Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.
Ülésnapok - 1872-97
€0 97. országos ülés február 24. 1873. nincsenek szabatosan meghatározva , és végrehajtási joguk épen nincsen}; legfölebb a felekezeti vagy községi autonóm testületeket szabad megkérniök a törvény végrehajtására; — ha pedig ezek engedetlenkednek, ugy az oktatásügyi ministeriunmál panaszolkodhatnak. Ezen törvény mai alakjában elegendő arra, hogy népoktatásunk meg ne haljon, de nem elegendő arra, hogy megélhessen. Van e törvénynek olyan intézkedése is, melyet végrehajtani a physikai idő nem engedi, s ez az, hogy a tanfölügyelő 300—400 község iskoláit évenkint egyszer meglátogassa; de ha |tenné is, mi üdvös eredménye lehetne egy ily planetaris bolygásnak : ugyanaz, mintha a nap is csak egyszer látogatná földünket évenként. E részben bátran hivatkozhatom a jelenlévő tisztelt tanfölügyelő urakra. Ily theoreticus törvény végrehajtását megálmodni csak valamely bureauban lehet, de azt végrehajtani a gyakorlati téren nem. (Igazi) A tanítók calamitásai már annyira ismeretesek, hogy azokkal untatni nem fogom a tisztelt házat; azt sem bizonyítgatom, hogy az 5°/ 0 pótlék nem elegendő, valamint hogy a tandij sem emeli a kényszeroktatás iránti rokonszenvét. (Igazi) Csak még egy nézetem szerinti főhibára kívánok refiectálni, mely abból áll, hogy a törvény elején kimondott kényszeroktatásnak elve a kivitelben az önművelődés elvének áldoztatik föl, amennyiben a gyakorlatban annak kivitelét a községek és felekezetek autonómiájára bízza, s igy azon tényezőktől várja a bajok orvoslását, melyek azoknak főokozói. így példának okáért a tankényszer által még csak művelendő községtől reményli a sikeres önművelődést; az egymás ellen izgató felekezetektől várja a hon és emberszereteten alapuló vallás-különbség nélküli testvéri szeretet fejlesztését! (Helyeslés.) mely viszonyainkhoz nem illő elméletnek a gyakorlatban azon természetes következménye lőn, hogy épen azon községekben, hol a műveltség a legalantabb fokon áll, épen azon vidékeken, hol a felekezeti és nemzetiségi túlbuzgóság a legveszélyesebb, tehát az orvoslás a legszükségesebb : épen semmi siker sem érethetett el, mit a ministeri kimutatás bizonyít a legfényesebben. Ha hazánkat hatalmasnak, népünket anyagilag és szellemileg fejlő-döttnek, tehát boldognak és szabadnak kívánjuk látni: ugy az iskolát kell azon vegytani műhelylyé alakitanunk, mely a nemzetiségi és felekezeti ellentéteket elsimítva, a különböző elemeket egy egészszé olvaszsza, és az egymás iránti tisztelettel együtt a hon és emberszeretet érzelmét a fogékony gyermeki szivekbe csöpögtesse. (Igád) E czélból összes tanügyünket mielőbb államivá tennünk égető szükség; mert egyedül a modern állam az, mely belátja, hogy mindenek fölött érdekében áll fölvilágosodott polgárokat birnia, mit nem minden községről és felekezetről mondhatni, mert ezek némelyike, mely csak a múlt sötét századok előítéletein tengeti életét, érzi, hogy tévtanai a fölvilágosodás terjedtével szappanbuborékként fognák eloszlani és hierarchicus, separatistikus önérdekei az állam és emberiség közérdekeinek fognak alárendeltetni, minek természetes következménye, hogy a kezére bizott hatalmat a fölvilágosodás elnyomására és az állam eszméjének gyöngítésére használja. Az államnak önföntartási joga és egyúttal természetes gyámi kötelessége kényszerrel is műveltetni azokat, kik az eddig hivatott közegek lelkiismeretlen hanyagsága és az állam-fölügyeleti kötelességének vétkes mulasztása folytán, a műveltségnek még csak azon fokát sem érték el, melyen a műveltségnek üdvös voltát beláthatnák. Tudom, hogy elemeiben mozaikszerű és ezenfölül állam-alapjogi pártokra oszlott hazánkban annyi az akadály, hogy a bátrabbak is gondteljesen néznek ez óriási munka elé, mig a félénkebbek csüggedve önmegadással vagy önámitással várják a közeledő veszélyt. (Igasl) Elismerem, hogy nehéz a verseny, mert ha bármi téren nehéz megelőzni azt, ki előre haladt, kétszerte nehéz ez a közművelődés terén, hol a kivívott előny a siker elérésére szükséges erőt is hatványozza. De aki átérezte, hogy mily magasztos azon czél, mely nélkülözhetlen föltétele Magyarország jövője biztosításának: nem hiszem, hogy találkozzék magyar, ki habozni merjen azon kérdéssel szemben, hogy valamint hajdan a csatán, ugy jövőre a polgárosodás versenyén is elül tündököljék Magyarország zászlója. (Helyeslés jobb felöl.) A mondottakból következik, hogy hazám elleni véteknek tartanám levonni egy fillért is azon összegekből, melyek a közoktatás czéljaira szükségesek ; e czélra annyit vagyok kész megszavazni, amennyit a tisztelt minister ur, ki buzgalmának több jelét adá, czélszerüen fölhasználni képes; sőt kijelentem, hogy ha az ország rendes jövedelmei és a vallási és közoktatási országos alapoknak nagyon fokozható jövedelmei nem lennének elegendők: kész vagyok országos kölcsön utján is pénzt megszavazni; mert ez oly befektetés, mely ha nem is mindjárt, de idővel a beruházás czélszerüségének arányában végtelenül fokozva meg hozandja kamatját. Valamint, — mivel lelkiismeretem sugallja, hogy minekutána a társadalmi rend és az állam intézményei akként alakitvák, hogy a véletlentől eltekintve, az egyéni jólét csak műveltség utján érhető el, — kötelessége az államnak gondoskodni oly módokról, hogy minden egyén saját fáradságának árán, tehetségéhez képest a műveltségnek azon fokát el érhesse, melyen egyéni és családi jóléte biztositható; úgyszintén