Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.

Ülésnapok - 1872-114

164 114. országos ülés márczius 19. 1873. van a quóta, ott a 32 millió, ott az idegen adóssá­gok, melyeknek fedezését a tisztelt képviselőház többsége elvállalta. Ez tehát az óriási baj, hogy ily kiadásokra fordíttatnak azon roppant jövedelmek és adózások, melyek voltakép az országot illet­nék s melyeket semmi áron nem lenne szabad ide­genek kezei közé szolgáltatni. S ez egyszersmind fő oka annak, hogy az adófizetésben senki valami különös hazafiságot nem látván, ki sem akar az adó­emelés és gyors fizetésben elüljáró lenni. De nem kívánom tovább fárasztani a tisztelt ház türelmét. Ezen bajokon segítendő s hogy ezután én is megszavazhassam a költségvetést egész készséggel: e czélból határozati javaslatot készítettem, amelyet a tisztelt ház engedelmével föl fogok olvasni, kérem annak figyelembe vételét és annak idején tárgyalásra való kitűzését elrendelni. A határozati javaslat a következő : (olvassa) : Határozati javaslat. Tekintve, hogy az ország népe adóztatásának szintén ugy, mint a behajtás módjának használatban lévő modora nemcsak hibás és szutyongató, hanem e mellett az úgynevezett alkotmányos kormányzat alatt is szerfölött költséges; tekintve, hogy ezen bizonyos rendszer nélküli helytelen és káros eljárásnak megszüntetése, és he­lyébe a rendszeres adózási módnak kevésbbé költsé­ges behajtási működéssel együtt leendő alkalmazása elkerülhetetlen szükséges, mit pártkülönbség nél­kül mind a képviselőház, mind maga a kormány is izenkint beismer; tekintve, hogy a mellék-adóknak valamennyi nemei, és ezek között különösen a dohány-egyedáru­ságnak az állam általi használata, az ország népének ősi szokásaival, őseink jellemével és intézményeivel, mint idegen ültetvény, homlokegyenest ellentétesek és igy mindannyiunk előtt gyűlöletesek is, követ­kezéskép ezek egy részének szabadelvű alapon tör­ténendő mielőbbi átalakítása, másik részének pedig egyenes eltörlése elodázhatlanul szükséges; mondja ki határozatilag a képviselőház: mikép köteleztetik a kormány a közelebb reánk jövő 1874 évi költségvetést megelőzőleg oly törvényjavasla­tot benyújtani, mely szerint a dohány-egyedáruság­nak a személyes-kereseti és fogyasztási adónak egyenes eltörlése kimondatván, ugy az erkölcsrontó lottó-jövedéknek további üzlete is megszüntettet­vén, a többi mellék-adónemek pedig a közkívánat hoz, és a nép ősi szokásaihoz és jelleméhez alkal­mazva átalakíttatván, az államnak ez utón csök­kenő jövedelme helyrepótolása czéljából más, mél­tányos, és igy nem is gyűlöletes adónemeknek, mi­nő!:, például: a fényűzési czikkekre, a tőzsdére, a czi­mekre és rendjelekre, a nőtlenségre, (Élénk derültség) a távollévőkre, a pálinka-főzésre, italmérésre, dohány­és szivarárulásra vetendőket hozza javaslatba; egy­szersmind pedig a mostam szerfölött költsé­ges és boszantó adóbehajtási költségeket, és adó­hivatalokat is megszüntetvén, helyettök egyszerűbb, olcsóbb és a megyék, városok, és községek tiszt­viselőiből alakítandó adószedők és behajtók hasz­nálatát alkalmazza. Kerkapoly Károly pénzügymi­nister * Tisztelt ház! A képviselő ur beszédének folyamában a pénzügyi kormányzat közegeiről és ezek eljárásáról szólva, a többi közt ezeket mon­dotta. (Olvassa a gyorsírói jegyzetekből.) „ Hogy ha ellenben eljárásuk ellenében bárki által panasz emeltetik: hát hiszen orvoslást szerezni lehe­tetlen. Orvoslást csakis különös kegyelemből azon eset­ben nyer, ha bárki pártérdekből hasznos szolgálatot tett neki, vagy pedig, ha jól megfizette azon köze­geket, ugy, hogy amit nyerendő fogna lenni igaz­ság utján, azt előzetesen ajándokul kell neki ke­zébe nyomni." Ily szavakat a ház szine előtt kimondani, anélkül, hogy positiv tapasztalaton nyugvó tudomása volna róla, senkinek sem szabad. (Helyeslés.) Ez a pénzügyi kormányzatnak, tehát a kormányzat egyik ágának nyilt vádoiása, pártérdekek követésével, megveszte­gethetőséggel. Ha a minister, akinek kezére van bizva ezen szolgálati ág vezetése, ily vádat, ily helyen szó nélkül hagyna: akkor azon kötelességét mulasztaná el, amelynek teljesítésére van épen hivatva; (Helyeslés jobb felöl) akkor okot adna arra, hogy az ilyen válasz nélkül hagyott vádak igazaknak lenni elismertessenek, ami annyi volna, mint a nemzetnek, amely ily kormányzatot és ily ministert eltűr, megbecstelenitése. (Élénk helyeslés jobb felől.) Ezért kötelességemnek tartom ellene föl­szólalni, és fölhívni a képviselő urat, hogy ha po­sitiv tapasztaláson nyugvó adatai vaunak, azokat annak rendje szerint tudomására hozza annak, ki­nek nemcsak joga, de kötelessége is az ilynemű visszaéléseknek, ha vannak, véget vetni. (Élénk helyeslés jobb felől.) Csiky Sándor: Én azt nem gondolhat­tam, mikép a minister ur e tekintetben rögtön adatokat fog kívánni tőlem. Mert hogy ha erre szá­moltam volna, adatokat szereztem volna. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Kerkapoly Károly pénzügymi­nister: Tehát nincsenek! Csiky Sándor : Elhoztam volna magam­mal az adatokat. Kerkapoly Károly pénzügymi­nister: Elvárom! (Felkiáltások a jobb oldalon: Hozza el holnap, ha vannak \) Csiky Sándor: Egyébként esedezem; nem akartam én azt mondani, hogy nincs egyes kivétel. (Zajos derültség a jobb oldalon). Egyes kivételek lehetnek és vannak, de nem egyesektől kell az eljá­rás helyes vagy helytelen voltát mérsékelni, (Be-

Next

/
Thumbnails
Contents