesztés már rég megtörtént volna, például a keleti vasútra nézve. Óhajtanok, hogy e kérdésben ne kelljen előterjesztést tenni ; de ha már kell tenni, bizonyára nem a mi akaratunkon, nemis a mi törekvésünkön múlt, hogy ez eddig nem volt lehetséges, hanem azon igazságnak, azon axiómának szemmeltartásával: „dat cito, si dat bene." Valamirevalónak és hasznosíthatónak kell annak az előterjesztésnek lenni, az pedig nem a mi akaratunktól függ, hogy mikor vagyunk képesek hasznosítható előterjesztést tenni. Fölhozza végre a képviselő ur, hogy a bankkérdés nem oldatott meg. (Halljuk! Halljak l) Igaz, hogy nem oldatott meg; de itt is azt merem mondani, hogy e nagyfontosságú s nemcsak financiális tekintetekből, hanem annyi más tekintetekből is valóban nagy fontosságú kérdésnek, véleményem szerint, nem szabad ugy neki mennünk, mint az az elbizakodott vezér, aki egy minden tekintetben jól megerősített és jól megvédett erődnek ostromlására neki hajtja seregét, hogy azután viszszaveressék. Véleményem szerint az előkészítő lépéseknek kell megtörténniük, meg kell történnie mindannak, ami előföltételét képezi, hogy ez a kérdés necsak megoldassák, hanem mind a jelen, mind a jövő érdekében kellőképen oldassék meg. Ez a mi első rangú föladatunk. Ha ezt elmulasztottuk: igen nagy mulasztást követtünk el. És azt hiszem, hogy annak idején be fogjuk bizonyíthatni, hogy ezen mulasztás nem terhel minket. Az adó, mondja a tisztelt képviselő ur, fölemeltetett, s mégis annyi meg annyi a deficitünk. Igaz, és ez sajnos! De hiszen, annyit beszéltünk már arról, hogy mi okozza ezen állapotot, hogy mi okozza ezen helyzetet, annyira kifejtetett itt már az, hogy nem a jelen állapotban való megmaradhatás, nem — hogy ugy mondjam — a föntartás tekintetét, hanem az alkotásnak, az előrefejlesztésnek szempontja, az errevaló törekvés okozza azt, hogy ily nehéz terheket kell viselnünk, hogy, azt gondolom, nincs miért erre bővebben kiterjeszkednem. Csak azt akarom ismételni, amit már annyiszor ismételtem, hogy itt a jövőt kell szem előtt tartanunk, a jövőben kell a mértéket a kellő középre igazitanunk, hogy t. i. sem az ország fejlődése meg ne akasztassák, sem az erők tulterheltetése be ne következzék. Ez becsületes igyekezete a kormánynak; ebben számit a tisztelt ház gyámolitására; addig pedig az adott helyzetet pillanatra megváltoztatni senkinek, — meg vagyok győződve — átalában embernek nincs hatalmában. Ezen meggyőződés által bátorítva kérem a tisztelt házat, méltóztassék a törvényjavaslatot elfogadni. (Helyeslés a jobb oldalon.)
