Képviselőházi napló, 1872. IV. kötet • 1873. február 3–február 21.
Ülésnapok - 1872-95
9ií. országos ülés február 21. 1873. 359 <dés legfökép és legelőször tartozik a földművelési illetőleg a kereskedelmi ministerhez, és csak azon kérdésekben, melyek a reform műszaki oldalának megoldására vonatkoznak, tehát második sorban tartozik a közmunka minister szakmájához. Igaz ugyan, hogy 1871-ben a ház határozata A közlekedési ministert bizta meg; ott azonban a közlekedési ministerre azért bízatott a dolog, mert a Dunaszabályozásnál volt a tárgy megpendítve, és ezen kezdeményezés folytán lett a határozat hozva. Á Dunaszabályozással kapcsolatban kell ezen kérdést megoldani, és annak technikai részét illetőleg, miután csak a közlekedési minister rendelkezik a szükséges szakerőkkel, kétségkívül neki kell az ügyet vezetni; de maga a közraktár rendszere, mint a kereskedelemnek egyik legfőbb reform kérdése, a keresk. minister által kell, hogy terveztessék, s kell, hogy a maga egészében beillesztessék azon intézvények közé, melyek átalában kereskedelmünk felvirágzására befolyással vannak. Én már a budget átalános tárgyalásánál bátor voltam a tisztelt ház engedélyét kikérni arra, hogy ít kereskedelmi minister urat, budgetének tárgyalásánál egész határozottan interpellálhassam, hogy szíveskedjék nekem e kérdésben fölvilágositást nyújtani: miben áll az ügy, mi alapra fektette ő ezen íCgész reform kivitelére (vonatkozó tervezetének eszméit, .s mikor remélhetjük e kérdés megoldását ? Igen szívesen fogom venni, ha azután fölvilágositást nyerek a közmunka és közlekedési minister ur részéről is, a mennyiben rá tartozik az ügy; de azt hiszem a tisztelt ház csak akkor lesz megnyugtatva, ha a kereskedelmi minister ur fog e tekintetben javaslatot tenni. Csak azért szólaltam föl, nehogy bele látszassam nyugodni a pénzügyi bizottságnak ezen itt tett rövid nyilatkozatába, mely szerint a közlekedésügyi minister látszik e kérdésben a vezérszerepet játszani. (Helyeslés bal felől.) Elnök: Ha nincs ki szót kivan emelni: a pénzügyi bizottság jelentésének utolsó szakasza tudomásul vétetik. Tisztelt ház! A napirend e szerint ki van merítve. A megállapított sorrend szerint most a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi ministerium költségvetésének tárgyalása következnék: miután azonban azt hittem hogy mai ülésben nem fog már a sor reá kerülni s azért napirendre sem tűztem, azonkívül az illető előadó ur sincs jelen, mert beteg, a tisztelt ház beleegyezésével ezen költségvetés tárgyalása a holnapi ülés napirendjére tűzethetnék. (Helyeslés.) Az ülést tehát bezárom; a holnapi ülés d. e. 10 órakor fog kezdődni. (Az ülés végződik d. u. 1 x / 2 órakor.) 95. országos ülés 1873. évi február 21-én Bittó István elnöklete alatt. Tárgyai: Kérvények bemutatása. Lázár Ádám a naszódi kerület egyik képviselőjének Mureschianu Joachimnak ^elmaradása tárgyában kérdést intéz az elnökhöz. A zárszámadásokról szóló pénzügyi jelentés napirendre tűzetik. Az ülések időtartama d. u. 3 óráig meghosszabbittatik. A kereskedelmi ministerium költségvetésének tárgyalása megkezdetik. A kormány részéről jelen vannak: Kerkapoly .Károly, Tauler Tivadar, Szlávy József, Tisza Lajos, Trefort Ágoston és Zichy József gróf. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Az ülést megnyitom; a mai ülés jegyzőkönyvét Mihályi Péter fogja vezetni, a szólni kívánók neveit Tombor Iván és Wächter Frigyes jegyző urak fogják jegyezni. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetni fog. Mihályi Péter jegyző (olvassa a február 20-án tartott ülés jegyzőkönyvét.) Elnök : Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyv hitelesíttetik. A kolozsvári képviselők bemutatják a kolozsvári kir. tudomány-egyetem tanácsának kérvényét, melyben a képviselőház összes irományait az egyetem könyvtára számára megadatni kéri. Ez a kérvényi bizottsághoz utasittatik. Több Elnök: előterjesztésem nincs.