Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.
Ülésnapok - 1872-100
136 100. országos ülés február 27. 1873. polgárok kebelében kifejtendő polgári kötelességérzet képes a hazának meghozni, azt pedig csakis a nevelés és fölvilágosodás képes megteremni. T. ház! Én ezen meggyőződés által vezéreltetve, előre is kijelentem, hogy én a közoktatási ministerium költségvetését nemcsak hogy elfogadom a részletes tárgyalás alapjául, nemcsak hogy megszavazom az ebben előirányzott tételeket, hanem minden tartózkodás nélkül kijelentem, hogy még sokkal többet óhajtanék megszavazni; habár vannak is némely észrevételeim azon előirányzott összegek fölhasználására nézve ; de ezekre bátor leszek beszédem további folyamában visszatérni. T. ház! A közoktatási törvény revisiojának kérdéséről igen sok mondatott; de különösen azon szempontok, melyek engem is fölszólalásra késztettek : eddig legkevésbbé sem voltak szellőztetve, és ezek a fel ekéz etiségi és nemzetiségi szempontok. Tudom, t. ház, hogy ezen szempontok fölemlitése e házban hálátlan, tudom, hogy népszerűtlen, hogy ne mondjam, odiosus. De vannak kötelességek, melyeket, szemben e kényelmetlen helyzettel is, teljesíteni kell, és nekem ezen kötelességet teljesítenem kell, annál inkább, mert erre nemcsak meggyőződésem, hanem küldőimnek érzülete is kötelez. Azt hiszem ugyanis, hogy képviselői kötelességem azt hozza magával, hogy azon érzületet, melyet a nép egyikmásik részében fölismertem, tartózkodás nélkül jelezzem a t. ház előtt, és hogy inkább teljesítem kötelességemet, ha ezt megteszem, minthogy ha azt elhallgatom. Én is legnagyobb súlyt helyezek a közoktatási törvény revisiojára, és annak szükségességét hangsúlyozom olykép, hogy ez által a közös és confessionalis iskolák között fölállított válaszfal leromboltassák ; mert végre mindkét nemű iskolának czélja a népnevelés. Ha tehát ezt előmozdítani akarjuk; nem helyes oly intézkedést tenni, mely által ezen két a népnevelés előmozdítására czélzó tényezők közt válaszfalat állítunk föl. Ellenkezőleg egyesíteni kell a kettőt. Miként vagyunk ma a felekezeti iskolákkal és miféle arányban állanak: az a tisztelt minister ur az országgyűlés elé terjesztett jelentéséből kitűnik. Egyébiránt szép és helyes a közös iskolák elve elméletileg, sőt helyes az is, hogy a tudománynak semmi köze a valláshoz. De hazánkban a kölönféle vallások és nemzetiségek vegyületében ezen elméletet gyakorlatilag érvényesíteni, szerintem, nem lehet, és ha részben lehet is, de semmi esetre sem fog ez a népnevelés előmozdításával történni. Hazánkban a vallásfelekezetek nagyobb része nem tudja és nem fogja magát emancipálni azon százados szokás alól, mely szerint a vallás és nevelés között szoros kapcsolat létezik, — az elkülönítést nem lehet eszközölni. De vannak vallások, amelyek a nemzetiséggel vannak összekötve, és melyek az azt követők nemzetiségének védbástyáit képezik. Ha tehát számot vetünk hazánk viszonyaival és helyzetével; nem szabad föláldoznunk a népnevelés előmozdítását és sikerét az elméletnek. Nézzünk tehát, minő arányban állanak tulajdonképen a felekezeti iskolák a közös iskolákhoz. A jelentésből az tűnik ki, hogy 1871-ben 751 közös iskola és ugyanazon évben 13.545 felekezeti népiskola volt. Tehát a közös iskolák száma a hazában lévő összes népiskolák számának nem egészen 6 százalékát teszi. Ebből tehát az következik, hogy azon állami segélyezésben, azon kiváló állami fölügyeletben, melyre a kormány a népiskolai törvény által különösen utalva van, az összes népiskoláknak csak 6 százaléka részesül. De hogy az ily formán van: az kitűnik a jelentésnek azon részéből is, mely az azon évi segélyezést mutatja. Ugyanis 108 közös iskola segélyezésére fordíttatott 163.221 frt. míg ellenben az öszszes felekezeti különbségnélküli népiskolai tanítók segélyezésére ugyanazon évben 19.780 frt fordíttatott. Tehát addig, mig az öszszes népiskolák 6 százalékára 163.000, addig a 94 felekezeti részére csak 19.000 frt fordíttatott. T. ház! hogy ily arányú segélyezés mellett a népiskolák nem prosperálhatnak, azt alig szükséges mondanom. De tán azt mondja valaki, hogy tulajdonképen nem is lehet segélyezni a felekezeti iskolákat, mert ez a felekezetek autonómiájába ütköznék. Én nem osztozom egészen ezen nézetben. Merta felekezetek autonómiájában akkor ütköznék, ha az állani ezen iskolákkal egészen rendelkeznék, ha az állam vagy a községi hatóságok neveznék ki a tanítókat; ha azon felekezeti iskolákból a vallási szokásokat vagy az illetők anyanyelvét kiszorítani akarnák. De nem ütközik a felekezetek autonómiájába az, ha a felekezetek iskoláit, melyek önerejükből fönállani nem képesek, az állam is segélyezi; ha amire a fő súlyt fektetni kell, a kormány oly intézkedéseket tenne, hogy a felekezeti iskolákat az illető politikai hatóságok támogatnák; mert tudjuk hogy a felekezeti hatóságok executiv hatalommal nem bírnak. Vegyük ezen kérdést a gyakorlati élet tapasztalásából. Miképen vannak a felekezeti iskolák? Egészen magukra hagyatva, anélkül, hogy az állam vagy a törvénjmatóságok azokat támogatnák ; anélkül, hogy a végrehajtó hatalom segédkezet nyújtana ezen iskolák fönállásához. A felekezeti hatóság hiában tesz intézkedést, hiában rendeli meg, hogy az iskolák javíttassanak, a hiányok pótoltassanak, a tanítók járandóságaik hajtassanak be, mert a felekezeti község ezt nem teljesítheti; a politikai község pedig azt feleli rá, hogy a felekezeti iskolához semmi köze. De egyéb is történik, t. ház! A megyei hatóságok minő intézkedéseket tettek az ország legnagyobb részében? Azt, hogy kitiltották a község