Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.
Ülésnapok - 1872-102
009 102. országos ülés márcziiis 1. 1873. Nem hiszem, hogy e tekintetben igen hosszú határozatra volna szükség. Ezt a ministeriummal igen könnyen el lehet végezni, hiszen a ministerium maga is átlátja a jelen systemának helytelenségét, és hogyha nem volnának sokkal nagyobb bajai, a változás már régen mégis történt volna; hanem hát nem lehet mindent egyszerre elvégezni. Egyébiránt a ministerium közművelődési ezélokra igy is mindazt megteszi, amit megtenni lehet. De nagyobb panaszom van az iránt, mit a pénzügyi bizottság határozott, t. i., hogy a múzeum szervezése egyelőre befejezettnek tekintessék. Hiszen utóvégre megtettem mindent ügy, hogy már eddig is sokkal több történt, mint a mait években. Az előttem szólott képviselő ur szives volt a múltkor azon indítványt tenni, hogy egy enquéte küldessék ki, mely a munkálatokat megvizsgálja és ez iránt jelentést adjon be; erre nézve meg kell jegyeznem, hogy én az első pillanatban elleneztem ; de most megvallom, hogy nagy örömmel veszem : mert azt látom, hogy csak akkor, midőn az enquéte, minden közművelődési intézeteinket tüzetesen keresztülvizsgált és látni fogja a hiányokat, ha látni fogja : hogy szükség volna, hogy nyitva legyenek és intessenek a termek. Igen, de ez 6000 frtba kerül; ha pedig azt mondják: szükséges, hogy az olvasótermek nyitva legyenek délután is : hisz az jó volna ; de akkor nem elég a tisztviselői- és szolgaszemélyzet, azt szaporítani kell. Sok volna még mondani valóm, és ezeket nem mondhatom el, mert el fogja mondani ezt az enquéte és majd meg fogja győzni a pénzügyi bizottságot arról, hogy azon szervezet még nincs befejezve, hogy még csak kezdetén vagyunk, s majd sokkal többet fogunk akkor tenni, meg fogjuk tenni azt, ami most szándékunk. Az igaz, hogy az ásvány-gyűjtemény 3 évig be volt zárva a nagy közönség előtt; de nem volt bezárva azok előtt, kik azt tanulmányozni akarják. Erre nézve megtettünk mindent, hogy az együttlevő tőke ne maradjon használatlanul; ezen idő alatt az ügyes és derék őr összeszedte a kettős példányokat, és azokból, ha jól emlékszem, 18 gyűjteményt alkotott, melyeket mi az ország több tanintézete közt kiosztottunk; kapott jelesen a pesti alreál, pesti főreál, pesti polgári fi- és leányiskola, a fehérvári reáliskola, az ungvári gymnasium, a nagy-enyedi főiskola, a mármaros-szigeti ref. lyceum, a győri és trstenai gymnasium, ugy a nagy-kállói, továbbá a dévai, székelyudvarhelyi, fiumei intézetek, továbbá a keszthelyi, debreczeni, kolozs-monostori és magyar-óvári gazdasági intézetek; (Helyeslés.) mindezek kaptak tudományosan és rendszeresen összeszedett gyűjteményeket, melyekért már köszönetöket és hálájokat fejezték ki; valamennyi gyűjtemény rendezése folytonosan halad elő; ezen évben bevégezzük a könyvtár lajstromozását, amelyből kitűnik, hogy mintegy 39 ezer kettős példányunk van ; a jövő évben készen lesz a pénzgyüjtemény rendezése, melyből azt látjuk, hogy roppant nagy mennyiségű, többszörös példányaink vannak, néha 3—4—5 is ugyan egyből. Czélunk az, hogy legelőször is a magyar akadémia, az egyetem, továbbá a kolozsvári, zágrábi egyetem és talán főiskoláink is kapjanak a kettős példányokból, hogy közhasznúvá tegyük azt, ami nálunk szerfölötti; és csak olyan dupplicatumokat tartunk meg a könyvekből, melyek leginkább forognak az olvasó kezén,; mindezek oly dolgok, melyek nem érdemesek, hogy a ház figyelmét fáraszszan velők. Szükségeink is volnának még; ilyen például: Pest városa átirt, hogy a vízvezetéki költségre 300 frtot fizessünk ; de erre nem kérek pénzt, csak kiszorítom valahonnan ; (Derültség) inkább kevesebbet költök a kertre, (Derültség. Halljuk! Halljuk!) most csak arra kérem a t. házat, méltóztassék a pénzügyi bizottság által javasolt összeget megszavazni. Elnök: Méltóztatnak elfogadni? (Elfogadjuk,) Ennélfogva elfogadtatott. Wächter Frigyes jegyző (olvassa) •. Országos képtárra 26.366 frt. Kautz Gyula előadó : A központi bizottságnak nincs észrevétele. Helfy Ignácz : T. ház! Erre nézve egy kérésem van az igen tisztelt minister úrhoz, melyet a múlt évben Henszlman t. barátom is fölhozott. Én nem ismerem jól azt a helyiséget, de aki megvizsgálta, arról biztosit, hogy daczára azon munkálatoknak, melyeket a ministerium ottan a múlt évben végrehajtatott, ennek a képtárnak holyisége mai napig sincsen elengendően biztosítva a tűz ellen. Az, hogy a kormány a helyiséget 3 évre biztosította 12 ezer forinttal, nem nyújtana az országnak kárpótlást, ha azon drága kincs elpusztulna. Azt hiszem, hogy ha közművelődési czélokról van szó : ott ne hangoztassuk a pénzhiányt. Azt sem helyeslem, hogy a múzeumnál a pénzügyi bizottság levonásokat tett, és az igazgató ur kijelentette, hogy neki nincs bátorsága fölszólalni ; én roszalom. hogy nincs bátorsága. Én azt hiszem, hogy a cultur-kiadások a deficithez nagyon kis mértékben járultak, s azért azt kívánom, hogy a minister ur ne tartóztassa magát az ily kiadásoktól, habár több pénzbe kerülnének is, s kívánom, hogy legyen önálló helyisége a képtárnak, és, inert volt szerencsénk haliam a múzeumi igazgató úrtól hogy a múzeumban lévő képtárnak nincs elég helye, lehetne talán a múzeum közelében ilyet létesíteni, vagy tessék a múzeumnak egyik szárnyát képtárnak átalakítani.