Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.
Ülésnapok - 1872-108
108. országos ülés inárezius 8. 1873. ^77 tessék; hanem adtuk ahhoz, hogy annak keresztülvitele későbbre halasztassék, oly időre, midőn ez — pénzügyi helyzetünket tekintve, — kevesebb nehézséggel, az erőknek kevesebb tulfeszitésével lesz eszközölhető. Kötelességemnek tartom közelebbről és részletesebben is indokolni mind amaz első elhatározásunkat, amelynek következménye volt, a költségeknek az előirányzatba való fölvétele, mind pedig elhatározásunknak ezen megváltoztatását. Mi a honvédségi intézménynek szakadatlan, hogy ne mondjam, háborítatlan tovább fejlesztését szükségesnek, ínég nehéz pénzügyi helyzetünkben is meg nem akaszthatónak tekintettük azért, mert ugy gondolkodtunk s ugy gondolkodunk a honvédségről még ma is, hogy az sokkal mélyebben gyökerezik a mai kornak szellemében, a világnak egyetemes fölfogásában, hogysem azt momentán nehézségek miatt megakasztani, hogysem azt a momentán nehézségekre való tekintettel, habár csak egy időre is, megállítani, jónak és czélszerünek látszanék. (Élénk helyeslés.) Nekünk ugy tetszett, hogy ha a honvédség intézményét nem abban a speciális formában, amelyben nálunk megvan, hanem azon generalitásban, melyben azt pl. Hollán Ernő tisztelt képviselő ur fölfogta, — midőn monda, hogy abban nincs semmi unicum és semmi különös, hogy az Európa miveltebb államaiban úgyszólvánátalánositva lett: — ha ezen átalánosságban fogjuk azt föl, ugy ez nem egyéb, mint lehetségessé tétele az átalános védkötelezettség nagy elve megvalósításának. És ha van valami, ami nálunk unicum: az csak a forma és nem a lényeg, ami az átalános védkötelezettségben rejlik. Már pedig maga ezen átalános védkötelezettség eszméje igen mélyen gyökerezik egy még mélyebb talajban, a jogegyenlőség elvében, azon jogegyenlőség elvében, amely mig egyfelől mindenkit beavat az állam jogosult tagjainak sorába, s — a nálunk szokásos kifejezés szerint — a nemesség korlátolt száma helyett a népnek millióit avatá föl a szent korona tagjaivá, addig másfelől a nemesség helyett az egész népre rótta át a kötelezettséget: védeni személyesen is a hazát, és annak azon jogait, amelyeknek ők is részeseivé lettek. (Tetszés.) A kormány ugy gondolkozott, hogy lehetlenség e kötelezettség személyes teljesítése alól bárkit fölmenteni anélkül, hogy mintegy logikai szüksége ne álljon be ellenkező irányban a jogok megszorításának; mert kötelezettség és jog, jog és kötelezettség együtt jár, és ha nem hangsúlyozzuk a kötelezettségekben való egyenlőséget: bizonyosan nehéz lesz hangsúlyozni a jogokban való egyenlőséget is. A kormány ugy gondolkozott, hogy amely tőből nő az átalános védkötelezettség, ugyanazon tőnek van egy másik hajtása is: a kényszer-iskoláztatás. KÉPV. H. NAPLÓ 18^. V. KÖTET. Emez megneveli az embert a polgári jogok gyakorlására és előkészíti a katonai kötelezettségnek is teljesítésére!; amaz reá rója ezt a kötelezettséget és megadja hozzá a speciális képeztetést. Azt hiszem, hogy az, aki ezen speciális kiképeztetést mellőzhetőnek tekintené a nemzet egy részére nézve, annak lehetetlen föltétlenül szükségesnek ismernie a többi kötelességek teljesítésére való kiképzést is. ., Mert így gondolkoztunk, mert a jogegyenlőség elvét átalában, s ennek kapcsában a kényszer-iskolázás eszméjét is föladatlannak tekintettük: el kellett fogadnunk mindezeknek corrolariumát, ikertestvérét: s az átalános védkötelezettséget is. És ha igy gondolkoztunk, t, ház! csak azon kérdés volt még hátra: vajon hát az a specialitás, vajon hát az a forma, amelyben ezen eszme nálunk megvalósult, t. i. a mi honvédségünk formája, olyan-e, amely minket arra bírhat, és arra kell hogy bírjon, hogy nehéz pénzügyi helyzetünkben is indokoltnak tartsuk annak háborítatlan továbbfejlesztését. Én, t. ház! mióta a honvédségi intézmény megalkottatott, 1868. végétől fogva, folytonosan azon' megyőzőlésben éltem, hogy az alak, hogy a forma, amelyben nálunk ama nagy eszmét meg lehet és kell testesíteni: csakugyan el van találva. És ha ezen valaha kételkedtem volna, nem kételkedhetnem ma, mert azon eszmecserék, azon valóban igen tanulságos eszmecserék, amelyek a közelebbi napokban e tárgyban a házban váltva lőnek, erről engem még inkább meggyőzhettek ; meggyőzhetett egyfelől Ürményi Miksa t. képviselő ur fölszólalása, ki a honvédségi intézménynek ily nagy mérvekben való kifejlesztését aggályosnak, egy másik oldalra aggályt keltőnek, és épen ezen aggályok fölkeltése által koczkázónak mondja; meggyőzhetett másfelől Csernátony Lajos képviselő ur nyilatkozata, aki a honvédelem intézményeinek épen másikát, a honvédséggel szemben állót állítja olyannak, amelynek megszüntetésére kellene tulaj donképen törekedni, mint amelynek föladata volna az elérendő végezel. Nem mondhatnám ugyan, hogy Ürményi képviselő ur a honvédség föladását tűzte volna ki czélul, de mindenesetre föladhatónak vélte az átalános védkötelezettségnek teljes mérvben' megvalósítását. E nézeteknek igy egymásba ütközése mutatja, hogy az igazi közép, amely a nemzetet méltán megnyugtatta eddig, és megnyugtathatja ezután is, abban az institutioban van, melyben a közös hadsereg és a külön honvédség minden néven nevezendő igényeknek eleget tenni teljesen alkalmas és elégséges. (Tetszés jobb felől.) És ha valamibe nem tudnék beleegyezni azok közöl, amiket hallottam: ez épen az volna, hogy honvédségünk akár fejlődésében megakasztassék. akár a meglévő nemes és törvényes aspiratiok •—• 4ö
