Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.

Ülésnapok - 1872-99

124 09. országos ülés február 26. 1873. hatalom, mely képes legyen. Ha valahol, a közoktatásnál nincs ugrás, ott lehetetlen egy lépést tovább tenni, mig a megelőző lépcsőt le nem raktuk; itt csak fokozatos haladás lehető. (Helyeslés.) Arra soha sem fogjuk reábirni a parasztot, hogy munkaidőben gyermeke oly buzgalommal járjon az iskolába, mint télen. Ez az egész világon ugy van; méltóztassanak abba belenyugodni. Maga a közoktatási törvény is megszabja a szorgalmi időt, enged liberális módon szünidőt, és nagyon roszul járna, aki a statistikai tabellát az aratási időben, az iskolai szünidő alatt, akarna egybeállítani, mert biztosithatom a tisztelt képviselő urat, hogy akkor nemcsak Somogymegye nem lenne többé fehér ama térképen, melyre hivatkozni méltóztatott, hanem egész Magyarország, egyes nagyobb városokat kivéve, korom-fekete, sötét lenne. Midőn tehát a számok iránt óhajtottam a tisztelt ház kegyes elnézésével tisztába jönni: igen rövid néhány megjegyzést teszek arra nézve, ami itt megpendittetett, hogy tudniillik revideáljuk a közoktatásügyi törvényt. (Halljuk \) Legkevésbbé sem akarom kétségbevonni mindazokat, amik előhozattak; azokat sem, melyek a revisió ellen szólnak, azokat sem, melyek csak egyes hiányainak, hézagainak pótlását sürgetik, különösen részemről csak hozzájárulásomat jelenthetem ki arra nézve, ami a tanítók állásának biztosítását illeti. Ezt az ügyet is, ugy mint mindent, szeretem a maga egészében fölfogni. E téren is, ugy fogom föl, egy átalános. egészet képző rendszer szerint kell azt, ami előttünk teendő, megtenni. És ez abból áll, tisztelt ház, hogy először: biztosítsunk a tanítóknak illendő fizetést, melyből megélhetnek; biztosítsuk azt tekintet nélkül arra, hogy községi iskolában vagy hitfelekezeti iskolában szolgálnak-e, (Helyeslés) éljünk az államnak azon jogával, mely, midőn a hitfclekezetnek megengedi, hogy a tanítót szabadon választhatja, egyúttal kötelességévé is teszi, hogy ha már választott tanítót, annak illendő, rangjának, hivatásának megfelelő fizetést is adjon. {Átalános élénk helyeslés.) Biztosítsuk másodszor azt, amit már a szomszéd Austria tett, mely a közoktatási törvényt később hozta meg, mint mi, ugy, hogy büszkék lehetünk arra, hogy megelőztük e tekintetben a szomszéd-államot, és előbb volt közoktatási törvényünk, mint nekik; de viszont Austria fölhasználta azon előnyt, melyet mindig fölhasználhatnak azok, kik később érkeznek: tudniillik észrevette, hogy az előtte járók miben hibáztak, és igy azon tapasztalatok fölhasználásával alkothatta a maga törvényét; Austriában tehát már godoskodtak a tanítók illő ellátásáról, bele tették azt is, amiben részemről én is óhajtom tanítóinkat részesittetni: a fokozatos előléptetés elvét, az öt szolgálati évenkint való fizetés javítást. Ez második fokozata az e részben teendőknek és a harmadik a nyugdíjjal való ellátásuk, melynek igen meleg keblű indítványozója már engagirozta magát arra nézve, hngy a házba javaslatot fog beterjeszteni. Különben köztudomású dolog: ugyanezen kérdéssel az országos közoktatásügyi tanács is foglalkozik, és igy két külön javaslat is van immár kilátásba helyezve. Azt hiszem azonban, hogy mindent az állam nem tehet, kell, hogy maradjon tér és lesz is mindig a személyes és társadalmi tevékenységnek; kell, hogy minden tankerületben alakuljanak egyesületek, az úgynevezett segélyegyletek, melyek azon hézagokat, amiket a hatóságok hivatalos utón sohasem pótolhatnak, betöltsék: a tanítóknak, amennyiben nyugdíjban nem részesülhetnek, vagy azok özvegyeinek, árváinak legalább pillanatnyi nyomásáról, szükségeiről gondoskodjanak. Ha ezen négy dolog meglesz, nyugodt lélekkel mondhatjuk el, hogy e részben megtettük kötelességünket. Hátra van még, hogy a tanfelügyelőkről csak egy rövid szót szóljak; (Halljuk!) óvakodni fogok bővebben kiterjeszkedni e részben, épen azon állásnál fogva, melyet elfoglaltam. Mellesleg forró köszönettel tartozom a közoktatási minister urnák azon elismerésért, a melylyel azon hivatalnoki osztály iránt nyilatkozott, A tanfölügyelői institutio egyik lényeges kiegészítő része ezen törvénynek. Azok, a kik panaszkodnak, hogy nem elég történt e téren, bizonyosan, ha még azt a keveset is megakasztják, nem jó szolgálatot fognak tenni az ügynek. Az egyéni kérdés egészen más, mint az institutio; mi emberek gyarlók voltunk, gyöngék voltunk, hátramaradtunk amögött, amit kötelességünk lett volna megfenünk; de I méltóztassék reflectálni arra, amit nekem boldogult Eötvös báró mondott, és számtalanszor volt okom naponkint visszaemlékezni azon mondására, hogy a tanfölügyelő az, kinek hivatalos kötelességén kivül is legtöbbet kell tennie. Minden más hivatalnok elmegy a bureauba 9, 10 órakor, talán későbben is, kihúzza azt délután két óráig, azután vége, ő nem hivatalnok többé, ő ember, élvezi a szabadságot; nem ugy a tanfölügyelő; annak működése folyton tart, annak fölvílágositásokat kell adni a sok hozzá forduló jövőmenőnek a nap minden órájában, és tekintve még azon kevés elismerést is, melyben ezen osztály részesül, valóban ezen állás nem tartozik a legirigylendőbbek közé, és teljes önmegtagadást kivan. Azon ötletére tisztelt Körmendy tagtársunknakkell még némi megjegyzést tennem, hogy miután egy tanfölügyelő sem képes a vidéken teljesíteni azt, mit a törvény szab, hogy minden tankerületbeli iskolát legalább egyszer látogasson meg, tehát igenis szaporittassék a tanfölügyelők száma, hanem oly módon, hogy a budgetben különbséget ne tegyen; I hogy tehát a mostani tanfelügyelők fizetése osztás-