Képviselőházi napló, 1872. IV. kötet • 1873. február 3–február 21.
Ülésnapok - 1872-87
202 87. országos ülés február 11. 1873. hiszi, hogy ezt sokkal czélszerübb lesz akkor tenni, midőn az átalános vasut-tervezet be lesz nyújtva. De van egy tárgy, tisztelt ház, melyet megemlíteni el nem mulaszthatok. Kötelességemérzete hazánk hitele irányában rám parancsol, hogy e tárgyat fölhozzam, és fölkérjem a tisztelt házat, hogy intézkedjék e dologban ngy, hogy mentől rövidebb idő alatt segítve legyen azon. Én nem hiszem, hogy legyen oly dolog, mely Magyarország hitelének többet ártott volna, mint azon tárgy, melyről most szólani akarok, t. i. a keleti vasút ügye. Hogyha az ember végig olvassa mindazon okmányokat, melyek erre vonatkoznak, s melyek eddig közzé is tétettek: akkor igazán azt mondom, miszerint Ivánka Imre tisztelt képviselőtársamnak nem szabad csodálkozni, hogy néha megtörténik az, amit én ugyan eddig még nem hallottam, hogyha valaki a consortium szót kiejti, ngy érzi anagát, mintha a Bakonyban volna. (Igás !) Miután Ivánka Imre tisztelt képviselőtársam nevét kiejtettem, engedje meg a tisztelt ház, hogy néhány megjegyzést tegyek arra, a mit ő mondott. Ivánka Imre képviselőtársam incidentaliter két oly megjegyzést tett azon párt eljárására nézve, melyhez tartozni szerencsém van, melyek egyikének nincs alapja. Ő fölemiitette, hogy a rohamos előhaladás, azon sok vasut-kivánás nagyrészt annak tulajdonítandó, hogy a képviselők ámító programmokat bocsátottak közzé a választó-kerületekben, és e tekintetben nem csupán a túloldalra, a szélső baloldalra is utalt. Bocsánatot kérek, ő nem utalhatott a szélső baloldalra, mert ez itt nem történt. Ha van párt, mely nyíltan utalt mindig az ország állapotára, az mindig ezen párt volt. Személyes dolgokra is áttérve Ivánka Imre tisztelt képviselőtársam, Madarász József tisztelt barátomról, ki, — mint ő monda — ezen párt előtt oly tekintélyben áll, azt mondta, hogy ezen párt az ő pártja. Azt hiszem, hogy tiszteljük mindnyájan, tiszteli mindenki tisztelt barátunkat, aki a szabadelvű törekvések egyik régi és állhatatos előharczosa ; de azért ezen párt nem az övé, söt () az egyetlen az egész pártban, aki ritkán érintkezik velünk, s ritkán jő körünkbe. Egyátalában pedig kijelentem, hogy azon pártnak, amelyhez tartozni szerencsés vagyok: nincsen ura, azon párt a magáé, a hazáé. (Derültség jobh felől.) Áttérek most, tisztelt ház, beszédenmek utolsó, legfontosabb részére, t. i. a keleti vaspálya ügyére. Egy minapi alkalommal, ugy hiszem november 2 2-én, Simonyi Ernő tisztelt képviselőtársam előadta ezen társulatnak szomorú történetét. Nem fogom azt ismételni, ámbár igen röviden adta elő ; de lehetetlen, hogy néhány mozzanatot ne említsek föl beszédéből már azért is, hogy a tisztelt ház kellőleg tájékozva legyen, s beláthassa, hogy e dolgot tovább halasztani lehetetlen, s hogy e bajon segíteni kell. Az 1868-ik év vége felé, ugy hiszem november 4-én, nem tudjuk ki, nem tudjuk melyik minister, hanem mindenesetre az akkori kormánynak egyik tagja, szerződésre lépett egy bizonyos "Waringgal, hogy ő épitse a keleti vasutat. (Halljuk!) Az egész szerződés két pontból állott: te fogsz építeni egy vasutat, amelynek neve lesz magyarkeleti vaspálya, és mi gazdag kamatbiztositást adunk neked 47 ezer frttal mértföldenként; a többi a te dolgod. Ez történt november 4-én. Ugyancsak november havában a kormány egy törvényjavaslatot terjesztett a ház elé, amelyben fölszólítja a törvényhozást: szavazza meg ezeu uj vasútvonalnak kiépítését. Akkor egyik barátom fölszólalt, kérvén tervezetet, a költségvetést, mert, mint monda, lehetetlen, hogy a ház csak ugy vaktában szavazzon meg ily fontos vonalat; ámbár mindegyikünk óhajtotta, hogy Erdélyország minél előbb kapjon vasutat. Erre az akkori államtitkár Hollán Ernő képviselő ur azt felelte, hogy ez egészen fölösleges volna, mert nincsenek itt a házban szakemberek, mi nem értünk hozzá, tehát szavazzuk azt meg. Aki olvasta azon szerződést, mely rövid idővel később , deczember 16-kán a Waring testvérek és az osztrák-angolbank között köttetett: be fogja látni, hogy egyenesen csalásra lett az kiszámítva. Ehhez nem kell szakképzettség. Ha van valami, ami a törvényhozást menti, és ami némiképen enyhíti azon hibát, mely elkövettetett : az épen az, mert senki sem látott sem terhet, sem költségvetést. De semmikép sem tudom fölmenteni a kormány azon tagjait, kik ezen vasútvonalnak engedélyezését forcirozták, daczára annak, hogy olvasták azon szerződést és az úgynevezett bordéreau-regulateur-t. Csak egyet emelek ki e tekintetben, s ez az, hogy Waring, mihelyt az engedélyt kikapta, — természetesen, mint országvilágszerte ismert csalónak nem levén pénze, nem is volt soha, — elment Parisba és átadta az engedélyt az osztrák-anglo banknak, mely ott bizonyos Kari Mayer által volt képviselve. A szerződésben ki volt kötve, hogy az építkezési vállalat kizárólag a Waring-testvéreket illeti; a részvényesek és az alakulandó igazgató-tanács tartozni fognak a szerződésnek ezen clausuláját elfogadni. Erre megindult a munka. Méltóztatik tudni, hogy 75 millióból állott az egész tőke, mely föl volt osztva 30 milliónyi részvény és 45 milliónyi elsőbbségi kötvényekre. Elkezdték a munkát, mely összesen 4 szakaszra volt fölosztva. A Waring-testvérek, most már nem mint engedélyesek, hanem csak mint építkezési vállalkozók szerepeltek, s mit csináltak? Nagyon ügyesen akként intézték a dolgot, hogy az összes tőke a négy szakasz viszonylagos hosszaságához képest fölosztatott négy különböző részre,
